Fényfüzérek Szöulban

Az úgy van, hogy Buddha születésnapja a legnagyobb ünnep a buddhisták számára. Na, most ez egy úgynevezett „mozgóünnep”, mint nálunk a
húsvét. Függ a Holdújév (Seolnal) beköszöntétõl, és így április végétõl május
végéig tartó intervallumba eshet bele. A Fényességes születésnapjára Szöulban
minden évben megrendezik a Lotus Lantern Festival-t, vagyis Lótusz Lampion
Ünnepséget. Szerencsés vagyok, mert idén május 18-20-án lesz a hatalmas
happening. Na ez az, ami miatt a koreai fõváros ezer és ezer színes lampionnal van feldíszítve már most, az én nagy örömömre.

A lámpás füzérek egy része - legmarkánsabban a Jongno hatalmas fõutcájáról, ahol a legnagyobb parádés felvonulás zajlik majd – vénaszerûen fut bele a Jogyesa templom udvarába. A Jogyesa buddhista kolostor korántsem a legszebb ilyen jellegû épület Szöulban, ám a legrelevánsabb. Túl azon, hogy az igen fontos zen Jogye rend alapító háza, a fõvárosi buddhizmus szellemi központja is. Továbbá elég komoly kulturális és oktatói tevékenység folyik itt, a külföldiek számára is. A népszerû „Temple stay” program keretein belül potom összegért lehetünk egy napig részesei az itteni szerzetesek életének. Belekóstolhatunk csodaszép lótusz lampionok
készítésének fortélyaiba, saját ’heart sutra’-t nyomtathatunk magunknak,
résztvehetünk a híres koreai tea szertartáson és fûzhetünk saját imakarkötõt.

A Jogyesában sétálva csak olyan túlzónak tûnõ gondolatok

tolulnak az elmémbe, mint elragadtatás, szellemi megtisztulás és lelkibéke.

Nagy szavak ezek. Még nagyobb dolog, ha bárki (én?) akár egy röpke félórára is

érezheti. Mindig csodálom, hogy hányféle formájú, színû, mintájú meseszép

lampiont tudnak évrõl évre kreálni a templom dekoratõrei. A hatalmas udvaron az

ember feje fölé szivárványszínû lámpásokból fûzött égbolt borul. Hátul a

harangtoronynál nemzetiszínû (kék-piros) gömbök sorakoznak, mellettük pedig

egyszerû, ám gyönyörû hófehér lampionokból kirakott folyosón sétálhat az ember.

Az ékesen faragott hatalmas fakapuk díszítését már nem lehet fokozni. Mûvészien

megfestett, monumentális, halványsárga és rózsaszín, nyolcszögletû lámpatestek

himbálóznak a nyári szélben. Az emberek csak beugranak ide munka vagy iskola

után, résztvesznek a délutáni szertartáson, aztán csendben üldögélnek a templom

udvarán, alkonyatig, amikor is felgyújtják a kis fényeket a lampionok

belsejében.

Sok szép hely van a világon, minden bizonnyal, és én még oly

keveset láttam. De abban valahol biztos vagyok, hogy április-május környékén,

Szöulban a Jogyesa a legkápráztatóbb látvány széles e földtekén.

Anyák napja helyett Szülők Napja

A Szülők Napja volt ma Koreában. A május amúgy a családokünnepe itt. 5-én volt Gyereknap, és most – Anyák napja helyett, nagyonigazságosan – Szülők Napja. Állítólag azért történt a változás, mert régebbenmegindult egy olyan kedvezőtlen folyamat a családokban, amikor az apák kezdtekelidegenedni a gyerekeiktől, így ezt is el akarták kerülni az ’egyneműsített’ünneppel. A Szülők napja elvileg arra való, hogy a gyerekek megemlékezzenekazokról az erőfeszítésekről, melyeket a felmenőik tettek értük, lelkileg,érzelmileg, fizikailag és szociálisan. Bár nem hivatalosra deklarált, pirosbetűs nap a naptárban, ez a dátum mégis a legfontosabbak közé tartozik itt.Persze mindez visszavezethető a szigorú tiszteleten alapuló, hajdanikonfuciánus etika még mindig ható tanaira.

