A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. február 1., kedd

Lunar new year - Holdújév

„Saehae bok manhi badeseyo!”1 – hangzik fel egy nap múlva minden koreai családnál a hagyományos holdújévi köszöntés, a tradicionális meghaljás közben. Talán - a Chusak mellett - a legnagyobb ünnep köszönt be holnap, a Koreai Holdújév – vagy itteni nevén Seollal, Seolnal vagy Solnal.

Az autópályák elkerülhetetlen bedugulása és a grandiózus bevásárlások mellett erre a három napos ünnepre még az jellemző, hogy alapvetően  a családban töltendő. Ezért hatalmas népvándorlás indul meg vidékre, az ősi családi házak és a szülők otthona felé. Az előkészületek során sokan csinálnak kézzel fonott speicális ajtódíszt, bokjori-t. Ezt a bejárat fölé akasztják, hogy megvédjék a családjukat a gonosztól és a szerencsétlenségtől.

Külön ünnepi öltözék dukál az alkalomhoz, melynek gyűjtőneve a sol-bim 2. A nők csodálatos népviseletet hordanak, a hanbokot. Az idősebb asszonyok napok óta főznek, mert az ünnepi asztal kifogástalan bőséggel kell hogy rendelkezésre álljon, nem csak az élők, hanem a halott ősök számára is. A "memory table" kimondottan az eltávozott családtagok számára van, elkészítésében a közösség minden tagja kiveszi a részét. Úgy tartják, ha ellátják étellel-itallal a holtakat, azok kellő erővel rendelkeznek majd a túlvilágon is ahhoz, hogy halálukban is áldják és segítsék a leszármazottakat. Az asztalra kell tenni még az élők által hanji papírra http://en.wikipedia.org/wiki/Korean_paper kézzel írt, szép kalligrafikus jókívánságokat. Füstölő, mécses és gyertya is kerülhet rá, elé pedig teás kanna és csészék, friss teával. Gyümölcsöt és halat is kitesznek, bőven.



Ha az ősök ettek, étkezhet a család is. Az élők számára úgynevezett ’szerencsés ételek’ kerülnek az asztalra. Legfontosabb fogás az általam nagyra tartott, igen ízletes tteokguk, ami rizstallér leves, manduval. A fehér rizstésztából készült tallérok a pénzt szimbolizálják. A sok finom – főként rizs alapú – ételek mellett kötelező fogás még a rizstorta, ami egy meglehetősen ízetlen, nyúlós édesség, bár nagyon gusztusosan néz ki. ...



A nagy étkezés után következik a fiatalabbak kedvenc rítusa, a Se-bae. A család fiai és lányai mélyen meghajolnak az idősebbek előtt, és jókívánságukat fejezik ki. Mire az éltesebbek pénzzel - általában friss ropogós papírpénzzel - jutalmazzák a mély meghajlást. (A gyerekek sokszor kicsi tasakot készítenek vagy szereznek be, hogy legyen mibe tenni az adományt. A bugyelláris neve bokjumoni, a kapott pénzé pedig bok-don. Nem számít, hogy sok-e vagy kevés, mert úgy hiszik, hogy önmagában szerencsét hoz, és ez a lényeg. Maga a meghajlás nem is olyan könnyű mozdulat, mert egyenes háttal és derékkal, homlok előtt összetett kézzel kell szinte a földre borulni. A nőknek általában segítség kell hozzá, hogy a földig érő ruhájukban kivitelezzék. http://www.youtube.com/watch?v=LOB5ubQuen0



Az ünnep további napjaira már a felszabadultabb, könnyedebb szórakozás a jellemző. Hagyományos népi játékokat játszanak az emberek. A fiúk sárkányt eregetnek kint, a lakásban a többiek a yut-no-rit játsszák. http://en.wikipedia.org/wiki/Yut Estefelé csinálják a látványos Jwibulnori-t, amire régebben hagyományosan a rizsföldeken került sor. Egy madzagra erősített dobozt teleraknak izzó szénnel, és gyors iramban pörgetni kezdik, hogy az szép tűzkarikákat rajzol a téli éjszakában. Az ünnephez tartozik még a Jishin balpgi szertartás. Ez egy ősi sámánrítus, dobokkal és gongokkal, sok hangoskodással, azzal a céllal, hogy kiűzzék a rossz szellemeket és gonosz erőket a családi ház környékéről. Akárcsak a mi farsangunk és busójárásunk odahaza, Magyarországon. :)



 
 
1: szabad fordításban annyit tesz: „Legyen szíves fogadni a sok áldást az új évben!”

2: olyasmit jelent, hogy a család minden tagja kora reggel felveszi a kimondottan erre a célra tartott komplex ünnepi öltözékét, ami általában egy teljesen új garnitúrát jelent.

2009. december 29., kedd

Fiatalság – bolondság... boldogság?


Azt hiszem, pátosz nélkül állíthatom, hogy nincs nagyobb öröm, mint látni a gyermeked boldogságát. És kevés szomorúbb dolog van, mint ellátogatni arra a helyre, ahol tudvalevően hamarosan véget ér a boldogságod. Ez történt ma, amikor fogadtuk a lányom kedvesét a reptéren, ahonnan hamarosan én is hazarepülök.

Szöul egyik legimpozánsabb reptere az Incheon-i. Egy végeláthatalan út és híd vezet a terminálokhoz, keresztül az alacsony, befagyott tengeri részen, mintha belefutnánk az Arktisz közepébe. És akkor egyszer csak ott van egy futurisztikus, második évezredbeli design, ultramodern épületekkel és technikával, mégis szem előtt tartva a feng-shui és a természet harmóniáját.

 

 

A landolási oldalon el-elnézegettük a főként a környező ázsiai régiókból érkezőket. Óriási a különbség - mondjuk a londoni vagy a római reptérhez képest – már ami a hangulatot illeti. Itt nem volt üdvrivalgás és hangos, kitörő öröm az érkezésnél. Az emberek nem ugrottak egymás nyakába, amolyan „európai és amerikai” módra, nem ölelgették meg egymást, és legfőképpen – nem adtak egymásnak puszit. A legszemélyesebb fogadás egy-egy kézszorítással kombinált meghajlás vagy váll-lapogatás volt a családtagoktól. Furcsa, mennyire mások vagyunk, mi, emberek... így szinte illetlenül hatott az az érzelemteli ováció, hosszas egymás karjaiban csüngés és forró csók, amit Bianka és szerelme, Bálint produkáltak az első könnyes találkozáskor.

 

 


A lányom és a barátja nagyon boldogok voltak. Én is megkönnyeztem a találkozásukat. És most csendben örültem neki, hogy nem vagyok koreai ember. Hogy bátran és bármikor ölelhetem és csókolhatom a szeretteimet. Nem is tudnék enélkül meglenni.