2011. március 30., szerda

Namsan torony, hegy és park

A szocreál Namsan torony
A Namsan torony önmagában elég semmitmondó látvány, mégis Szöul egyik jelképévé nőtte ki magát. Hajdanán TV toronyként funkcionált, ma csak látványosság. A turistáknak szánt bögréken, termoszokon, hűtőmágneseken és táskákon legnagyobb valószínűséggel egy koreai maszk, egy királyi palota pagodájának a részlete és/vagy a Namsan látható.
A Namsan hegy(ecske) és a lankáján található hasonnevű park kedvenc úticéllá válik így tavasztájt, és nem csak az idegenek számára. Én azért szeretem, mert Szöul régi részén kell átvergődni magát az embernek, ami megkapó hangulatú, főleg a sok hipermodern üveg felhőkarcoló után. Az avíttabb Szöul rozsdabarna téglaépületekkel van telezsúfolva, melyek legfeljebb három emelet magasak. Girbe-gurba utcácskák, seholvége sikátorok keresztezik ezeket a belső kerületeket, ahol az ember felidézheti a főváros múlt századi hangulatát, amikor bazi nagy kocsik helyett csak mopedek fértek el és kapaszkodtak fel, amikor még tágas éttermek helyett szobányi kifőzdék és utcai árusok szolgáltatták az ételt az ittlakóknak.
Az új és a régi Szöul, csodálatos harmóniában

Pavilon és torony
Lanovka a toronyig, a "hegy" tetejére
Persze mielőtt jólesően eltévedne az ember, jókora tábla igazít útba a Namsan Cable Car irányába. Lift és „légi villamos” visz fel a toronyig, de valójában hangulatosabb felsétálni a domboldalon, ha van szufla az emberben. A lanovkából kiszállva szinte 360°-os korrekt kis panoráma fogad, teljes rálátást adva a fővárosra. Pár lépés felfelé, és egy nyolc oldalú pavilonba botlunk, - ez a Palgakjeong – ami némileg ellentmondásos képet nyújt a fölé magasodó, csúnyácska, félmodern Namsan toronnyal.

A remélt "holtunkiglan"
zálogai
Naszóval, a torony azért híres, mert a világ minden tájáról idejárnak a szerelmesek, akik örökkétartó szerelmük jelképeként (bla-bla-bla...) lakatot tesznek a Namsan kerítésére. A lakat kulcsát le kell dobni a hegyről, (ami ma már tilos!) úgy, hogy soha senki ne találja meg, és akkor tuti a holtomiglan/holtodiglan. Eddig a fáma. Mi van még a toronyban, ami valóságos?
Valahol itt van az enyém is. :)
Külön jeggyel lehet felmenni az obszervatóriumba, ami gyomorszűkítően gyors liftes utazással érhető el. A körpanoráma önmagáért beszél. Innen fentről is csak azt látom, amit mindig is éreztem Szöullal kapcsolatban. Imádom, mert csillogóan modern, és mégis varázslatosan hagyományos; irtóztatóan nagy megapolisz, mégis emberléptékű módon bejárható és átlátható. A legellentmondásosabb hely, ahol valaha jártam, mégis totális harmóniát érzek benne – és magamban is, ahogy rálátok a Namsan legmagasabb pontjáról.



Szegregált izzadás a koreai spa-ban

A sokféle szauna egyike
Jjimjilbang a neve a koreai fürdőháznak, amelynek esszenciális hangulatát leginkább az általam oly nagyra tartott japán rajzfilm – Chihiro Szellemországban – fürdőjeleneteiből tudnám visszaadni. http://www.youtube.com/watch?v=jkHJVC5rC3Y&feature=related
Maga a fürdő egyre népszerűbb nem csak a külföldiek, hanem a hazaiak körében is. Jelentős társasági élet zajlik itt és a különböző társadalmi rangú, generációjú és nemű ember képviselteti magát.