A napfényes Szöul utcáin ma minden ezt a szép napottükrözte. Lépten-nyomon virágokkal teli állványok sorakoztak az épületek előtt.A kávézók, cukrászdák egységcsomagokat állítottak össze az alkalomra. Fiatalokés idősebbek mászkáltak kis kosarakkal a kezükben, melyekben alapvetően két virágdíszelgett, a piros szekfű és a rózsa. Úgy tűnt, mintha több gyerek-szülőpárost láttam volna együtt sétálni, vásárolni, vagy csak beülni egy közösebédre. Azon mindig csodálkozom, hogymennyire udvariasak a metrón a fiatalok, mert szinte kötelességszerűen adják áta helyet az idősebbeknek, morgás és megjegyzés nélkül, de ma mintha sűrűbbenelőfordult volna ez a gesztus.

Utánaolvastam kicsit, és meglepő statisztikákat is találtam.Ilyenkor a gyerekek valóban, célzottan időt töltenek a szüleikkel, nagyszüleikkel.Ezen a napon általában olyan programokat csinálnak, amire a szülők vágynak. Utóbbihagyományos formák helyett azonban a szeretet kifejezésének formája ismegváltozott Dél-Koreában, - ám ez nagyban köszönhető annak, hogy egy masszívanjóléti államról beszélünk. Egyre sűrűbben fordul elő, hogy az anyukák, apukák,nagymamák és nagypapák kozmetikai és sebészeti kezeléseket kapnak az utódoktólajándékként. Nem ritka a face-lift, botox kezelés és hajátbeültetés sem, hogyezzel fokozzák az idősebbek megjelenését, és elfogadhatóbbá tegyék a modern éscsillogó, 21. században élő gyerekeik számára. Hát, ilyen - kissé szokatlan - módon ad hálát a mairohanó világban az őseinek, a nevelőinek, a mentorának és teremtőjének az új,fiatal koreai generáció a Szülők Napján.

Pillangók a gyomrodban...

Egy nagyon kedves barátnőm azt mondta egyszer, - a neve Momo - hogy amikor Szöulban járkál, keresztül-kasul a kedvenc helyein, ujjong a lelke, és mindig érzi a repdeső pillangókat a gyomrában. Hát, pontosan tudom, mire gondolt. Sok kalandot átéltem vele együtt, egymást viccesen ’S(e)oulmate’-nek nevezzük, és még mindig – most pedig újra – kergetjük a repdeső pillangókat Koreában, és a gyomrunkban.

A racionálisabbak nevezhetik gyermeteg és infantilis örömnek, de pontosan ilyesmit éreztem, amikor az utazás fáradalmait kipihenve nekilódultam a városnak, csak úgy céltalanul, ahová vitt a lábam. Valahol fantasztikus érzés ráismerni, rátalálni a legutóbb egy éve látott kedves helyekre. Jó dolog térkép nélkül felidézni, hogy merre is kell menni, hol kell bekanyarodni, merre található a kedvenc samgyetang éttermem, melyik utcában kapni az ízletek huddock-ot, és hol érdemes vásárolni aloé üdítőt, meg beszerezni a legjobb információs anyagokat a turisták számára.

Persze mindenek felett és mindenekelőtt a Cheonggye Cheon patakhoz mentem. Mert nincs annál jobb hely Szöulban. Mesterséges kis folyócska a belváros közepén, a felhőkarcolók tövénél. A Cheonggye minden szöulita kedvence, állandó rendezvények és kiállítások helyszíne. Csudajó andalogni ott, leülni a partján  egy adag zöldtea jégkásával, és figyelni az ujjongó gyerekeket, ahogy egyensúlyoznak a kőpallókon, vagy a levegőben függő éppen aktuális dekorációt csodálni. Szerencsémre épp Tavaszi Jótékonysági Fesztivál volt a pataknál, így látnivalóban nem volt hiány.

A City Hall nekem a „kályha” Szölban. Ha ott szállok le a központi, zöld metróvonalról, onnan számtalan turisztikailag frekventált helyre el tudok jutni, akár gyalog is. A Városházánál a Seoul Plaza-nál éppen SeoulFriendship 2012 rendezvény volt, így itt is pezsgett az élet. Ezután már húztam is a barátnőmet balfelé, a Deoksugung palota irányába, ahol éppen elcsíptük a királyi őrségváltás rituáléjának utolsó fél óráját. Ezután – lévén hogy nem tudtam nyugodni – továbbloholtunk a Gwangwamun térre, ahol a híres Nagy Sejong király szobra áll, illetve az ő múzeuma, egy kiváló ’hangul’ kiállítással. Előtte bekukkantottunk a Haechi szuvenír boltba, ahol is mindenféle csecsebecsét lehet kapni az aranyos kis ázsiai tigris mintájával, aki a koreai főváros kedvelt kabala állatkája. A mai nap bónusza az volt, amikor a patak melletti nagy, jól felszerelt turista információs központban beöltözhettünk a csodálatos koreai népviseletbe, a 'hanbok'-ba. Mindezt díjmentesen, ami azért nagy szó, mert anno én az Insadongban kiadtam érte súlyos tízezer wonokat, és általában véve is pénzbe kerül ez a mulatság. (Talán a Namsangol Hanok Village-ben érdemes még megpróbálni, mert ott keveset kell érte fizetni.)

