2010. november 30., kedd

Búcsúzni nem jó

Igen, ez egy olyan ’nemszeretem’ dolog, amit jó lenne megúszni minden alkalommal. Mert hogy az ember akárhogyan is iparkodik, beleszökik az a fránya könny a szemébe. (Pontosabban szólva, intenzíven jön onnan kifelé...) Meg ilyenkor szorongatja valami az ember torka tájékát. Meg remeg az orcája, és lefelé görbed a szája neki... Voltaképp csúnya az ember ilyenkor, de ami még nagyobb baj, hogy sajog ott belül a bordája mögött a szíve, erősen.

 

Mert hát hiába akaródzik könnyedén venni, és odavetni a tanítványoknak az első óra végén, hogy megyek haza Magyarországra, és továbbiakban a Férjem tanítja őket, és ebben a félévben már nem találkozunk...Hát hogy-hogy nem, görbed az ő szájuk is lefelé. Aztán meg, lám, elkezdenek sírdogálni, meg – koreai embertől szokatlanul – nagy öleléseket eszközölni... hát ekkor már aztán végképp elhagyja az ember lányát a maradék ereje is, hát hogy térjünk így vissza a nap-napos, köd-ködös, felhő-felhős főnévből képzett melléknevek mikéntjére...

 

Aztán a második csoportomból két lány kisurran, „bocánat, bocánat...”, majd hamarvást visszatérnek egy hevenyészett fánktortácskával, enni és innivalóval, mert hát búcsú van. Na, akkor már szégyen ide vagy oda, az ember lánya elfordul a tábla felé, mert úgy érzi, igen fontos dolga van ott éppen, tán fel kell írni a ’kánikula’ szót...aztán titokban törölgeti a könnyeit, aminek eredménye az, hogy a lányok még jobban elkezdenek sírni.

 

Hát, így valahogy. Az óra lement, a házi feladatot feladtam, a Férjem alaposan ki is kérdezi tőlük a következő órán, abban biztos vagyok. Ettün, ittunk, e-mail címeket cseréltünk, túlestünk a kötelező fotózásokon. Sőt, még a végén azt is sikerült kimondani bőgés nélkül, hogy: „Vigyázzatok magatokra, jók legyetek, tanuljatok sokat. Köszönök mindent, és NAGYON BÜSZKE VAGYOK RÁTOK.”


2010. november 29., hétfő

Identitás? (zavar)

Csendes télbe forduló éjszaka Szöul déli részén. Alig végeztem a vásárlással Jamsilban, az utolsó ajándékokat veszem meg a családnak. Sötétedik, és én a hosszú buszos út előtt beülök egy kávézóba, késői óra lévén egy pillecukros forró csokira, és egy kalóriabomba karácsonyi fánkra. Körülöttem minden asztal foglalt, bár hétköznap este van. Jobbra mellettem két barátnő zöld teát iszik, balra tőlem egy nő olvas, miközben jeges lattét szürcsölget. Halk duruzsolás tölti be a termet, fölöttem a falon egy nagyképernyős tévén éppen az Asian Music Award díjkiosztó gálája megy –jó lenne nézni, mert bár bőven kinőttem abból a korból, kezdek K-Popped rajongó lenni... (A dél-koreai popkultúráról nagyon jó kis írás olvasható namhanman blogjában, bár vigyázat! belemélyülés esetén esélyes a függés... http://namhanman.blog.hu/2010/10/26/namhanman_az_este_cimu_musorban_bovitett_valtozat )

Két nap múlva megyek haza. Haza...? Mi az, hogy „haza”? És ahogy forgatom a szavakat a számban, rádöbbenek, mi is ez a kellemetlen érzés. Valójában szégyellem magamat. Amiért nem vágyom „haza”. Amiért nincs honvágyam. Amiért – úgy tűnik – találtam magamnak egy új haza-féleséget. Ha meg akarnám fejteni, nem sokat kellene godnolkodnom. Nekem jó Koreában. Úgy tűnik, beilleszkedtem, jól érzem magamat. Csupa jó impresszió és élmény ér. Otthonról folyamatosan rossz híreket hallok. Furcsa idegesség és nyugtalanság jön rám, amikor arra gondolok, hogy leszáll a gépem a Ferihegyen. Mert Magyarországnak meg kell felelni. És aki egy ázsiai miliőből, főleg Dél-Koreából csöppen vissza, annak bizony hamarvást aklimatizálódni kell az otthoni terepviszonyokhoz...