A közös pihenő terem
A fürdőbe menni kalandos vállalkozás, főleg egy itteni szokásokban kevésbé jártas idegennek. Maga az élmény garantáltan megéri a fáradozást, jómagam például napokat tudnék a jjimjilbang-ben eltölteni. Nem túlzás, ugyanis ezek a fürdők általában nonstop működnek, és éjszaká(k)ra is meg lehet szállni bennük. (Amolyan koreai stílusban, vagyis egy nagy közös hálóteremben, fűtött padlóval, egy szál matraccal és fejpárnával.) A hálótermeken kívül van még közös pihenő , étterem, masszázsszoba, sokféle szauna helység és hűtőterem, konditerem, lounge, internetkávézó és egyéb egészségügyi és kozmetikai, gyógyászati szolgáltatást adó egység. A komplex felszereltség valóban a hosszas tartózkodást és relaxálási lehetőségeket szolgálja. A belépőjegy potom árú ahhoz képest, (5000-10 000 won) amilyen különleges élményekben részesülhetünk. Igazi fürdőfanatikusok a helyi specialitást eszik kúra közben, a szauna gőzében és kövein barnára füstölt főtt tojást, és hozzá hideg jégkásás Sikhye-t kortyolgatnak (édes rizsital). Az általánosan igénybevett szolgáltatás a Ttaemiri, ami az elhalt hámszöveteket durván lehámlasztó, kissé fájdalmas pakolás és tisztítás. Állítólag ezek kombinációjával újjászületik az ember.
Sikhye, jeges-édes rizsital
A szaunagőzben főtt tojás
Amíg otthon idegenkedtem a kodeukált szaunáktól és fürdőktől, örömmel nyugtáztam, hogy itt alapvetően elkülönítik a nemeket. Nincs közös csobbanás és merülés, és elszigetelt pihenőszobák is járnak külön a férfiaknak és a nőknek. A medencékbe egyébként meztelenül szokás bemenni. Itt aztán abszolut nem számít az, hogy nézel ki, senki nem a narancsbőrödet nézi, vagy hogy legújabb fazonú-e a trendi olasz bikinid. Kizárólag test, szellem és lélek harmonikus regenerálódása a cél.
Legelőször a cipőket kell fiókba tenni
Egyenbermuda és póló
Amint említettem, merész vállalkozás volt a Central Spa-ba menni legelőször, és nem inkább a turisták által is frekventáltabb Dragon Hill-be vagy a Myeong-Dongban található Cheonjiyeon-ba. Itt ugyanis semmi nincs kiírva angolul. A pénztárnál kezembe nyomtak egy frankó kis egyenruhát, ami bermudából és pólóból áll, és mindenkinek ezt kell viselnie a fürdő területén. Kaptam továbbá négy kis törülközőt, valamint egy bazi nagy számot a jegyemen. Legelőször egy kis fiókokkal teli szobába vitt az utam, ahol a cipőket kellett azonnal levenni és elzárni. Ott vehettem fel a számnak megfelelő, csuklóra vagy bokára erősíthető kulcsot. Ezzel kellett utána egy másik szobába menni, ahol a számozott szekrények voltak. Vetkőzés után a meztelen fürdő volt a következő teremben, amit kihagytam. További folyosón lehetett eljutni a nagy közös társalgóba, ahol az emberek szanaszét hevertek a meleg padlón. Ebből a nagy helységből nyílott a számtalan egyéb funkcióval rendelkező helység, amit korábban már felsoroltam.
A tojás belül és barna és finom füstölt íze van
50, 60, 70, 80, 90°-os izzasztó kemencék
Ejtőzés a forró padlón, háncsgyékényen, jeges rizsüdítővel
Földön ülő székeket és fejpárnákat lehet elvenni
Nem is emlékszem utoljára, mikor töltöttem ilyen pompás, kényeztető órákat valahol. Szaunáztam rengeteget, relaxáltam a sötét alvóteremben, lehűtöttem magamat a kristály szobában. Ettem barnára füstölt tojást és ittam jeges rizsitalt. Megmasszíroztattam magamat a fotelekben, kardioedzést tartottam. Legtöbbször csak ejtőztem, hevertem a meleg kövön, és néztem a családokat,  barátokat, ahogy élik a közösségi életüket a fürdőben. Egyszóval, igazán nagyszerű időtöltés volt, és remélem, hogy hétvégén lesz lehetőségem a másik két említett jjimjilbang-ot is kipróbálni.