A múzeumban eztán csak csapongtunk össze-vissza, és bár jártam itt többször, megint csak megnéztük a klassz kis 4D-s mozit, a hős Yi Sunshin kapitányról és az ő „teknőc hajójáról”. Aztán hangul betűkkel írtuk le a nevünket egy szépséges tradicionális hanji papírra. A maratoni programok közben a mindenhol megtalálható 7Eleven-ben vettünk költségkímélő uzsonnát. Még ezer helyre húzott a szívem, bár a lábam eléggé megfáradt, és újfent rádöbbentem, hogy Ázsiában legelőször is egy oltári kényelmes cipőre van szüksége az embernek. Amint azt beszereztem, folytatom a gyönyörű nosztalgiázó, és újabb szép helyeket felfedező barangolásaimat.

Ahová a szíved visszahúz...

Ferihegy új terminálja, egészen csinos.

Én sírva érkeztem Szöulba. No, nem azért, mert különösebben meghatódtam volna, nem... az másnap következett be, nyugalmasabb körülmények között. A közel 15 órás utazás, az átkozott „jetlag”, az agyongyötört testi – és lélekállapot nem kedvez a mosolygós nosztalgiázásnak, hála az Égnek. J Tehát az elejéről kezdve: valahol logikus, hogy ahol az ember egyszer jól érezte magát, oda igyekszik visszavergődni, bármi áron – akár turistaként, akár máshogyan. Ázsia, Korea de leginkább Szöul a szívem örök csücskei, ez köztudott. (És hogy még mennyi magyar ismerősömé, az bizony meglepő... ) A Budapest-Szöul repülőjegyről régebben az AirFrance – Finnair – Aeroflot triumvirátusban gondolkodott az ember. Most viszont mindent überel egy egészen új, és rendkívül modern, valamint kedvező árakkal repkedő légitársaság, a Qatar Airways. Náluk érdemes megvenni a repjegyet, mert a szolgáltatásaik ár-érték arányban több, mint kielégítőek.

"Lowfat" ebéd, és még sokféle... :)

A Doha felé tartó járaton meglepetten konstatáltam, hogy például van adatkábel dugó az ülések háttámláján, amin keresztül töltheted a telefonodat, vagy egyéb elektronikus szerkezetet. A fedélzeti mosdók tele vannak frissítő-fertőtlenítő kendővel, testápolóval, arclemosóval, kölnivel, egyszóval mindennel, ami a felfrissüléshez kell. Nyakba akasztható tasakban adnak az út elején zoknit, füldugót, szemvédőt, fogkefét és fogkrémet. A monitor, ami a szórakoztatást és az információkat biztosítja, érintőképernyős. Rengeteg kategóriában lehet rengeteg filmet és sorozatot nézni, zenét hallgatni, a premier daraboktól kezdve a klasszikusokig. A repjegy online fizetésénél többféle menüsorból választhattam, kíváncsiságból kiválasztottam a „lowfat” variációt, és lőn, VALÓBAN diétás kaját kaptam, méghozzá nagyon finomat. Korrekt. (Egyébként már az első utazás révén „Premium member” lehettem, ami sokszor 20%-os kedvezményt jelent majd a jövőben a Qatar egyéb áraiból.)

Jeges-mentás limondáé.
Nem az európai gyomornak...

Jótanács: kerüld a miniszoknyát Dohában!

