Varázslatos buddhista templomok

A Jogyesa templom áprilisban a legelbűvölőbb. Buddha eljövetelének a napján lampionos lótusz fesztivált rendeznek a szöuliak. Aki ezen egyszer részt vesz, az életének egyik legnagyobb élményeként fog emkékezni rá. Felejthetetlen az a millió színes lampion, végig a Jongnon, az Insadongnál és a Cheonggyecheon területén. Különféle ázsiai népek hozzák el a saját fényeiket, gyönyörűbbnél gyönyörűbb saját népviseletben. Monumentális felvonulás kezdődik alkonyatkor, és tart hajnalig. Az emberek táncolnak és énekelnek, és elvegyülnek a számtalan koreai dobos tradicionális forgatagába. Egyszerűen nem tud boldogtalan, reményvesztett és szomorú lenni az, aki engedi magát elragadni, elragadtatni a Buddhát ünneplőkkel.

   

A buddhistáknak ez a legnagyobb ünnepük. A kívülálló látogató csak azt a megfoghatatlan, mégis elementáris életerőt, jókedvet és reményt érzi, amely áthatja, átlükteti az egész lotus lantern festivalt. A buddhizmus nem egy nyomasztó, elrettentő és szomorú vallás. Jóval több benne a megbocsátás, a harmónia, az élettel és halállal – valamint önmagunkkal való megbékélés, mint egyéb ókeresztény gyökerű hitekben. Ha csupán azt a pár perc meditatív megnyugvást, transzcendens elmélyülést érzem a buddhista kolostorokban, melyeket átélek minden szertartás alatt, amikor hallom a szerzetesek moktakját vagy a nyelv nélküli harangok tompa gongását, már érdemes betérni és meghajolni háromszor, mélyen, a Fényességes és Bölcs, mindig mosolygó Buddha előtt. Azt gondolom, semmilyen ima nincs hiába, semmilyen megfogalmazódott kérést nem küldünk feleslegesen az égiek felé.

   

Szomorúbb volt most látni a Jogyesát, mint tavasszal, Buddha születésének ünnepén. A bejáratnál ott állt a 450 éves hatalmas fehér akác, a főépület előtt az 500 éves fehér fenyő. Minden kolostor udvarán állnak ilyen méltóságteljes öreg „életfák”. A füstölők mindig égnek, a hívők rizst és vizet tesznek a buddha szobor lábaihoz. A lampionok nem világítottak, de a templomból kiszűrődött a narancsszínű fényesség. Az ima három óriási arany Buddha előtt zajlott, ott nem ildomos fényképezni. Most nem volt vidámság, de a béke, nyugalom és harmónia szétáradt a csarnokban, és a lelkemben is.

   

http://www.llf.or.kr/eng/

Koreai skanzen és global village – 1. rész

Egész napos programot terveztünk ma Szöulban, bár a dermesztő hideg próbált visszatartani minket. A Namsan Hanok Village-be mentünk először, vagyis tradicionális koreai falut látogattunk. Ez olyan, mint egy tájjellegű skanzen. Műemlék épületekben mutatják be az régi koreai házakat, berendezéseket, használati tárgyakat, életmódot. Aktívabb programként lehet enni hagyományos koreai ételt, vagy zenés-táncos előadásokon résztvenni, vagy akár egy díszes esküvői ceremónián. A hagyományokon van a hangsúly.

   

Volt még ott egy érdekes dolog, ami nagyon tetszett nekem. A szöuliak egy időkapszulát ástak el a parkban 1994-ben, azzal az utasítással, hogy 400 év múlva ássák ki az utódok, amikor a főváros 1000 éves lesz. Maga a kapszula egy buddhista harang alakjára hasonlít, és 600 darab emléket helyeztek bele a polgárok: olyan miniatűrákat, mikrofilmeket, cd-ket, melyek tükrözik az 1994 évi Szöul és lakói mindennapi életét. Vannak benne ruhák, ételek, média termékek, könyvek, szóval mindenféle praktikus dolog. A legkedvesebb tételek azonban szerintem – összesen 99 darab – a polgárok gondolatait tartalmazzák: az élet értékéről, az élet élményeiről, a jövőről alkotott véleményüket mentették el, a hermetikusan lezárt időkapszulában, vákumban és argongázba burkolva. :-) Szerintem mindenkinek kellene egy ilyen saját időkapszulát örökítenie az utána jövők számára.

   

Voltak azért kevésbé felemelő és filozofikus dolgok is a koreai skanzenben. Korabeli gyerekjátékokat lehetett kipróbálni, a fémkarika gurítást, (nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik!) a régi fa pörgenytyűt, (ami a mi búgócsigánkhoz hasonlatos) és a célba dobálást – speciális szalagos botokkal. Az épületek tájház jellegűek voltak. (Érdekes volt magunkban összehasonlítani mondjuk az őrségi pityerszeri tájházakkal, vagy a jósvafőivel.) Az igazi hagyományos koreai ház, vagyis a hanok jellegzetessége az ázsiai épületekhez hasonlóan az oldalra eltolható ajtó, a speciális kézműves papírral borított fal, és a földön történő mindennapi élet (étkezés, alvás, stb...) A konyhák elengedhetetlen tartozéka a megannyi hatalmas kimcsi tartó edény.

 
 

Nem tudom, tudnék-e élni egy ilyen hanokban. A nyugat-európai ember megszokta a szűk, kicsiny tereket, az elzárható és különnyíló szobákat, vastag falakat és biztonságosan csukható ajtókat. A „civilizációs fóbiáinkhoz”, na meg persze a zordabb időjárásunkhoz tartoznak ezek a feltételek. Itt Koreában egyébként szervezett utak és tradicionálisan megőrzött, eredeti állapotú helyek és szállások vannak azok számára, akik a régi koreai adottságoknak megfelelően életet akarnak kipróbálni.