2009. december 29., kedd

Fiatalság – bolondság... boldogság?


Azt hiszem, pátosz nélkül állíthatom, hogy nincs nagyobb öröm, mint látni a gyermeked boldogságát. És kevés szomorúbb dolog van, mint ellátogatni arra a helyre, ahol tudvalevően hamarosan véget ér a boldogságod. Ez történt ma, amikor fogadtuk a lányom kedvesét a reptéren, ahonnan hamarosan én is hazarepülök.

Szöul egyik legimpozánsabb reptere az Incheon-i. Egy végeláthatalan út és híd vezet a terminálokhoz, keresztül az alacsony, befagyott tengeri részen, mintha belefutnánk az Arktisz közepébe. És akkor egyszer csak ott van egy futurisztikus, második évezredbeli design, ultramodern épületekkel és technikával, mégis szem előtt tartva a feng-shui és a természet harmóniáját.

 

 

A landolási oldalon el-elnézegettük a főként a környező ázsiai régiókból érkezőket. Óriási a különbség - mondjuk a londoni vagy a római reptérhez képest – már ami a hangulatot illeti. Itt nem volt üdvrivalgás és hangos, kitörő öröm az érkezésnél. Az emberek nem ugrottak egymás nyakába, amolyan „európai és amerikai” módra, nem ölelgették meg egymást, és legfőképpen – nem adtak egymásnak puszit. A legszemélyesebb fogadás egy-egy kézszorítással kombinált meghajlás vagy váll-lapogatás volt a családtagoktól. Furcsa, mennyire mások vagyunk, mi, emberek... így szinte illetlenül hatott az az érzelemteli ováció, hosszas egymás karjaiban csüngés és forró csók, amit Bianka és szerelme, Bálint produkáltak az első könnyes találkozáskor.

 

 


A lányom és a barátja nagyon boldogok voltak. Én is megkönnyeztem a találkozásukat. És most csendben örültem neki, hogy nem vagyok koreai ember. Hogy bátran és bármikor ölelhetem és csókolhatom a szeretteimet. Nem is tudnék enélkül meglenni.

2009. december 28., hétfő

Egy jót enni Koreában – II.


Abban a kétségbeesett hitben éltem, hogy itt kint Ázsiában minden olyan fenséges magyaros finomságot nélkülöznöm kell, mint töltött paprika, gulyás leves vagy töltött káposzta. Sokszor az alapvető alapanyagok vagy a kellő fűszerek hiányoznak az isteni magyaros ízvilághoz, de ma tanultam a férjemtől.

Karácsony közeledtével legfőképpen hiányzott a tipikus magyar zamat, a töltött káposzta savanykás, füstölt hús ízű fantasztikus aromája. Mivel vecsési savanyú káposzta és füstölt oldalas sem fellelhető a koreai szupermarketek polcain, lemondtam a megszokott, Karácsony másnapjára tartogatott egyik kedvenc főételemről. Nem úgy a férjem.

A koreai emberek egyik legjellemzőbb étkezési kelléke a kimcsi. Ha nagyon egyszerűen akarnám jellemezni, ez egy speciális agyagedényben érlelt, savanyított káposzta vagy retekféle, jól átpácolva Erős Pista féle méregerős paprikás szósszal, ízesítve némi paradicsommal, hagymával és egyéb tájjellegű fűszerekkel. A kimcsi tehát elsősorban egy ehetetlenül erős paprikás szószós savanykás káposzta, melyet minden ételük mellé szervíroznak, akár köretként is.

Csodálatos módon van azonban egy úgynevezett mulkimcsi változata, ami sima kínai kelkáposzta, enyhén savanykás-édes lében, minden egyéb fűszer és ízesítés nélkül. Nagyon halovány és rettentő távoli rokona (mostoha kuzinja) a mi igazi, fahordós savanyú káposztánknak. Nagyon nagy jóindulattal és képzelőerővel, illetve egy nagy ollóval ellátve (cikkelyekre vagdosandó a kínai kelt) elképzelhető töltött káposzta alapanyagnak is.

