Lampionok az éjszakában – Seoul Lantern Festival

A koreaiak úgy tartják, hogy a lampionok szimbolizálják a melegséget, a fényt és a reményt. Amikor éjjel visszamentem a kedvenc kis patakomhoz, a Cheong Gye Cheon-hoz, a dermesztő hideg ellenére elöntötte a forróság a szívemet. Fényárban úszott az egész folyó. Ugyanazok a gyönyörű, kézzel készített papírmasé lampionok, melyeket pár nappal ezelőtt láttam napfényben elhagyatottan feküdni a földön, most egyszerre megtalálták a méltó helyüket. Ezer színes fényecske lebegett és lobogott a kis dobogókon a víz tetején. Hatalmas kartonállatok dülöngéltek a hullámokon, a buddhista vallás méltóságteljes figuráival együtt. A folyón átívelő kis hidakra káprázatosan színes lampionok százait aggatták fel. A patak két partján a falon ezer sápadt színű gömböcske várta, hogy valaki ráírja a kívánságát, álmait és vágyait. A gyerekek mécseseket úsztattak a vízen, a fiatalok lelkendezve szorongatták egymás kezét, és a létező mindenféle módon próbálták megörökíteni magukat az imbolygó fények között.

Lassan lépdeltem az emberek között, millióan voltak, és itt először botlottam lépten-nyomon európai arcokba, és amerikaiakba is, - migukokba, ahogy a koreaiak nevezik őket. Valószínűleg Dél Koreában legmagasabb az egy családra eső fényképezőgépek száma. A mondást, miszerint a koreai fiatalok minden nap fényképek tucatjait készítik magukról, nap mint nap igazoltnak látom. Mozdulni nem lehetett a sok pózolótól, de ez senkit nem zavar. Itt fenntartások nélkül meg lehet kérni bárkit, hogy fényképet csináljon rólad, ha egyedül vagy. A koreaiak szeretik az életet. Szeretik megélni és megörökíteni. Minden hasonló jellegű eseményre kivonulnak, és aktívan részt vesznek benne, ha kell énekelnek, hangosan tetszést nyilvánítanak, táncolnak. Életem legelementárisabb erejű élménye ugyancsak egy lampionos fesztiválhoz kapcsolódik. Amint azt korábban említettem, tavasszal olyan szerencsés voltam, hogy a Buddhista Lampionos Lótusz Fesztiválon éltem át hasonló lélekmelegítő pillanatokat. Az a felvonulás összehasonlíthatatlanul nagyobb, impozánsabb és fergetegesebb volt ennél. Sosem felejtem el, amikor a Jogyesa buddhista kolostor udvarán ugráló és éneklő tradicionális koreai dobosok magukkal ragadtak, bele, az őrületes, Buddhát ünneplő kavalkádjuk közepébe, és én nem tudtam és nem is akartam mást csinálni, csak önfeledten ugrálni, énekelni velük körbe-körbe, a sok euforikus külföldivel együtt, akik csak úgy könnyedén ledobták magukról a nyugati civilizációs-kulturális rossz beidegződéseiket....

Nem először és nem utoljára mondom el: csodálatos ez az ország, lenyűgöz engem. 2010-2012 Visit Korea Year lesz. Nagyon készülnek rá az itteniek, nem csak nagyszabású beruházásokkal, reklámokkal és rendezvényekkel, hanem ennél sokkal többel is; a hozzáállásukkal, mentalitásukkal, a szívükkel és lelkükkel is.