Bakancslistán, minden évben

Azt olvastam egy koreai blogban, hogy egy Ryan Berkebile nevű embernek még nem sikerült eljutnia a Lótusz Lampion Fesztiválra, és ez felkerült a bakancslistájára. Végigpergettem a saját listámat, hogy vajon én mire vágyom igazán, hová szeretnék eljutni... és közben rájöttem, hogy – hálátlanul – eszembe sem jutott az, hogy mennyire áldott és szerencsés helyzetben vagyok, hogy immáron másodjára lehetek részese annak a csodának, amit ez a kivételes esemény nyújt.

Lampionok az éjszakában. Az úgy van, hogy amikor megérkezik az ember Ázsiába, és meglátja a feje fölött himbálózó vidám színes formákat, egyszerre csak elkezd mosolyogni, kívül s belül, és csak annyit érez, nagy sóhajjal kiszakadva a mellkasból: ’Itthon vagyok. Megérkeztem.’ Aztán éjszaka csak mászkál kábultan, újra és újra minden nap, mert kicsalogatják az imbolygó színes fényfüzérek a városba. A szívek megtelnek várakozással, és valami megmagyarázhatatlan ígéret lengi be a lelkeket. Aki nem hisz, az is kicsit hinni kezd. Mert mindenki sóvárogja a jót. A harmóniát, a szépséget, a nyugalmat.

Aztán az történik, hogy ott találod magadat a Jongno ünnepi forgatagának a  közepén. Jó helyed van a külföldieknek fenntartott és elkerített részen, de te mégiscsak előre kívánkozol, a kordon széléhez, ahonnak karnyújtásnyira látsz mindent. Így leülsz a földre, és várod a csodát... és akkor egyszer csak felhangzik az ünnepélyes zene, és kezdetét veszi a lampionos felvonulás. És onnantól kezdve egy teljesen más lelkiállapotba kerülsz. Halványan eszedbe jut a mudong kántálása, aki egy Seolnal idején megáldott téged. A mudong koreai sámánasszony, és varázslatos táncával, színes szalagjaival, rámondásos imájával szinte transzba révített téged.. Igen, és most szinte hasonlóan érzed magadat, csak ez annál sokkal jobb... mert olyan, mintha megnyílna a szíved és a lelked, és valami régen vágyott harmónia és megvilágosodás útjára lépnél... Lassan besötétedik, és te is meggyújtod az ajándék lámpásod fényét, és ahogy körbenézel, ezer és ezer lótusz fénye világít az éjszakában.

És akkor nem  éred fel ésszel, hogy hogyan lehet az ember mérhetetlenül boldog, amikor folyamatosan a feltörni vágyó könnyek fojtogatják a torkát. Hát van ilyen is, amikor legszívesebben sírnál, annyira mélységes öröm tölt el. Aztán egyszer csak, mintegy ajándékként, az egyik felvonuló hozzád lép, és kezedbe teszi az általa cipelt, hatalmas, sárga lótusz lampionját. Valamit mond, kezet fog, mosolyog, és te csak annyit nyögsz ki, hogy „komapszümnyida”, igen, és nem „kamszahamnyida”, mert az ’csak’ egy sima köszönöm, és hogy ezt most mennyire nagyon és végtelen hálával köszönöm, azt még az udvariasabb formula sem fejezi ki igazán.... A könnyed csordul, és ráz belül valami libabőrös zokogás, de milyen furcsa, hogy ez is az a bizonyos „jóféle” és jóleső zokogás, csak ne kellene visszatartani...

Valaminek kell lennie abban, hogy a hitből és szeretetből szétáradó erő hihetetlen energiát ad, és láncreakcióként szül újabb szeretetet. Az emberek, a buddhista emberek végtelen szeretete, vidámsága és nyugalma olyan boldogságos érzeteket kelt bennem, melyek régen látott vendégei a lelkemnek... Bizalom és bizakodás. Nyugalom és harmónia. Ujjongó öröm és vitalitás. Ezt érzem magamban, de olyan feltoluló és szétrobbanó erővel, hogy beleszédülök. Újabb felvonuló lép hozzám, és mesébe illő, Buddha kezét ábrázoló, csodálatos hanji papír lampiont nyom a kezembe. Mert ami jó benned lakozik, azt add tovább a világon a rászorulóknak, ezt írják a buddhista tanok. Megható, felkavaró és örökké felejthetetlen az élmény. Kinyújtott kezemet emberek százai érintik, fogják meg, akik mosolyognak, és köszönetet mondanak, nekem. Miért. Nekem. Nekem kellene köszönetet mondani mindenért. Azért, mert itt lehetek, még ha nem is maradhatok sokáig. Azért, mert így érezhetek, ilyen ’teljességfélét’, még ha a gondok nem is múlnak el hirtelen. Azért, mert képes vagyok még ilyen áldott, tiszta és könnyű érzésekre, a megnyomorodott és sérült lelkem ellenére.