Darált hús van, hozzávalók szintén, és gyengécske import füstült sonka is. Nekiveselkedett tehát a kedvesem a rendelkezésre álló alapanyagokból a lehetetlennek tetsző vállalkozásnak. A konyha szélén képzeletbeli demarkációs vonalat húzott, melyet nem léphettek át a család dilettáns női tagjai, akik csak zavarták volna a magas színvonalú, ihletett és kreatív főzőtudományt.

Mindezt megbocsátottam Neki, mert miután az ínycsiklandozó illatok beterítették a nappalit, és már csak egy kicsit kellett fortyognia az isteni eledelnek, hamarvást levittük a szelektív hulladékot a gyűjtőhelyre, majd hógolyóztunk egy passzívat... mindezután pedig elfogyasztottam a családommal ÉLETEM EGYIK, HA NEM A LEGJOBB TÖLTÖTT KÁPOSZTÁJÁT. :-) Köszönöm, Kedvesem!

   

   


2009. december 27., vasárnap

Egy jót enni Koreában – I.

br />Elmentünk ma egy olyan tipikus koreai sütögetős helyre, aminek elsősorban a kacsa a specialitása. Azt tudni kell, hogy itt komoly kultúrája van a baráti és családi étekezéseknek, főleg az ilyen „süti a vendég a saját pecsenyéjét” jellegű éttermeknek.

 

A cipőt le kell venni, és törökülésben kuporodni az alacsony asztal mellé a vánkosokra, ami - valljuk be, nem olyan komfortos a negyven felé közeledő, pár térdműtéten átesett korosztálynak, bár a bensőséges és laza hangulathoz pont megfelelő. A szomszédos asztaltársaságoknál már érezni a jótékony szodzsu (gyengébb rizspálinka) hatását a békés, ám harsány embereken.

 

A felszolgálónők az asztalra halmozzák a nyársa fűzött kacsa darabokat, és a rengeteg egyéb „sidedishes” hozzávalót. (nincs erre magyar kifejezés, a sültek és a főételek mellé mindig dukál egy csomó mellékes apró fogás; kis tálacskákban saláta vagy szezám levél, amibe a húst kell tekerni; az elmaradhatatlan kimcsi, vagyis erős paprikás savanyú káposzta; sárga retek, egyéb zöldségek, csípős szószok, szójaszósz, és persze az elmaradhatatlan rizs.

 

Középen van a sütögető hely, vagyis egy mélyedés kialakítva a parázsnak és a nyársaknak. Az ember behelyezi a saslikot, és már süldögél is a vacsorája. Mellette forró tálcákon párolódik burgonya és hagyma. Pálcikával illik enni mindent, és kézzel is nyugodtan, mert kést és villát nem nagyon szervíroznak. Én sem gondoltam volna, de pompásan lehet lakomázni az ilyen helyeken. Igazi család és közösség összetartó ereje van az ilyen éttermi közös étkezéseknek a koreai embereknél. Jó lenne, ha otthon is nyílna egy hasonló hangulatú koreai étterem, mert hiányozni fog ez a fajta fejedelmi étkezés, ha már nem leszek itt...

  <


2009. december 25., péntek

Karácsony, rendhagyó, koreai, első közös...


„Letűnt korok, civilizációk embere örökségként kapta őseitől az idő méltósággal való megszentelésének, az ünneplés időn kívüliségének élményét és adományát.” (Bartha Elek)





2009. december 23., szerda

Ünnep előtti sürgölődés


Minden évben elhatározod, minden évben esküdözöl – és tényleg megpróbálod minden decemberbe – de hiába. Mindig, minden az utolsó percre marad, mindig mindennel kifutsz az időből Karácsonykor. Hát így van ez, kár is mérgelődni. Örülni kell minden egyes beteljesült kis fázisnak, teljesített küldetésnek.