2011. március 27., vasárnap

Makkos vacsora

 
Professzorok, ha összejönnek
Konferencia volt az egyetemen. (Hankuk University of Foreign Studies) A Balkan Institute tartotta, vagyis a közép – és kelet európai tanszékek professzorai készültek előadással, így tehát képviseltette magát a bolgár, román, cseh, szlovák, talán szerb, és persze a magyar tanszék. Annyira nem untam, és még volt egy elég érdekes téma is, szóval helyzet – és esettanulmánynak megfelelt az élmény. A cseh tanszék koreai professzora nem hagyta annyiban, és engem is meghívott a konferenciát követő vacsorára. Utóbb már azt gondolom, hogy hála az égnek, hogy elmentem.

A hangulatot megalapozó rizsbor
Nem voltam én a magyar konyha ellensége, most sem vagyok az. Nem tudnék egyéb tipikus konyhát felsorolni az európai, ázsiai vagy amerikai kontinensről, amiért annyira odalennék. Egyébiránt, nem vagyok egy nagy gourmand. Ezért is volt furcsa tudomásul venni azt a lassú, ám biztos folyamatot, ahogy a koreai konyhaművészet eszelős rajongója lettem. Vannak pillanatok, amikor úgy érzem, hogy nincs jobb a koreai kajánál. Ez azért (is) kétségbeejtő, mert hamarosan már nem leszek itt, és valószínűleg már sosem leszek itt huzamosabb ideig. Az itteni konyha összetevőit, autentikus ízvilágát pedig LEHETETLEN bárhol másutt elővarázsolni. Lehet, hogy vannak jó kínai, mexikói vagy olasz éttermek Magyarországon, de igazán jó koreairól nem tudok. Nem egyszer tapasztaltam már, hogy otthon ellenállhatatlan vágy tört rám egy itteni íz után, és nem volt mivel pótolni, helyettesíteni.
Makklisztből készült tejszínes falatkák
Makklepény kagylóval és hagymával
E hosszadalmas bevezető csak azért volt, mert egy nagyon különleges étterembe mentünk vacsorázni. Az Isten háta mötöt, a hegyek között, egy aprócska tó mellett eldugva van ez a kajálda. Földön (vánkoson) ülős, melegített padlós, rengeteg fogásos, felszabadult – és a kulináris élvezeteket maradéktalanul kiélő – koreaiaktól hangos hely, amolyan tipikusan koreai. Rendelkezik azon kívül egy igazán kuriózumnak számító jellemzővel: (majd’) minden étel valamilyen formában MAKKBÓL készül. A makkból, vagy makklisztből gyúrt szószós falatkáktól elkezdve, a makkból és tenger gyümülcseiből sült lepényen át a makklevesig. Ez a ház meglepő specialitása, mely valószínűleg messzire vitte a jóhírét, mert tele volt vendégekkel. Meglepően jó, hangulatos és finomságokkal teli este volt. Levontam a konzekvenciát, hogy az ilyen (fél)hivatalos vacsorák is tudnak igen szórakoztatóan elsülni – köszönhető ez talán nem kis mértékben a bőségesen, és nagy öblös tálakban szervírozott magkoli-nak, a rizsből erjesztett koreai bornak is. IMÁDOK KOREÁBAN ENNI!!! :)
Makkból és szójából készült zselé

Makklisztből készült zöldséges rétes

A lucullusi lakoma maradványai :)

