Híres utcák Szöulban

Szomorú tényt konstatáltam a minap. Már nem bírom a Myeongdong eszelős káoszát... nem nekem való, nem vagyok elég rugalmas hozzá... L Vagy csak nem estefelé érdemes odamenni, amikor ébredezik az éjjeli Szöul, és elkezdi élni a zsúfoltan tomboló, vibrálóan nyüzsgő éjszakai életét. Persze aki a koreai fővárosban jár, a három legjelentősebb vásárlóutcát látnia (éreznie) kell; az Insadongot, az Itaewont és a Myeongdongot.

Utóbbi jelentése „Fényes Város”, bár a jelző nem igazán találó. A városrész a Namsan előtt fekszik, de a belváros felől, az Eulji-ro metrómegállótól a legkönnyebb megközelíteni. (Egész napos programként mondjuk egy lényegesen hasznosabb Namsangol Hanok Village látogatást, majd egy délutántól alkonyatig tartó Namsan Tower vizitet javasolnék, amit éjszaka a Myeongdongban fejezhetünk be, egy kis tömegshoppingolással, majd zajos vacsorával.) Ez a környék a gyarmati időszakban aktív kereskedelmi központ volt, és ebbéli státuszát most sem tagadja meg. Az az igazság, hogy itt még én is komplexen megtaláltam azt a szolgáltatási csomagot, amire szükségem van. Nagyon klassz ruhákat, olcsó és szép cipőket, sálakat és táskákat lehet itt venni. Ha valamilyen ismert és megszokott illatszer márkádat nem találod egyéb helyen a városban, itt biztosan rálelsz. A fárasztó shopping után minden kávézó lánc vagy fánkos hely képviselteti magát, lehet megpihenni egy zöldteás latte mellett. Ami pedig a vacsorát illeti, a Myeongdongban az ázsia konyhától kezdve a tradicionális koreai kajáldán keresztül a fúziós európai-amerikai éttermekig minden megtalálható. Ha pedig igényesebb szórakozásra vágyunk, van itt mozi és színház is. A színházban kötelezően ajánlott a zseniális Nanta show, amely hasonlatos a híres Stomp-hoz, csak szórakoztatóbb annál, mert vicces, kajálással kapcsolatos és tipikusan koreai. (Ne feledjük, hogy az előadásra a Sejong Beltnél vegyük a last minute jegyet, ahol az aznapi performanszokra akár 50% engedményt is kaphatunk!)

A Myeongdong még mindig a legtrendibb helyek közé tartozik. 2011-ben volt egy felmérés, amiben a külföldi turisták közel 14%-a kedvenc szöuli foglalatosságának jelölte meg az itteni időtöltést. Szöul – kicsit nagyképűen elnevezett – kínai negyede is itt található, ami bizony elég kicsi. De az tény, hogy a legautentikusabb kantoni kaját itt ehetjük, illetve a hivatalos állami kínai iskola is itt van. Továbbá egy fél utca csodatévő kínai medicinával van kirakva, ahol az apró bodegákból töpörödött szecsuáni nénikék ajánlják a ginsenget és a gyömbért. Ami még említésre méltó, hogy az egyetlen igazán katolikusnak mondható katedrális is a Myeongdongban van, ahol angol nyelvű misét is celebrálnak. Akinek erre szüksége van, Karácsonykor és Húsvétkor részesülhet az ünnepkör liturgiájában ebben a templomban.

