A legáthidalhatatlanabb ellentmondás számomra itt Koreában az evőpálcika használata. Értsd úgy: minél elszántabban akarom használni, - mert szeretném, tényleg! - annál kevésbé sikerül. Bősz igyekezetem feloldhatatlan fordított arányosságban nyilvánul meg: minél inkább próbálom és minél többet gyakorlom, annál kétségbeejtőbb a bénázásom és szánalmasabb az eredmény.
Mert vegyük például az udongot, ami egyike a nyerő ételeknek a koreai étlapon - legalábbis számomra. Az udong vastag tésztából készült leves, némi puffasztott tengeri herkentyűvel és moszattal. Na már most ne mondja nekem senki, hogy EZT lehetséges pálcikával enni! /Persze hogy lehetséges... nap mint nap látom, az öt éves gyereknek is gyerekjáték, nekem meg olyan, mintha lyukas kanállal kanalaznám a csontlevest.../ Kezdjük azzal, hogy az éttermekben és foodcourt-okban fémpálcikát adnak, jó csúszós felülettel, ellaposodó véggel. Nehezített pálya. Ezért mostanság fa evőpálcikát is hordok magammal, ha el nem feledem, mert mintha azzal egy nüansznyival könnyebb lenne felcsípni az étket. Na már most az második kritérium az, hogy villát és kést én még az istennek sem kaptam itt a kajához. Nem jár, nem szokták, nem erre szocializálódtak.
Amint az ékesen látható az oktató jellegű képeken, valami elképesztően pocsék a pálcika kéztartásom. Valami nem stimmel, érzem én, olyannyira, hogy görcsbe jöttek az ujjaim, amíg ezt a pár képet csináltam. (És akkor most itt van a nagy gyónások ideje: elárulom, hogy minden kép, amin úgy tűnik, hogy magabiztosan étkezem chopstick-kal, szemfényvesztés és hamis illúzió! Beállított jelenet, pár másodperces diadal, és az exponálás utáni pillanatban a falatok a gravitációnak engedelmeskedve zuhantak vissza a tányérba, - tucatnyi foltot fröcskölve a ruhámra - na ezt már nem örökítettük meg az utókornak, szerencsére...
Tehát rosszul fogom. Mint egy ceruzát, vagy mit tudom én. A koreai étkezési etikettet pedig notóriusan megszegem. Olykor vadul beleszúrok az ételbe, hogy legalább saslikszerűen funkcionáljon a pálcika, amit ugye tilos. Továbbá ha nagynéha megcsípek valamit, azt pálcával együtt tömöm a számba, amit szintén nem szabad. A koreaiak nem is érintik az ajkukhoz a chopstick-ot. Evés befejeztével pedig jólnevelt európai módjára keresztberakom a tányéron, mint a kést és villát otthon. Amint olvastam, ezt sem így kell. Tányér mellé helyezzük, vagy a külön erre a célra kirakott pálcika tartóra. Amint az a fentiekből kiderül, a pálcika és én nem vagyunk jó barátok. De igyekszünk. Én legalábbis. "I think this is the beginning of a beautiful friendship!".