Nekünk például már van egészen „szaloncukor küllemű” szaloncukrunk, mert megtanultuk, hogy miként kell a koreai fruttiból némi leleményességgel karácsonyfára valót készíteni. :-)

 

 

Van halászlevünk is, pedig a Kedves búsan konstatálta, hogy igazuk volt azoknak, akik azt mondták, hogy csak folyami halból lehet igazi halászlét készíteni. Nem igaz, most felkerült a privát családi étlapunkra egy „Bajai jellegű halászlé tengeri halból, Kovács módra”. :-)

 

Erről (is) szól a Karácsony. Megbecsülni azt, ami van, és a rendelkezésre álló dolgokból boldogulni, elkeseredés és idegesség nélkül. Nyugodt, vidám készülődést kívánok mindenkinek!

Megérkezett


Hát itt van. Megérkezett. Kint várakozik az előszobában. :-) Hamarosan bekerül a nappaliba, hogy méltó és igazi, élő dísze legyen az ünnepünknek. VAN IGAZI FENYŐNK!!!

Hetek óta rettegésben tartom a lakóparkunk satnya kis fenyőfáit. De nem csak azokat. Az összes létező örökzöldet, tuját, cédrus és ciprusfélét. Lopva sandítok az utak mellett sorakozó ritkás karácsonyfának való zöldekre. Ellenszenvvel bámulom az áruházak pompázatos „szinteigazi” műfenyőit. Amióta rádöbbentünk a családdal, hogy valódi, gyantaillatú fenyőfát szerezni Dél-Koreában mission impossible, vészforgatókönyveket gyártottunk az esetleges áthidaló megoldásokat illetően. Először is a párom utánakérdezett a helyi fórumokon, a koreai ismerőseinél, a kint élő magyarok internetes portálján is, hogy miképpen szerezzünk igazi fenyő(jellegű)fát. Mindenhonnan kétkedő és negatív választ kapott. (Volt olyan alternatíva is, hogy meg kellene próbálnunk egy amerikai támaszponton, mert ott még talán van remény...)

Aztán miután kiderült, hogy sehol sem árulnak vágott fenyőfát, felkerestünk virágboltokat, faiskolákat, piacokat. Sehol, még egy 20 centis szobafenyő sem, mert állítólag nem most van a szezonja. Akkor kijelentette a lányom, hogy márpedig igazi kell, erre elkezdtem felbujtani arra, hogy Karácsony előtti éjszaka járjuk körbe a lakóparkot, és vágjunk le egy egész fának elegendő ágat, amiből majd „eszkábálunk” egy majdnem igazi fenyőt. (Nem kis teljesítmény lett volna a bekamerázott lakótelepen ennyi fát lopni, még ha a cél szentesíti is...) Akkor üzenetet kaptam a Svédországban élő Iza barátnőmtől, hogy ne csüggedjek, a koreaiak biztos minket tartanak barbárnak, amiért egy csomó fenyőt kivágunk ilyenkor ünneptájt. Szerezzek be egy műfenyőt, és mivel biztos kitalálták már a fenyőillatú spay-t, azzal fújjam be, és meglesz a feeling.

Na, onnantól már – bárhová is mozdultunk ki kocsival, - aktívan lestem a középületek elé kitett tujaféléket, hogy esetleg beleférne-e a kocsi csomagtartójába, ha éjjel visszajönnénk érte. A párom azt mondta, hogy legrosszabb esetben veszünk egy fűrészt. A lányom erre azt válaszolta, hogy hurrá, kivágjuk a fánkat a hegyekben, semmi nem hozza ennél közelebb a családot. De, amikor utána együtt ülünk a sitten, válaszolta erre a kedvesem. Akkor már bármilyen zöldellő tüskés-tobozos ágacskával megelégedtem volna...

