Itaewon. 'Global village', vagy amit akartok...

Az egy négyzetméterre eső külföldiek száma a fővárosban mindenképpen Itaewonban a legnagyobb. Ez egy úgynevezett ’global village’, vagyis ’világfalu’, aminek tulajdonképpen semmilyen jelentése nincs. (Mert van ugye a ’folk village’, mint a Namsan lábánál a Namsangol, vagy Szöul tetején a Bukchon Hanok Village. Ezek folklorisztikai jelentőséggel bírnak, amolyan skanzen szerű épületegyüttesek, mint a mi Szentendrénk vagy Hollókövünk. Népies, eredeti tájjellegű házak vannak itt, esetleg folklórhoz kötődő múzeumok, templomok, miegymás. Ezzel szemben az Itaewon nem más, mint egy főutcányi piac, ahol a hagyományos ajándéktárgyaktól kezdve a ruhákig, kiegészítőkig, táskákig és cipőkig minden megtalálható. Globális jelleget attól kap a környék, hogy némely nemzet lekicsinyített negyede itt található. Van arab blokk, orosz és afrikai. Itt van az egyetlen mecset, és az összes nép képviselteti magát az országa konyhájával. Igen, azt el kell ismerni, hogy aki igazi, autentikus(abb) thai, indiai, ukrán, török, mexikói, cseh, ír, afgán, osztrák, egyiptomi, amerikai, angol, és még sokféle nemzet ízeire vágyik, annak ide kell jönnie.

Itaewon hamisítatlan ’báját’- ha lehet így mondani – az aktívan működő, igen közeli amerikai támaszpont adja. Emiatt vannak teli az utcán a standok (ál)Ray-Ban szemüvegekkel, terepmintás cuccokkal. A legenda szerint nagyméretű- vagyis nem a koreai XXXS-S szabványú! – ruhákat is lehet itt kapni. Nem igaz, nem találkoztam velük. Nőiben legalábbis nem. Ami a környék egyértelmű előnyét jelenti, hogy itt van a legnagyobb „erkölcsi és személyes szabadság”. Vagyis teljesen természetesen mozognak itt a prostituáltak és transzvesztiták, a peep-show-k és a night clubok pedig egymást érik, leplezetlenül. Szöulban élő ismerősöm említette, hogy alvilági központként is funkcionál, és a „maffia” egyes szegmensei is megtalálhatóak itt, de én ebben sem hiszek. Inkább ’buli' az egész hangulat, semmint bűnözői.

Az Itaewon tehát – ha lehet így mondani – csöppet dekadens környék, így idejárnak a lazulósabb és nonkonformabb koreai fiatalok is. Azok, akik könnyedén vegyülnek külföldiekkel, akik merészebben fogyasztanak alkoholt vagy dohányoznak nyílt színen, vagy akik a koreaiakhoz mérten is szabadabb stílusú divatot követnek. Szöul nem semmi, már ha a péntek-szombat éjszakai zajszintet mérnénk, amikor megindul a nép, hogy kitombolja a hétköznapok kemény robotját. Itaewonban azonban egymás szavát sem lehet hallani a hétvégi éjszakában, és bizony a kakofón zaj némileg meghaladja az elviselhető mértéket, - az európai fülnek és tűréshatárnak mindenképp. Ja, és a legfontosabbat majdnem elfelejtettem! NEM LÉTEZIK SZÖULBAN SZOLÁRIUM. Csakis és kizárólag az Itaewonban. A koreaiak által nem preferált (elítélendő) barna bőrnek sehol nem tud az ember hódolni, csak itt, egy apró kis kozmetikai szalonban. Vagy 20 éves, rendkívül kis teljesítményű, kőkorszaki állószolárium van hátul a sarokban, mely silány intenzitással és csekély eredménnyel működik, ellenben igen borsos áron. Hát, Szöul sem tökéletes... J

Itaewon – 2. rész

Hétvégi programunk másik érdekes része volt a „global village” Szöulban, miként az útikönyvek írják. Megfordulván egy-két fővárosban Európában, volt némi elképzelésem arról, hogy milyen az, amikor különféle idegenbe szakadt populáció kialakítja a saját kis nemzeti etnikumú kerületét a városban. Ez azonban mégis különlegesebb volt.

   

Itaewon egy viszonylag kis városrész Szöul közepén, a Han folyótól északra. A koreai háború idején a körzet elsősorban az amerikai katonák ellátására szolgált, a benne található üzletekkel, étkezdékkel és irodákkal együtt. Mivel azonban az amerikai támaszpont közel van, a negyed jelenleg is a katonák elsődleges ellátója. A boltokból persze divatos shopok lettek, az étkezdékből a nemzetközi konyha számtalan kiváló reprezentánsa. Soha még egy helyen összezsúfolva ennyi nemzeti konyhát nem láttam. Egymást érik az arab, marokkói, török, indiai, görög, mexikói, örmény, oszmán, orosz, cseh, osztrák, thai, japán, spanyol, olasz éttermek. Aki szeretné kipróbálni a global kitchen zamatait, annak külön étterem kalauzt javasolnak.