Amikor a lampionos felvonulás véget ér, a főtérre megyünk, a záró ceremóniára. A tomboló tömeg magával ragad. Mindenünnen koreai dobok pergése hallik, vakító fények villódznak, mindenki nevet, táncol, énekel. Nem akarom elhinni, de automatikusan belesodródom az embermasszába, gyönyörű színes ruhás lányok ragadnak magukkal, és én szívesen megyek... csak táncolunk körbe-körbe, és én úgy érzem, hogy nem voltam még boldog, soha ennyire. A külföldiek úgy hívják a táncot, hogy „Flower party”, mert egyszer csak millió rózsaszínű selyempapír lótusz szirom hull alá az égből, mint egy mennyei hóesés... Eufóriában táncol és nevet mindenki, a kezünkkel próbáljuk elkapni a szirmokat... és olyan, TÉNYLEG OLYAN, mintha megszűnne minden rossz az életünkben, és röpke percekre ugyan, de elérnénk azt a vágyott és ideális állapotot, amikor már MINDEN JÓ. Minden jól van úgy, ahogy van. Nincs semmi rossz, egységre leltünk önmagunkkal, egymással, és a világgal is.

Azt mondják, hogy a lampionoknak különösen sok jelentésük van. Az ősi időktől fogva a melegséget, hitet és a félelem nélküli békét szimbolizálják. Így van ez a tiszta, fehér fényű, egyszerű ovális Japán lampionnal, az óriási vörös gömb alakú kínaival, vagy a nyolszögletű, szivárvány összes színében pompázó koreai lámpással is. A lótusz ezen felül még több erővel bír. Tisztaság, megvilágosodás, újjászületés. Hiszik keleten, hogy a lótusz gyökere mocskos iszapból növekszik, és mégis csodaszép, tisztán éteri virágokat terem. E virágok fakadtak a földből a gyermek Siddhartha herceg lába nyomán, akit később Buddha néven ismert meg a spirituális tudatára ébredő világ. Lampion és lótusz. Lótuszlampion. A kettő együtt a szellemi és lelki harmónia, a tökéletesség üzenetét hordozza és ígéri.

Jövő évben május 10-től 12-ig lesz a Lantern Festival, ami nem került le a bakancslistámról. Tudniillik minden évben felkerül rá - újra.  Szóval én BIZONYOSAN itt leszek akkor Szöulban. És ti...? 

Lótuszfény

A buddhisták hite szerint a lótusz alakú lámpa fénye szimbolizálja az önzetlenségből véghezvitt jótetteket, és fényt hoz a világ azon részeire, melyek tele vannak sötét gyötrelemmel. A lámpásokkal történő világítás a Goryeon és Joseon dinasztia idején terjedt el, és jelentőségét leginkább a buddhista események és megemlékezések során tartotta meg.  Véget ért a három napos Lótusz Lámpás Fesztivál, amely Szöul egyik legnagyobb ünnepe, és mellesleg a legnépszerűbb a külföldiek körében. Én hónapokkal ezelőtt jelentkeztem a Dharma Központban e-mail-en keresztül, hogy biztosítsanak helyet számomra a felvonuláson. Egyik pozitív kezdeményezése a koreai turizmusnak például az, hogy nagyon sok díjmentes és kedvező lehetőséget nyújtanak a külföldiek számára, főleg a nagy ünnepek alkalmából. Rendkívül hasznos és megtérülő beruházás ez a koreaiak részéről, hiszen a jó propaganda egyre népszerűbbé teszi az országot világ- szerte.

A Jongnon, ami a koreai főváros legnagyobb és legjelentősebb főutcája, valóban jó helyet biztosítottak egy elkerített részen, így zavartalanul láthattuk a felvonulást. Emellett nagyszerű gesztusként ajándék lótusz lámpást is kaptunk, melyben meggyújtotta mindenki a mécseseket alkonyattájt. Az órákig tartó menet színpompás volt, és gyönyörűséges látványt nyújtott a sokféle szervezet által felsorakoztatott, kézzel készített, világító lampion. Közben hangosan szólt a zene, tradicionális koreai, vidám buddhista vagy éppen népies jellegű, dobpergéssel teli. Csak kapkodtam a fejemet, és képtelen voltam befogadni a sok szépet, ami elvonult előttem. A szombati napon a Hoehyang Hanmadang a lefontosabb a legfelemelőbb esemény, az utóünnepség a Jonggaknál, a nagy buddhista harangnál, a Bosingak Belfry-nél. Hatalmas össznépi összejövetel van itt éjjel 11-ig, műsorok, tánc és zene.