És akkor azt történt, hogy egy-két napja eltévedtünk, vagyis a GPS nem friss szoftvere miatt rossz úton jöttünk hazafelé egy karácsonyi bevásárlásból. Szinte hihetetlen, de elhajtottunk két működő, nyitva lévő virágnagykereskedés előtt. Azonnal kiszúrtunk négy szépséges kis (nagyobbacska) balkonos koreai fenyőt. Nem akartunk hinni a szemünknek. ÉN valóban azt gondoltam, hogy ez egy kis csoda. Rögtön tudtuk, hogy melyik akar velünk jönni. Rövid alkudozás után az eladó 10 000 wont engedett is az árból, és ma elmentünk a Mi Fenyőnkért. A Mi Igazi, Élő, Gyantaillatú Fenyőnkért. Nem volt ott az árus, de a felesége tudta, hogy velünk kedvezményes ár volt megbeszélve, és bónuszként még adott a fa mellé két mikulásvirágot is. Repesett a szívem az örömtől. A fenyőcskét betuszkoltuk a hátsó ülésre, és most kint várakozik az előtérben. Sikerült, a küldetést teljesítettük. Műfenyőm pedig nem volt, nincs, és nem is lesz – soha. :-)

Ps: estefelé megható üzenetet kaptam Vanda barátnőmtől, aki Thaiföldön él átmenetileg a párjával. Ő pedig azt írta le nekem, hogy még azt az egyetlen műfenyőt is milyen nehézségek és véletlenek folytán szerezték meg, ami éppen nekik árválkodott egy szupermarketben, a 30 fokos melegben. Biztos vagyok benne, hogy ha egyszer Afrikába vetődünk Karácsony táján, akkor is tudunk majd igazi fenyőt szerezni az ünnepre. (Vandáék fenyője pedig megérdemli, hogy ide kerüljön a képe a miénk mellé.)

A mi fenyőnk   Vanda febyője


2009. december 21., hétfő

A Myeong-dong katedrálisban


Elmentem Szöul egyik legnagyobb katolikus templomába, hogy megnézzem az adventi gyertyákat. Éppen misét tartottak, és önkéntelenül is besodródtam a tömeggel. Eleinte furcsa képzavarnak tűnt összeegyeztetni az ázsiaia arcokat a római katolikus liturgia díszleteivel. Van akit nem lep meg, - engem váratlanul ért – hogy Korea (Dél-Korea!) elsősorban keresztény vallású populációval rendelkezik.

Katedrális   Katedrális

A mise koreaiul és latinul zajlott, ami nem akadályozott meg abban, hogy részese legyek a közös imának. Nem vagyok bigott hívő, de advent utolsó vasárnapjához közeledvén szükségem volt az ihlető helyre, hogy legalább próbáljak hinni, vagy csak meditatívan elmerülni a lelkemben és önvizsgálatot tartani. Látni akartam az adventi gyertyákat, - akkor még csak három világított – az igazi karácsonyfákat, - két hatalmas, egyszerű fenyő állt az oltár két oldalán, - és a Betlehemes jászolt, - amiben még nem feküdt az újszülött Jézus.

Jászol   Mise

Gyermekkori emlékeimből halványan felsejlettek a mise mozzanatai. Pontosan követhető volt a szertartás, a koreai hívőkkel együtt mondtam a Miatyánkot és az Üdvöz légy Máriát, csak én az anyanyelvemen. Nem kellett különösebb útmutatás hogy lehajtott fejjel jelképesen üssem a mellkasomat a nagyon is reális bűneimért: „mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa”. A nők fehér áttetsző fátylat viseltek a fejükön, és mélyen az arcukba húzták ima közben. A férfiak kivétel nélkül énekelték a zsoltárokat. Minden egyes amen után fejet, derekat hajtottak, mint Buddha előtt. Elementáris erővel hatott rám az a jelenet, amikor a szertartás azon részéhez értünk, amikor a katolikus liturgia azon részéhez értünk, amikor az embertársainkkal való megbékélés és megbocsátás jegyében a körülöttünk lévőkkel kezet fogunk és jelképesen összeölelkezünk.