De a lényeg mégis csak az, hogy alkonyatkor az ember elsétál ezekbe az utcákba, melyek akkor még szinte üresek... Aztán lassan minden éledezni kezd, az árusok kitolják a sikátorokba a standjaikat, és a levegő megtelik a szárított polip csemege intenzív illatával. A szexisen öltözött illatszer promóciós lányok kiállnak a drogériák elé, és harsány kiáltozással, repi ajándékokkal csábítják be leendő vásárlóikat. A divatos butikokból a K-Pop zenék üvöltenek ki, és lépésről lépésre más hangzavar tolul a fülekbe... a cipőboltokban a srácok hangosan csapkodják a tenyerüket, hogy becsábítsanak egy jutányos árú Pumára. Vihogó iskoláslányok tolulnak az automata fényképező fülkékbe, ahol matricaként örökíthetik meg egy őrült pillanatukat a Myeongdongban, parókával, cilinderrel vagy koronával a fejükön... az utcák szinte egyik pillanatról a másikra úgy megtelnek, hogy csak lépésben lehet nyomulni a többezer ember között... és ha mindez sok, csak tekints felfelé a meredek allékban a hegy irányába, és bizton látni fogod a mesésen kivilágított Namsan tornyot, ahol bizonyára nyugodtabb és harmonikusabb  a hangulat. Akkor csak menj az orrod után, és rövid sétát és kaptatást követően, vagy akár a kényelmesebb úton, liftet és lanovkát használva feljutsz a Namsan hegyre, a toronyhoz. Onnan aztán letekinthetsz a Myeongdong mindig zsúfolt, nyüzsgő és vibrálóan életvidám miliőjére – a biztos és csendes távolból.

Myeongdong-Nanta kombó

Szombat éjjel bebumlizni Szöulba és sétálni a Myeongdongban, majd beülni és végignézni egy Nanta show-t: bőven felér egy bekötött adrenalin infúzióval. Az ember olyan felpörgetett állapotba kerül tőle, hogy másnap reggelig nem tud aludni.

Kezdjük ott, hogy az ilyenkor szokásos közlekedési idő szinte a duplájára növekszik. Az emberek (inkább a fiatalok) hihetetlen energiával nyomulnak a fővárosban, bele az éjszakába. Minden étterem és bár dugig megtelik, a kávézókban is várni kell. A koreaiak itt olyan intenzíven nyomják az ipart a munkahelyen és az iskolákban hétköznap, hogy eszeveszett iramban próbálják kiereszteni a gőzt már péntek este. Ha valaki a bulgogi és a szodzsu helyett másra is vágyik, érdemes a SejongBelt nevű jegyirodában kezdeni, ami a központban van, a Sejong szobor és múzeum alatti passzázsban. (itt van a kis szerencsétlen Haechi shop is, ahol a nem egészen jól sikerült állatkának - Szöul jelképének, a kis tigrisnek - a relikviáit próbálják eladni.)

A SejongBelt-ben van egy Rush Ticket nevű akció, ahol 50%-os engedménnyel árulják az aznapi előadásokra szóló jegyeket. Ezután irány a leglüktetőbb, legextatikusabb városrész, a Myeongdong, ahol már kora este moccanni sem lehet. Koreai és külföldi egyszerre araszol az embermasszában, minden bolt és butik tele van, minden sütögetős helynél sorok állnak, és minden bárnál jókedvű, rizspálinka szagot árasztó emberek vidulnak. Méterenként más zene hasogatja a dobhártyát, más hangok üvöltik tele a fejet a hihetetlen akciókkal. Még az utcai árusoknál is várni kell az odengre vagy a sült polipra, mert mindenki enni, inni, venni, szórakozni, fogyasztani akar.

Az év minden napján, napi háromszor van Nanta előadás, 14:00, 17:00 és 20:00 órakor. A Myeongdong Nanta színháza nem messze van a metrókijárattól, szinte a főutca elején. Kicsit meglepett, de végül is praktikusnak találtam, hogy a közönség zöme úgy ahogy van, utcáról beesve, nagykabátban, shoppingoló szatyrokkal és "take away" kávéval a kezében ült be a nézőtérre, - és ezt nem nehezményezte senki. A performance-ról csak annyit, hogy zseniális volt. 1997 óta játsszák a darabot, és Koreai színháztörténetének legnagyobb számú hallgatóságát köszönhetik maguknak. A darabnak minimál sztorija van; egy konyha személyzete nagy ünnepi menüt készít. Ennek keretében a létező összes felszerelés - chopstick, reszelő, nagykés, szemetes, partvis, szűrő, rizstálka, vízballon, mandu szita, olajos hordó.... - potenciális zenei eszközzé válik az előadók kezében. Szöveg nincs, csak a helyzetkomikum adta hangzások, de mindent érteni a nonverbális performance-ból. Mindenkit magával ragadott a show, szinte folyamatosan beveszik a nézőket a előadásba. Pusztán érdekességképpen jegyzem meg, hogy aki belemegy a játékba, ajándék kupont kap, amit a kinti shop-ban válthat be. Felvételt sajnos nem, vagy csak alig sikerült készítenem, mert egyrészt tilos, másrészt udvarias, ám szigorú nézőtér ellenőrök járnak fel s alá a sorok mellett, és figyelmeztetik a renitenseket. Mindez cseppet sem vont le semmit a lenyűgöző, felejthetetlen és jókedvre derítő színázi élmény értékéből. Mindenkinek csak ajánlani tudom. (és egy tétel a koreai bakancslistából: kipipálva. :))