                                       
                                                                                                         Ahogy sorolom magamban a pro és kontra érveket, szomorúan konstatálom, hogy ez alighanem valami nemzeti identitás válság lesz... Mert hát hogyan juthattam el én idáig, én, aki fenntartás nélkül imádom a magyar kultúrát, irodalmat és zenét, folklórt és művészetet.... Szeretem és aligha (???) tudom nélkülözni a szépséges magyar tájat, az Őrséget, a Balaton felvidéket, Aggteleket és Hollókőt, Mátrát és a Hortobágyot... Szeretem és jó hírét viszem a pezsgő kulturális életünknek, a fesztiváljainknak, a tradicionális ünnepeinknek és hagyományainknak, a világhírű magyar ételeknek és italoknak...

         De nagyon sok mindent nem szeretek Magyarországon... a politikát...az ország vezetését... a magyar ember rossz természetét, a depressziót, az irigységet, a rosszindulatot... a balkáni állapotokat, a szegénységet, a kilátástalanságot... a korrupciót... az átkos bürokráciát... az szolgáltató szektor arrogáns bánásmódját... a bankokat... az elmaradottságot az oktatásban vagy a közegészségügyben... a metrópótló autóbuszokat, amikor egy ember öngyilkos lesz és a sínekre veti magát...az első latyakot, amit képtelenek feltisztítani az utakról az „illetékes szervek”... és meddig sorolhatnám még...

Kész tudathasadásos állapot ennyire nem vágyni abba az országba, amit annyira szeretek...

Vagy talán haza csak egy van, ezt így kell érezni, akárhova is veti a Jó vagy Rossz Sorsa az embert? Akárhogy is meghasonul az országában, majd önmagában, a hazája meg kell hogy maradjon első helyen a szívében? Végül is, mi az a hazaszeretet? Miből kell hogy álljon? Hűtlen vagyok én most azzal, mert nem akarok ott lenni? Én már nem is vagyok igazi magyar? Mit kezdjek most én ezzel az ambivalenciával?

Egyáltalán – nem lehetne két hazám?



 

Vannak titkok itt Koreában...

    ....melyekhez nem érhetek én fel soha, bármennyire is igyekszem. Melyeket hiába próbálok feszegetni, makacs kagylóhéjként őrzik a kódjukat, és nem engednek hozzáférést a lényeghez. Vannak dolgok, melyeket csak a Beavatottak vagy az e helyütt születettek értenek, tudnak és alkalmaznak. Vannak dolgok, amelyeket én, mint örök ’outsider’ külföldi, - más kontinensről érkezett vándor, más kultúrában nevelkedett idegen, más isteneket félő (veszett hitetlen hívő), más értékrendet próbálgató és át-áthágó Ember – nem érthetek itt meg soha.

 A kibunról szeretnék most mesélni, arról a koreai 'alapentitásról’, melyet legjobb tudásom és igyekezetem ellenére sem sikerült felfejtenem. A kibun a legfontosabb a koreai ember számára. Amikor rákérdeztem a tanítványaimtól, még ők is nagyon nehezen tudták megmagyarázni, mit is jelent valójában. A papírra olyan szavakat írtak, mint ’feeling’ és ’emotion’, ’gyönyörű és jó’. Én csupán sejtem, hogy ennél jóval többről van szó. Óriási késztetés van bennem, hogy felfogjam a kibun IGAZI értelmét, és heves vágy, hogy megértessem azt másokkal. Mert az a valószínűtlen helyzet állt elő, hogy nap mint nap ÉRZEM a kibunt, tapasztalom, hogy MI EZ a csodálatos DOLOG, de elmondani aligha tudom.

