Orkán erejű szél fúj, szinte elviszi a falakat körűlem a 15. emeleten... Elkiabáltam én, csak nem akar tavasz lenni, utolsókat, de hatalmasakat rúg még a tél, a virággal teli Nőnapon is - ami mellesleg nekem csak egy szimpla hétköznap. :) A szél, a front vagy a hideg miatt csúnyán megfáztam, szétszakad a fejem és fáj a torkom. Sehová nincs kedvem menni. Az unalmas ágynyugalmat vicces intermezzo színesítette. Ahogy ma kimentem a konyhába teát főzni, egy szál neglizsében, egy fiatalember ereszkedett le a tetőről, pillantott be kintről, és himbálózott lassan tova a nappali ablaka előtt. Nem igazán tudom, mit csinált ebben a hurrikánban, mert ablakpucolásra nem éppen megfelelő volt az időjárás.
Az óriási csábítás ellenére - miszerint hetek óta úgy ennék egy kis sült kacsát, valami jó kis sütögetős helyen - ilyenkor jön az, hogy összecsapok valamit vacsorára. Amióta itt vagyok, sokszor átgondoltam, mennyire átértékelődött ez a frázis Koreában. Én például hónapok óta nem ettem sült krumplit vagy főzeléket. A könnyű vacsorám jórészt három dologból áll: rizsből, salátából és manduból. Körülbelül öt perc alatt kész van és eddig még nem tudtam megunni. A rizs az a tipikus tapadós koreai, ami 2 és fél perc mikrozás után kész van. A saláta bordáskelből, paradicsomból áll, megszórva szezám maggal, és nyakon öntve ecetes szójaszósszal. A zöldséggel töltött mandunak két perc főzés (se) kell. Néha szervírozok hozzá savanyított sárga retket, desszertként meg (azt hiszem, szójatejből készült) kicsi ivójoghurtot iszom.
A szeles-lábadozó hétköznapi vacsorát egy pompás koreai filmmel koronázom, a címe: The King and the Clown. Boldog Nőnapot kívánok mindenkinek, akinek más nem kívánt! :)