2011. március 22., kedd

(Ki/Meg)Mozdulás

Ma végre nekiduráltam magamat, és tornázgattam 78 percet. :) Mivel erősen akaratgyenge ember vagyok, ez csak egy rövidtávú teszt első lépése, amit talán teljesíthető. Kíváncsi voltam, hányszor megyek le az edzőterembe egy héten, ha már ténylegesen elhatározom, hogy intenzív mozgásba kezdek. Háromszori alkalmat tűztem ki, ma volt az első. (Hogy kijön-e a három, nem tudom, mivel holnapra és péntekre más terveim vannak...) Mindenesetre röhej. Az egyetem nincs messze, 15 perc busszal, és egy hosszú séta. Frankón felszerelt konditerem van a campuson, ami díjmentesen használható. Valószínűleg soha nem lesz ilyen szerencsém, és én vagyok olyan hülye, hogy nem élek vele...

A terem az esetek 90%-ában üres. Csak a mögötte lévő - szintén ingyenesen használható - golfpályán és a pingpongasztaloknál van általában mozgás. Az mindenesetre eléggé motivál, hogy maximumra csavarok valami jó kis KPopped zenét, - van egy válogatás CD, ami 78 percig tart, innen tudom pontosan a mai edzésidőmet, - és senki nem frusztrál és zargat, miközben loholok a futópadon vagy lihegve emelgetem a súlyokat. Ideális állapot.

Úgy az 50. perc környékén középkorú, ám fiatalos koreai bácsika lépett be a terembe, és joviálisan köszönt. Micisapkáját az egyik padra tette, kimért lépésekkel a CD lejátszóhoz ment, és lehalkította a zenét. Aztán úgy ahogy volt, nekiállt fel-le ugrásokat csinálni, karlengetésekkel, majd szolidan nekiesett a gépeknek. Egy ideig felvettük az udvarias, ázsiai jellegű "tudomást sem veszek a másikról" viselkedést, aztán nem állta meg, és megkérdezte, hogy én mit tanítok. Á, én sajnos semmit, én csak családtag. Feleség? Aha... kié? Magyar tanszék....  Áááá.... Ő ismeri a magyar tanszék professzorát, ő a barátja! Örülök... Ő meg cseh tanszék, és szereti a zenét. Igen, rémlik valami... Család, gyerek? Otthon, Magyarországon... hány éves? Most érettségizik... De hát én olyan fiatal vagyok! :))))) Ó, köszönöm... Pénteken lesz egy konferencia az egyetemen, és utána vacsora, a tanárokkal és családjaikkal, ő mindenképpen meg akar hívni engem. Neeem... nem hiszem,  hogy ez jó ötlet... De jöjjek oda 5 órára, és megyünk vacsorázni! Á, ez nem az én társaságom... De ő ragaszkodik hozzá, és szeretné, ha elmennék... (Persze hogy nem fogok. De azért nagyon jó fej volt a kisöreg, így első találkozásra. Kedélyesen eltársalogtunk a vádligyakorlatok közben, aztán golfozott egy kicsit, és ment tanítani.)

Aki Koreába jön, az látni fogja, hogy itt az emberek nagyon komolyan veszik az egészséges életmódot és a mozgást. Itt nem ciki tornázni sem, sőt... Az utcákon, parkokban, lakótelepeken nagyon frankó kis kondcionáló gépek vannak, és mindenki használja őket. Most, hogy egy ideig a terem is rendelkezésre áll, és az időjárás még nem olyan jó a külső gépekhez, remélem, tudom tartani a heti három edzést. Olyan büszke lennék magamra! (Na persze most fáradt vagyok, mint akit agyoncsaptak, és nem is merek gondolni a holnapi kínzó izomlázra... )

2011. március 21., hétfő

Nagyszívű, széplelkű kicsi ország

Part 1.