   

A kimenőt kapott amerikai katonák mellett itt a legnagyobb az egy négyzetméterre eső külföldiek száma. Szinte alig láttam koreai embert az utcákon. Vannak speciális DMZ shopok, melyek turistáknak szánt katonai ruhákat, kellékeket árulnak. Nagyrészt arabok élnek az Itaewon környékén, a közel 1 millió koreai muszlin lakosság java ide jár vallási szertartásra, a páros minarettel rendelkező hatalmas iszlám mecsetbe.

   

A főutcán sétálgatva mi egy nemrég nyílt thai étterembe vetődtünk be, a Wang Thai-ba. Bár nem vagyok egy nagy gourmand, be kell valljam, hogy életemben nem ettem még ilyen finomat. Előételnek zöldséges tekercset és kurkumás csirke saslikot rendeltünk, szilva szósszal és mogyoró öntettel. A főételeink főként zöldéges csirkéből, édes-savanyú falatokból és currys húsos tésztából álltak. Desszertként egy falat mennyországot kóstoltunk a kókusztejbe mártott banánból. Bevallom, ha a thai konyha nem túl erős, agyoncsilizett részét választom, akkor annak illatosabb, zamatosabb, aromásabb és gyümölcsösebb ízvilága hozzám sokkal közelebb áll, mint a koreai ételek markáns ízei.

 

Mindent összevetve, Itaewon egy magával ragadó és elbűvülő hely, azonban lehengerlően kaotikus multikulturális és globális feelingjével pont arról kezeskedik, hogy NE Koreában érezze magát az ember, hanem bárhol másutt a világban.

Koreai skanzen és global village – 1. rész

Egész napos programot terveztünk ma Szöulban, bár a dermesztő hideg próbált visszatartani minket. A Namsan Hanok Village-be mentünk először, vagyis tradicionális koreai falut látogattunk. Ez olyan, mint egy tájjellegű skanzen. Műemlék épületekben mutatják be az régi koreai házakat, berendezéseket, használati tárgyakat, életmódot. Aktívabb programként lehet enni hagyományos koreai ételt, vagy zenés-táncos előadásokon résztvenni, vagy akár egy díszes esküvői ceremónián. A hagyományokon van a hangsúly.

   

Volt még ott egy érdekes dolog, ami nagyon tetszett nekem. A szöuliak egy időkapszulát ástak el a parkban 1994-ben, azzal az utasítással, hogy 400 év múlva ássák ki az utódok, amikor a főváros 1000 éves lesz. Maga a kapszula egy buddhista harang alakjára hasonlít, és 600 darab emléket helyeztek bele a polgárok: olyan miniatűrákat, mikrofilmeket, cd-ket, melyek tükrözik az 1994 évi Szöul és lakói mindennapi életét. Vannak benne ruhák, ételek, média termékek, könyvek, szóval mindenféle praktikus dolog. A legkedvesebb tételek azonban szerintem – összesen 99 darab – a polgárok gondolatait tartalmazzák: az élet értékéről, az élet élményeiről, a jövőről alkotott véleményüket mentették el, a hermetikusan lezárt időkapszulában, vákumban és argongázba burkolva. :-) Szerintem mindenkinek kellene egy ilyen saját időkapszulát örökítenie az utána jövők számára.

   

Voltak azért kevésbé felemelő és filozofikus dolgok is a koreai skanzenben. Korabeli gyerekjátékokat lehetett kipróbálni, a fémkarika gurítást, (nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik!) a régi fa pörgenytyűt, (ami a mi búgócsigánkhoz hasonlatos) és a célba dobálást – speciális szalagos botokkal. Az épületek tájház jellegűek voltak. (Érdekes volt magunkban összehasonlítani mondjuk az őrségi pityerszeri tájházakkal, vagy a jósvafőivel.) Az igazi hagyományos koreai ház, vagyis a hanok jellegzetessége az ázsiai épületekhez hasonlóan az oldalra eltolható ajtó, a speciális kézműves papírral borított fal, és a földön történő mindennapi élet (étkezés, alvás, stb...) A konyhák elengedhetetlen tartozéka a megannyi hatalmas kimcsi tartó edény.

 
 

Nem tudom, tudnék-e élni egy ilyen hanokban. A nyugat-európai ember megszokta a szűk, kicsiny tereket, az elzárható és különnyíló szobákat, vastag falakat és biztonságosan csukható ajtókat. A „civilizációs fóbiáinkhoz”, na meg persze a zordabb időjárásunkhoz tartoznak ezek a feltételek. Itt Koreában egyébként szervezett utak és tradicionálisan megőrzött, eredeti állapotú helyek és szállások vannak azok számára, akik a régi koreai adottságoknak megfelelően életet akarnak kipróbálni.