A koreai emberek ezt úgy oldották meg, - szigorúan kerülvén a testi kontaktust – hogy imára kulcsolt kézzel mélyen meghajoltak az előttük, mögöttük és mellettük álló idegen hittársaik előtt. Ugyanezt tettem én is.

Templom   Templom   Jászol

Otthon pedig meggyújtottam a negyedik gyertyát az adventi koszorún.

Koszorú


2009. december 15., kedd

Sejong király, a koreaiak Mátyása


Amikor a belvárosban elsétálok King Sejong szobra előtt, mindig felnézek a Nagy Királyra. Méltóságteljesen ül a felhőkarcolók alatt a 12 sávos autóutak kereszteződésében, háttérben mesés hegyeivel. Tekintetét büszkén szegezi előre és nézi, mily sokra vitte küzdős kis nemzete.

Sejong a kedvenc királyom. A Chosun (vagy Choson), más néven Yi dinasztia idején élt, és 1419-től 1450-ig uralkodott. A dinasztia neve egyébként „friss hajnalt” jelent, ami analóg a koreai reneszánsz szellemiségével. A hosszadalmas kínai befolyást követően a változások igénye hamar megjelent az emberek gondolkodásában. Az újszerű buddhizmus egy úgynevezett neo-konfuciánus szemléletet is hozott magával, ami filozofikus, kreatív királyokat igényelt. Olyanokat, akik szorgalmazták a visszatartó hagyományok elhagyását, akár.

Sejong ilyen volt. Legnagyobb vívmánya az, hogy udvari tudósaival 1443-44-re megalkotta, majd 46-ra széles körben publikáltatta a hangult, a koreai fonetikus ABC-t, mely szakított a kínai írásjelek használatával. Egy legenda szerint Sejong figyelte a kedvese száját, miközben az formálta a betűket, és ezen formák alapján rajzolta meg az új írásjeleket. A koreai nemzeti identitás alapkövével az uralkodó idején dinamikusan fejlődött az iskolarendszer, nőtt az írni és olvasni tudó koreai emberek száma. (A király komolyan vette ezt, még Fonetikus Írásügyi Minisztériumot is felállíttatott a nemes ügy védelmében. :-)

Mindemellett Sejong találmány a kuriózumnak számító vízóra is, de a legfőbb elismerés kétséget kizáróan a hangul miatt jár neki. Nem hiába alapított az UNESCO Sejong király díjat, az analfabétizmus elleni küzdelem honorálásaként. King Sejong tehát jogosan egyike a mindössze kettő „Great” jelzőt kiérdemlő koreai uralkodónak.

Osváth Gábor nyelvész egyik tanulmánya szerint a hangult szerkesztő udvari tudós csoport vezetője, Chong In-ji így népszerűsítette az új, koreai ABC-t:

„A betűformák a beszélőszerveket utánozzák, s hasonlítanak az ókori [ kínai] pecsétíráshoz. Magukba foglalják az ég, a föld és az ember hármasságát, s a yin és a yang princípiumot. Okos emberek egy reggel leforgása alatt megérthetik, s a közönséges ember megtanulhatja tíz nap alatt. Tökéletesen alkalmasak minden cél megvalósítására. Még a szél susogása, a daru rikoltozása, a kakaskukorékolás, a kutyaugatás, egyszóval minden leírható.”

Long live the Great King Sejong!




2009. december 14., hétfő

(Igaz) mese a három őrangyalról


Az úgy volt, hogy be akartuk vinni a „majdnemnagykorúkamaszunkat” Szöulba, hogy találkozzon a koreai barátnőjével. Ám amikor kikanyarodtunk a mélygarázsból, a párom megállította a kocsit, és csak annyit mondott csendeshalknyugodtan (egy félmosollyal a szája sarkában! – óh, Ti Teremtés Dicsőséges Koronái, és a Ti őszinte, vagy magatokra erőltetett haláli nyugalmatok...!), hogy mi most nem megyünk sehova.