Bár nyári melegből jöttem el Budapestről, de az 5 órás utazás után a Dohán mellbevágó afrikai meleg engem is megdöbbentett. A tunéziai utazásaim jutottak eszembe, és hálás voltam, hogy rövid ruha van rajtam... egészen a tranzit várójáig. Amikor is döbbenten konstatáltam, hogy egy burnuszos és csadoros emberekkel teli helyen nem éppen optimális combközépig érő miniruhában flangálni, sőt mi több, enyhén kihívó... Igyekeztem tehát meghúzni magamat és kerülni a szemkontaktust, majd az első orbitális hiba után beleestem a másodikba. Hatalmas – és valljuk be, igen kiváló! – tipikusan arab itallal frissítettem magamat, a mentás limonádéval. Aztán egy fél óra múlva vörös felkiáltójellel villant be az agyamba, hogy ugyebár Afrikában NEM ISZUNK semmilyen vizet vagy abból készült italt, kizárólag palackosokat. Így gyomrom fájdalmas morgásából rájöttem, hogy már megint feledtem a Tuniszban tanultakat...:(

Lényegesen hamarabb értem Szöulba, mint szoktam, mert eddig ugyebár nyugatra és északra indultam, és Párizsból, Helsinkiből vagy Frankfurtból repültem a koreai fővárosba. Sokat számít, hogy most dél-keleti irányba indult az első gép, mert így hosszú és fájdalmas órákat lehetett spórolni a kritikus tengerentúli repülésből. Incheonban a magyar barátnőimmel találkoztam, és ahogy megláttam az ismerős shopokat, kiírásokat, már rendben volt minden. A szokásos rutint is végigjártam, pénzváltás, (én hülye, magyar forintot is hoztam, amit – úgy tűnik, sehol nem váltanak be Koreában...) utazó kártya feltöltése a 7Eleven-ben  (jó, hogy egy év elteltével is működik a travel card-om!). Majd gyorsvonattal indultunk be Szöulba, ami a metróhálózathoz csatlakozott, valamikor egy óra múlva.

Korea imádó magyar lányok. :)

Nem is lett volna semmi gond ezzel a takarékos transzferrel sem, ha nem lett volna olyan rohadt nehéz a bőröndöm, a kézitáskám és a laptopom. Miután leszálltam Seokgye-nél, ahol a szlovák tanárnő barátnőm várt, egész egyszerűen azt történt, hogy megint tévedtem, továbbá a maradék erőmnek is a végére értem. Egészen banális az, hogy én a 6-os kijárathoz mentem, Monika meg az 5-ösnél várt engem. Aki már járt Ázsiában, az tudja, hogy ezek bizony nem olyan távolságra vannak egymástól, mint az Astoriánál két kijárat. Egyszerűen mintha egy másik utcában vártuk volna egymást, és mivel a telefonom nem működött, (egyébként a fene essen bele, CSAK ezért vettem androidos okostelefont, hogy Ázsiában is használhassam, hát mi a baj vele? valaki hozzáértő árulja már el! ráadásul Samsung Galaxy, totálisan kompatibilisnak kellene lennie magával az országgal is... J )nem állt módomban telefonálni sem. Azt hittem, meghalok, ahogy várakoztam a buszmegálló padján, nem tudtam elmozdulni a mozdíthatatlan súlyú csomagok miatt, és csak vártam, vártam, nem tudtam, mit csináljak...

Miután már majdnem sírógörcsöt kaptam, minden mindegy alapon megszólítgattam a koreaiakat, hogy „do you speak english?”, amire persze legtöbbször rémült tagadás volt a válasz, mert a koreaiak nem akarnak, nem tudnak, vagy nem szeretnek angolul beszélni. Végül már szinte sírva könyörögtem három asszonynak, hogy segítsenek, és elmagyaráztattam velük a szomszédos odeng árusnak, hogy hadd hagyhassam itt a nagy bőröndömet, amíg megyek egy kört, segítséget keresve. Így végigtrappoltam a hatalmas metrómegállót újfent, majd lementem a személyzethez, és kétségbeesetten magyaráztam, 10 000  wonost lengetve a kezemben, hogy „my phone doesn’t work here, but I have to call my friend, because I got lost...”. Egyszóval ők felhívták a barátnőmet a saját telefonjukon (és természetesen nem kértek érte pénzt...), aki aztán értem jött, és együtt elvonszoltuk a cuccaimat az apartmanjába.

És akkor, csak akkor tudtam – és csak annyit érezni, hogy VÉGRE. :)

Az első szöuli látkép, ami fogadott. A Han folyó, naplementekor.

China in your hand

... és megint Ázsia, egy ugrással közelebb Koreához. :) Innentől kezdve élmények Kínából, Kantonból, Guangzhou városából. Love Asia...! <3

http://www.mirakinaban.blogspot.com/