        Magának a szónak nincs közvetlen fordítása. Nem pusztán hangulatot jelent, ahogy azt a nyugatiak vélik, hanem sokkal több annál, egy komplex állapot: hangulat + lelkiállapot + érzés együttesen. Az itteniek szerint mindenkinek van kibunja. Ebben kárt okozni olyasmi, mintha negatív hatást váltanánk ki minden fronton egy emberben: mentálisan, szellemileg és fizikailag egyaránt. Egy olyan országban, melynek nemzeti mottója a következő: „Jóakarat az emberiségnek” (!!!) (널리 인간세상을 이롭게 하라 (홍익인간), minden bizonnyal hiteles igyekezet az egyensúlyra és a harmóniára való törekvés, mikroszinten is. A koreaiak szerint a nyugati emberek mindennapos cselekvéseik és kommunikációjuk során folyamatosan sértik mások kibunját. Amikor beszólunk valakinek vagy nyilvánosan kinevetjük, felemeljük a hangunkat vagy leszidjuk valamiért, ez mind a kibun kárára megy. Itt Koreában velem még soha nem kötekedtek a férfiak, soha nem voltak ellenségesek az eladók, soha nem gúnyoltak ki a nők, hogy például hogyan öltözködöm, és soha nem mulattak a diákok, ha valamit ügyetlenül csináltam vagy mondtam.

      A még mindig konfuciánus hierarchiát szem előtt tartó Dél-Koreában a kibun független a társadalmi ranglétrától és egyéb betöltött hatalmi státuszoktól, - azt illetően, hogy ugyanolyan mértékben fontos és tiszteletben tartandó mindenki számára. Az üzleti életben például egy menedzser kibunja sérül, ha a beosztottjai nem mutatnak kellő tiszteletet, de a beosztott kibunja is sérül, ha a feljebbvalója bírálja őt nyilvánosság előtt. A kibun sértés legegzaktabban talán a büszkeség és méltóság sértésével kategorizálható.

       Naponta tapasztalom, hogy Koreában az egyéni és társadalmi harmónia döntő fontosságú. Ennek jegyében a koreaiak szerint képesnek kell lennünk megítélni a másik ember komplex lelkiállapotát. A nuenchi az a képesség, - gondolom legközelebb áll az empátia és tolerancia gyakorlati alkalmazásának technikájához – ami a kibunt feltérképezi és meghatározza. A koreai embernek fura mód fontos az, hogy a saját maga érzéseit ne mutassa ki, másokét viszont hamar átlássa, pontosan a nuenchi segítségével. Valamiféle hatodik érzéknek is szokták nevezni ezt a képességet, és a testbeszédet, hangnemet, egyéb nonverbális kommunikatív megnyilvánulásokat figyelembevéve lehet fejleszteni. (Igen, ez lehet a nagy titok valószínűleg, – a TITOK – hogy ugye ODA KELL FIGYELNI az emberre... nehéz lehet ez, nekünk, outsider-eknek...) Hosszas megfigyelés után arra jutottam, hogy ha itt Koreában egy koreai ember mond valamit, akkor az valójában MÁST jelent, mint amit mond... Tudom, kissé bonyolultnak tűnik, de próbálom példával alátámasztani. Ha egy koreai azt kérdi: éhes vagy? – ez valójában azt jelenti: „én éhes vagyok, együnk valamit.” A kérdésére tehát a rossz válasz az lesz, hogy „nem”, mert ez sérteni fogja az ő kibunját. A jó válasz az, ami választást adhat neki: „igen, ehetnénk valamit”, vagy „nem igazán, de tudnék enni”. Azt a példát olvastam még valahol, hogy ha egy koreai ember azt mondja egy kérésedre vagy kérdésedre, hogy „talán”, akkor az azt jelenti, hogy „nem”. Ha azt mondja, hogy „majd holnap”, akkor azt azt jelenti, hogy „soha”. Nem fogja a kizárólagos és megfellebbezhetetlen kifejezéseket használni veled szemben, mert az sérti a kibunodat, ezért harmonikusabb módon fogalmazza meg a válaszát. Én is csak nagyon sokára értettem meg ezeket a dolgokat.