Vasárnap még több buddhista rendezvény szórakoztatja a szöulitákat és turistákat egyaránt. A Jogyesa templom előtti úton szerzetes rendek sátrai állnak, bemutatják a buddhista kultúrát. Lehet koreai népi játékokat játszani, kézzel készíteni lampiont és imagyöngy karkötőt, megkóstolni a papok ételeit. Aki lemaradt a tengnapi lampionos felvonulásról, azt egy kisebb posztparádé kárpótolja. A menet az Insadongtól indul, és a Jongnon keresztül a Jonggakig tart. E napnak a végén is gálaműsor, tánc és mulatozás zárja a három napos ünnepet. Levezetéként érdemes elllátogatni Szöul – szerintem – legszebb buddhista kolostorába, a Bongeun-sa templomba, ahol meseszép, koreai hanji papírból készült, tradicionális lampionok kiállítása van május végéig. Záróakkordként ne feledjük, hogy a Fényességes Buddha születésnapja május 28-ára esik. Akkor ugyanis a Bongchuk Beobyoshik  néven ismert ceremónia által még egyszer, igazán megünneplik a Siddharthát, Korea minden kolostorában.

(Eddig a (fél)hivatalos beszámoló. És megvallom őszintén –nehezemre esett megírni. Úgyhogy a következő bejegyzés lesz az, amiben IGAZÁN én vagyok benne.)

ps: további képek a facebook-on. http://www.facebook.com/melindamira.marity#!/media/set/?set=a.294572147299705.65433.100002407672697&type=3

Fényfüzérek Szöulban

Az úgy van, hogy Buddha születésnapja a legnagyobb ünnep a buddhisták számára. Na, most ez egy úgynevezett „mozgóünnep”, mint nálunk a
húsvét. Függ a Holdújév (Seolnal) beköszöntétõl, és így április végétõl május
végéig tartó intervallumba eshet bele. A Fényességes születésnapjára Szöulban
minden évben megrendezik a Lotus Lantern Festival-t, vagyis Lótusz Lampion
Ünnepséget. Szerencsés vagyok, mert idén május 18-20-án lesz a hatalmas
happening. Na ez az, ami miatt a koreai fõváros ezer és ezer színes lampionnal van feldíszítve már most, az én nagy örömömre.

A lámpás füzérek egy része - legmarkánsabban a Jongno hatalmas fõutcájáról, ahol a legnagyobb parádés felvonulás zajlik majd – vénaszerûen fut bele a Jogyesa templom udvarába. A Jogyesa buddhista kolostor korántsem a legszebb ilyen jellegû épület Szöulban, ám a legrelevánsabb. Túl azon, hogy az igen fontos zen Jogye rend alapító háza, a fõvárosi buddhizmus szellemi központja is. Továbbá elég komoly kulturális és oktatói tevékenység folyik itt, a külföldiek számára is. A népszerû „Temple stay” program keretein belül potom összegért lehetünk egy napig részesei az itteni szerzetesek életének. Belekóstolhatunk csodaszép lótusz lampionok
készítésének fortélyaiba, saját ’heart sutra’-t nyomtathatunk magunknak,
résztvehetünk a híres koreai tea szertartáson és fûzhetünk saját imakarkötõt.

A Jogyesában sétálva csak olyan túlzónak tûnõ gondolatok

tolulnak az elmémbe, mint elragadtatás, szellemi megtisztulás és lelkibéke.

Nagy szavak ezek. Még nagyobb dolog, ha bárki (én?) akár egy röpke félórára is

érezheti. Mindig csodálom, hogy hányféle formájú, színû, mintájú meseszép

lampiont tudnak évrõl évre kreálni a templom dekoratõrei. A hatalmas udvaron az

ember feje fölé szivárványszínû lámpásokból fûzött égbolt borul. Hátul a

harangtoronynál nemzetiszínû (kék-piros) gömbök sorakoznak, mellettük pedig

egyszerû, ám gyönyörû hófehér lampionokból kirakott folyosón sétálhat az ember.

Az ékesen faragott hatalmas fakapuk díszítését már nem lehet fokozni. Mûvészien

megfestett, monumentális, halványsárga és rózsaszín, nyolcszögletû lámpatestek

himbálóznak a nyári szélben. Az emberek csak beugranak ide munka vagy iskola

után, résztvesznek a délutáni szertartáson, aztán csendben üldögélnek a templom

udvarán, alkonyatig, amikor is felgyújtják a kis fényeket a lampionok

belsejében.

Sok szép hely van a világon, minden bizonnyal, és én még oly

keveset láttam. De abban valahol biztos vagyok, hogy április-május környékén,

Szöulban a Jogyesa a legkápráztatóbb látvány széles e földtekén.