Defekt
Defekt, a kocsi bal hátsó kerekén. (A jó öreg, haragoszöld KIA, good old pal, egyszer már feladta a küzdelmet, Soraksanból hazafelé jövet; éjjel az autópálya közelében, egy elhagyott benzinkútnál, úgy, hogy miután bevontatták a helyi szervizbe, egy Psycho és Norman Bates féle garniszállón kellett töltenünk az éjszakát...) Na de most mi legyen? Vasárnap, koradélután, rohanvást a fővárosba... Gyerek lelombozódik, jómagam szokás szerint bepánikolok. Drágám cool marad, mint mindig, és nem adja fel, ahogyan sohasem. Telefonál a helyi érdekeltségű, egyes számú őrangyalunknak, Jinilnek, aki koreai tanár ember, - mellesleg magyart tanít az egyetemen, ahol a férjem is. (Másodállásban pedig 24 órás őrangyalunk és önzetlen segítőnk.)

Telefon
Érkezik is a telefonos segítség, autó biztosítási papírjait elővenni, ezt és ezt a számot hívni. Kedvesem telefonál, de a koreai IVR-nál csöppet elakad. Telefon újra Jinilnek, aki felhívja a kárbejelentőket, és letárgyalja az autómentővel a teendőket, majd minket is informál. Köszönet újra Jinilnek, aki éppen hétvégi programként a feleségével ül és beszélget egy kávézóban.Várakozunk, és az esélyeket latolgatjuk, a magyar gondolkodásunkkal. Vajon mikorra érnek ide, kijönnek-e egyáltalán vasárnap uzsonnaidőben, helyben orvosolják a bajt vagy elvontatják a kocsit... mennyit áll mindebből a biztosító, és milyen horribilis összeggel terheli meg a család budget-jét a váratlan kiadás, így Karácsony előtt...? :-(

Várakozás
Alig félóra elteltével megérkezik a sárga angyalunk – ami egyébként kék, és egészen korrekt küllemű és felszereltségű szerviz autó. Karakán kis koreai szakember pattan ki belőle, és azonnal nekiáll a leeresztett gumit vizsgálgatni. Segítenénk bármiben, de mindent elhárít, nem engedi, mert hiszen ez az ő dolga. Valami felsejlik, hogy a mai napra ő a második őrangyalunk...Egy extra hosszú gumiszelep segítségével manuálisan kitapogatja a lyukat, és kioperál a gumiból egy bazi nagy szöget. Szó nélkül, profin dolgozik, felesleges mozdulatok nélkül. Próbálja megragasztani a lyukat, majd emelőt hoz, leszedi a defektes gumit, felteszi a pótkereket. Aztán elpakolja a cuccait, a rossz kereket is – mindezt cirka negyedóra alatt – majd élénken magyaráz nekünk valamit. Nem értjük, csak az őszintén hálás „kámszáhámnyidákat” nyögdécseljük. Telefon újra Jinilnek, aki letolmácsolja a kis ember szavait. A gumit elviszi a szervizébe javítani, majd jöjjünk be érte, mert a szelepnek is baja van, - amúgy az egész kiszállás, gyorssegély, kerékcsere – „services”.

Sárga-Kék Angyal Dolgozik
Szög Tolmácsolás

A meghatott döbbenettől szólni is alig tudunk. Túl didaktikusan hangoznék, ha elkezdenénk filozofálgatni azon, hogy mindez miként zajlott volna odahaza, így nem is tesszük, mert TUDJUK. Ja, és a harmadik őrangyalról még egy gondolat. A névnapomra kaptam a páromtól – nálunk valahogy különleges szerepe van ezeknek az éteri, szárnyas lényeknek. A harmadik adventi gyertya meggyújtásánál csillogott rám a koszorú mellől. Advent van, és körülöttünk angyalokkal van teli a látható és nem látható világ.

Őrangyal