      Csodálatos ez az ország. Csodálatosak az emberek benne. Látom, érzem, tapasztalom ezt. Az egymást kiegészítő két legnagyobb rejtélyt próbálom nap mint nap megérteni, a kibunt és a neunchit. Ahogy utánanéztem, ez csak az első két tétel a koreai lélek hat legfontosabb összetevőiből. Négy még hátravan: chemyeon, bunuiki, jeong és han. Nagyon sokat kell még tanulnom.

 

(ps: legközelebb azt szeretném elmesélni, hogy konkrétan én milyen szituációkban tapasztaltam meg a kibun és a neunchi működését az itteni életemben.)

2010. november 27., szombat

Mi kerül a koreai kosárba?

A már ígért kisfilm arról, hogy mi kerülhet a kosarunkba, ha Koreában vásárolunk. :)

                                   

2010. november 26., péntek

Vásárolni jó

   Főként azért, mert ilyenkor én is kapok valamit, nem csak a mindennapi szükséges fogyócikk kerül a kosárba. Azért is jó, mert lassan felfedezem, hogy Koreában szinte minden kapható, ami Magyarországon. Amit pedig nincs, az pótolható vagy helyettesíthető mással. (Ilyen módon elkezd praktikusan gondolkodni az ember (lánya); hogy tampon helyett tampaxra tér át, Canderel helyett Stiviát használ (ami egy ’emberbarát’, természetes édesítőszer, és vegeta helyett a sokféle őrölt zöldséget teszi a levesbe, ami ugyanolyan jó ételízesítő, mint a delikát.) Szóval az ember hazautazás előtt betér egy tipikus koreai szupermarketbe, leggyakrabban az E-Mart-ba, Home Plusba vagy Lotte-ba. Nekiáll kosarába pakolni minden földi jót, amit az otthoniak (Magyarországról) megkívántak.

 A vásárlás aktusához elmaradhatatlanul hozzátartozik a napszaknak megfelelő étkezés, olcsó ebéd vagy vacsora az üzletekben található étkezde részen, vagy a kívüle fellelhető foodcourt-ban. (http://www.youtube.com/watch?v=bjBuGmg9yik) Végül esedékes a dobozolás – már ha kocsival van az ember -, erről majd máskor.

Ma kellemes meglepetésben volt részem, az úgynevezett önkiszolgáló pénztárgépnél. Történt az, hogy jóindulatúan odacitáltak egy áruleolvasó masina elé, amikor a pénztáraknál őgyelegtem. Kiderült, hogy én magam lehetek a saját pénztárosom. Áru vonalkodját egyenkét lehúzni, automata leolvassa, bemondja az árat (angolul is!), és mindegyik után részösszeget is mond. A végén rákérdez, hogy cash vagy credit card, fizetés után meg ad egy korrekt számlát. Így nem kell sorban állni, és én magam ellenőrizhetem az árukat és árakat. Cool!

 

       Ezek után álljon itt egy nyúlfarknyi lista azokról a dolgokról, melyeket - minden igyekezetem ellenére - sem találtam ezidáig a koreai polcokon.

tampon (nem használják. Az amerikai típusú tampaxra szocializálódtak. Rá kell szokni.)

intim sampon és higy kendő (ezt otthonról kell pótolni)

meggybefőtt (rumos ízesítésű hideg meggyleves, tejszínhabbal – sztornó)

citrompótló (meg tudom magyarázni!)