Meleg fények az éjszakában

 Ha már nem élek Koreában, három dolog fog hiányozni nagyon. A királyi paloták, a buddhista templomok és a lampionok. Meghosszabbították a Seoul Lantern Festival-t egy héttel. A nagy sikerre való tekintettel, nem tudok másra gondolni. Ilyet sem sűrűn tapasztaltam máshol. Az emberek rajonganak érte, tömegesen zarándokolnak a város szívébe a Cheong-gye Cheon patakhoz, ahol idilli látványt nyújtanak a hullámokon imbolygó, színpompás papírmasé figurák. Ezeknek nem sok közük van a buddhizmushoz, témáikat inkább a koreai folklórból és a természetből, a mindennapi élet eseményeiből merítik.

A legtöbb lampion hanji-ból, a hagyományos, rétegesen préselt koreai papírból készült. Komplex mestermunka mindegyik, részletes kidolgozással. Szöuliak százai sétáltak és fényképeztek meg fényképezkedtek ezen a hétköznapi estén is. Legnépszerűbb figura a rémisztőnek szánt Vajradeva - Dharma Őrző – volt, legkáprázatosabb és fényesebb pedig a kínai szín. Amint arról már tavaly írtam, a lampionok fényei Koreában a melegséget, hitet és békét szimbolizálják. (http://mirakorea.blogspot.com/2009/11/lampionok-az-ejszakaban-seoul-lantern.html) Ilyenkor mindenki egy darab papírra írja a kívánságait, amit felfüggesztenek egy kívánság fára. Az enyém is ott lebegett valahol a sok száz akarás, vágy, esdeklés és remény között.

       Lámpást még mindig lehetett készíteni saját kezűleg, ami nem csekély kézügyességet igényel. (A hagyományos koreai lampion ugyanis 24 oldalból áll, mesterien bonyolult forma, egyedi Ázsiában, és nem egyszerű az elkészítése.) Buddha születésének ünnepén, a legvarázslatosabb koreai ünnepen, és a kolostorok 'Temple stay' programján belül lehet lampiont csinálni, remélem, sort keríthetek rá. Most éppen nem olyan hidegek a novemberi éjszakák Koreában, de a szívemet így is, úgy is felmelegítette az idei Seoul Lantern Festival.

Varázslatos buddhista templomok

A Jogyesa templom áprilisban a legelbűvölőbb. Buddha eljövetelének a napján lampionos lótusz fesztivált rendeznek a szöuliak. Aki ezen egyszer részt vesz, az életének egyik legnagyobb élményeként fog emkékezni rá. Felejthetetlen az a millió színes lampion, végig a Jongnon, az Insadongnál és a Cheonggyecheon területén. Különféle ázsiai népek hozzák el a saját fényeiket, gyönyörűbbnél gyönyörűbb saját népviseletben. Monumentális felvonulás kezdődik alkonyatkor, és tart hajnalig. Az emberek táncolnak és énekelnek, és elvegyülnek a számtalan koreai dobos tradicionális forgatagába. Egyszerűen nem tud boldogtalan, reményvesztett és szomorú lenni az, aki engedi magát elragadni, elragadtatni a Buddhát ünneplőkkel.

   

A buddhistáknak ez a legnagyobb ünnepük. A kívülálló látogató csak azt a megfoghatatlan, mégis elementáris életerőt, jókedvet és reményt érzi, amely áthatja, átlükteti az egész lotus lantern festivalt. A buddhizmus nem egy nyomasztó, elrettentő és szomorú vallás. Jóval több benne a megbocsátás, a harmónia, az élettel és halállal – valamint önmagunkkal való megbékélés, mint egyéb ókeresztény gyökerű hitekben. Ha csupán azt a pár perc meditatív megnyugvást, transzcendens elmélyülést érzem a buddhista kolostorokban, melyeket átélek minden szertartás alatt, amikor hallom a szerzetesek moktakját vagy a nyelv nélküli harangok tompa gongását, már érdemes betérni és meghajolni háromszor, mélyen, a Fényességes és Bölcs, mindig mosolygó Buddha előtt. Azt gondolom, semmilyen ima nincs hiába, semmilyen megfogalmazódott kérést nem küldünk feleslegesen az égiek felé.

   

Szomorúbb volt most látni a Jogyesát, mint tavasszal, Buddha születésének ünnepén. A bejáratnál ott állt a 450 éves hatalmas fehér akác, a főépület előtt az 500 éves fehér fenyő. Minden kolostor udvarán állnak ilyen méltóságteljes öreg „életfák”. A füstölők mindig égnek, a hívők rizst és vizet tesznek a buddha szobor lábaihoz. A lampionok nem világítottak, de a templomból kiszűrődött a narancsszínű fényesség. Az ima három óriási arany Buddha előtt zajlott, ott nem ildomos fényképezni. Most nem volt vidámság, de a béke, nyugalom és harmónia szétáradt a csarnokban, és a lelkemben is.

   

http://www.llf.or.kr/eng/