A Myeong-Dong crescendo-ja

Péntek, estébe hajló késő délután. A főváros legfelkapottab szórakozó és vásárló negyede, a  Myeong-Dong sóhajt egy nagyot, és rákészül a hosszú éjszakára.

FORMÁK: Süldő iskolás lányok rajzanak az utcára, ahogy elnézem miniszoknyás egyenruhájukat, kiráz a hideg és eltűnődöm: hallottak ezek a felfázásról? Lakli kamaszok imbolyognak és teszik a lányoknak a szépet, szintén az iskolájuk uniformisában. Kiszabadulnak a kölykök a heti robotból, irány a kávézó meg a mozi. Pom-pom sapkás fiatalok idétlenkednek a szalon előtt, ahol olyan fényképeket lehet csinálni, amiből egyből matrica lesz. Ez még mindig menő itt Koreában. Fekete öltönyös üzletemberek verődnek csapatokba, egy jó kis sütögetős vacsora után irány az éjszaka. Akik korábban letették a lantot, súlyos szodzsu szagot húznak maguk után. Shoppingoló nők egyensúlyoznak a tűsarkaikon, meglepő biztonsággal.

HANGOK: egy újkeletű keresztény szekta szószólója kibújuk a nylonfólia sátra alól, és fennhangon prédikálni kezd. A lábszárvédős, mikrofonos hostess lányok egymást túlordítva fejhangon visítják az aktuális „egyet fizet, kettőt kap” kozmetikai termékek akcióját. Egy cipőárus erős tapssal próbálja meg felhívni a figyelmet a portékájára, miközben egy kínai étteremből az aktuális koreai slágerlista number one-ja harsogja a „Sarang!”-ot. Az egész hangzavar egy kakofón szimfóniába csak át, és még mielőtt kellemetlen lenne, konstans tompa zsivajjá csendesül, mert hozzászoktam már.

ILLATOK: bódító kókusz és vanília, a szépségszalonok előtt elhaladva. Émelyítő sült polip és ínycsiklandó éde burgonya, a sütögetős bódék mellett. A jól ismert hof és szodzsu, a vendéglőkből kitolulva. Markáns bőr és árulkodó műbőr szag a cipős sorok mentén. Karamellás latte illat lengedez az elvitelre szánt papírpoharakból, ahogy gazdáik villámgyorsan kerülgetnek a tömegben, hogy elérjék az aktuális hétvégi bulit.

FÉNYEK: a Namsan torony opálos fénye a távolban, ahogy a kerületre magasodik a hegyről. A beauty shopok neonvillanásai. A kínai negyek vörös lampionjai. A multiplex mozi rikító UV színei. A karaoke bár hívogató fényreklámjai. A thai masszázs megnyugtató halványzöld reklámtáblája. A bankomatok feltűnő fehér fényei. Az emberek kezében apró lámpásokként világítanak a mobiltelefonok.

       Szédülök. Minden érzékszervem ellen összehangolt és komplex támadás indul. Lüktet a fejem a fényektől, zajoktól, szagoktól. A koordinációs képességem elveszett, csak sodródom az emberek masszájában. A Myeong-Dongban hajnalig nincs nyugovás. A Myeong-Dong ilyenkor mutatja az egyik – igazi – arcát Koreának.