ízesített szénsavas ásványvíz (szénsavas is csak egyféle van, és az is ritkán)

csökkentett koffeintartalmú kávé (leszokáshoz lenne jó)

TV paprika (úm: tölteni való. Kaliforniai jellegű van, nem jó töltött paprikának)

• csipkebogyó tea (nagyon hiányzik télen)

mák (fuccs a mákos gubának, mákos tésztának, gőzgombócnak...)

búzadara (fuccs a tejbegríznek...)

kukoricadara (fuccs a túró gombócnak, puliszkának...)

túró (lásd egy sorral feljebb...)

kefír (a legnagyobb bánatom)

   Hamarvást következik azonban egy slideshow arról, milyen frankó kis kajákat lehet az élelmiszer áruházakban kapni. (Ma pedig még színezett labellot is sikerült találni, szóval javul az arány! :) )


2010. november 25., csütörtök

Hozzá tudnék szokni

      Szeretem Koreát. Közel sem ismerem még. Próbálom megfigyelni, megszokni, elfogadni a sok kis furcsaságot, amivel itt találkozom. Van ami jó, van ami kevésbé jó. Van, amihez könnyen hozzá tudnék szokni otthon is, van ami nem nekem való. Egy bizonyos, egy csodálatos, titkokkal teli, megfejthetetlen országban élek most, mely nap mint nap meglep, elvarázsol, lenyűgöz.

Itt egy hirtelen lista a koreai „szokatlanságokról”, melyek tetszenek nekem.

• az iskolások egyenruhája. Jó ötlet, mert nem kell azzal törődni, hogy mit adnak rá a gyerekre hétköznapokon, és senki nem csinál presztízs kérdést a divatozásból. A lányok mini szoknyája láttán kiráz a hideg ezekben a jeges novemberi napokban.


• a metró dupla ajtaja. Állítólag azért van, mert magas az öngyilkosok száma Koreában. Üvegfolyosóval zárják el a metró síneit a várakozóktól.


• a tűzforró ételek. Minden főtt ételt úgy kap ki az ember a konyhából, hogy szervírozás után is hosszú ideig lobog az edényben. A hőfok és a méregerős íz sokáig ehetetlenné teszi a kaját.


• fertőtlenítő készülékek mindenhol. Áruházakban, üzletek előtt, közintézményekben, minden mosdóban, könyvesboltban, éttermeknél, postán, metró aluljáróban, tényleg mindenütt. Sterilizáló folyadék vagy zselé, antibakteriális készítmények, csírátlanító UV fény.

• az ultramodern üzletek mellett hagyományos talicskás árusok, bódés sütödék, platós gyömölcsösök. A koreaiak elismerik és preferálják a régi típusú vásárlási formákat is, nem csak az ultramodern plázákat.

 

kisállat megőrző a csomagmegőrzők mellett. Vásárlás idejére ketrecbe lehet tenni a kis termetű kedvenceket.

 

folyékony hidrogénnel hűtött és frissen tartott zöldségek és gyümölcsök. Hatékony, környezetbarát, sokáig szépen tartja a zöldeket.

 

fűtött wc ülőkék. :) Tudom, gyarlóság, de nagyon jól jön a hideg napokon.

 

tévé nézés a szöuli metró járatain. Mindenki ezt csinálja. Nem tudom, hogyan lehetséges ez technikailag, de a sokszor 1-2 órás menetidők alatt nagyon sokan néznek TV adásokat a telefonjukon.



 • századfordulós (múlt század!) fürdőruhák. :) Tündéri kis fodrok és apró szoknyák, minél többet takaró, konszolidált modellek. Itt ez a divat, tangát ne keress.


folyamatos kóstoltások az élelmiszer boltokban. Minden terméknek van kóstolási lehetősége, természetes dolog, hogy mindenki él ezzel, nincs szemrehányás a hostessek részéről.

 

• a kávézókban mindig két villát adnak az egy süteményhez is. Itt nem ciki, ha ketten esztek egy tortát, és ha egyedül vagy is automatikusan adják hozzá a két evőeszközt.

 

víz. Tiszta ivóvizet lehet inni mindenhol, ez olyan természetes dolog. Nem csak az éttermekben, hanem a közintézményekben, üzletekben, metró megállókban. Fertőtlenített poharak vagy egyszer használatos papír poharak állnak rendelkezésre a vizes ballonoknál, automatáknál.

 

Korea, szeretem. Szerelem. Hát, ezekért a dolgokért (is) szeretem.