Ahogy sétáltam a Cheonggye Cheon patak partján a metró lejárat felé, a sarkon tompa csengésű harang, vagy inkább egy nagyobb csengő hangját hallottam. Igen, már fel is ismertem a jellegzetes piros ruhákat, az álványokon a gyűjtő "bödönöket". Ők voltak azok, a koreai Salvation Army, vagyis az Üdvhadsereg. 1908 óta léteznek Koreában, és minden krízishelyzetben azonnal megjelennek az utcákon. Nem beszélnek rá semmire, nem agresszívak. Szinte soha nem 'ingyen' kérik a segítséget. A jótékonykodási akció keretein belül önkéntes fellépőik vannak - előadóművészek, táncosok, énekesek, zenészek, felnőttek és gyerekek egyaránt. Komoly karitatív szervezetként működnek. Jelenleg a japán földrengés és cunami a szomorú apropója annak, hogy majdnem minden sarkon ott állnak, kis haranggal a kezükben. Addig az öt percig, amíg ott álltam, folyamatosan gyűltek az adományok az edényekben. Korea nagyszívű ország.


video

Part 2.

Egy egyszerű hétköznapi hétfő este van, éppen vacsorázom a Lotteria-ban (koreai "junkfood" étterem, olyan, mint a Mc'Donalds.) A Jamsilnál vagyok, a Lotte World alatt, a jégpálya fölött. Impozáns látvány alant nézni az aprócska Yu-Na Kim-eket (koreai olimpiai bajnok korcsolyázónő), ahogyan tökéletes kis piruetteket csinálnak a jégen. A fejünk felett magasan óriási színes léghajók vonulnak körbe és a bennük ülők pásztázzák a panorámát. Két oldalt a vidámpark csillogó/villogó/kattogó játékai szórakoztatják az embereket. Egyszer csak elsötétül minden, és egy varázslatos vetítés veszi kezdetét. Planetáriumba illő képek, a horoszkópok kialakulásáról beszél egy monumentális hologramos fej a magasban. Lézershow, füsttenger és tűzijáték kíséri a sztorit. Lenyűgöző kis előadás, a hét minden napján, ingyen, mindenkinek. Mert a koreaiak már csak így szórakoztatják az embereket, meg magukat. Szeretik az ilyesféle dolgokat. Korea széplelkű ország.

video

2011. március 19., szombat

Valami van a levegőben

Valami van a levegőben. Valami fullasztó, valami nyomasztó, amitől az ember úgy érzi, hogy egyre nehezebben veszi a levegőt. Valami, ami beleszáll a szembe és résnyire szűkíti azt. Könnyessé teszi, bepirosozza a fehérjét. Megül az agyban, súlyosabbá teszi a fejet. A séta is nehezebben megy, a lépcsőzés rémálom. Eltűnt az energia, a felfedezési vágy, menni sincs kedvem sehová. Mintha valami visszahúzna, állandó fáradtság gyötör. A szemem viszket és beduzzadt, a torkom kapar és állandóan köhögnöm kell. Nem, nem vagyok megfázva. És nem, tudtommal allergiás sem vagyok. És igen, öregszem, de talán ezt a rohamléptékkel érkező hirtelen nyamvadtságot nem (csak) ennek lehet köszönni.

Sétáltunk ma a szlovák tanárnő barátnőmmel Szöulban. Csellengtünk csak, némileg szárnyaszegetten és kábán, és nem is tudtuk mire vélni az enerváltságot. Olyan fakó és szürke volt minden körülöttünk. A konstans szmogra gyanakodtunk. De ennek valahogy más volt az árnyalata, ahogy eltakarta a napot. Olyan volt, mintha egészen pasztelles okkersárga tüll borítaná az eget. A fényképek rosszul sikerültek, a szemünk és a torkunk teljesen kikészült. A Lotte food courtjába menekültünk. Aztán a barátnőm kapott egy furcsa üzenetet egy meteorológus ismerősétől, miszerint jobb otthon ülni, mert újra magas a "Sárga Homok" koncentrátum Szöulban.

Valami rémlett még tavalyról. Valahol olvastam, hogy az ázsiai országokban van olyan, hogy „Yellow dust season”. Ez egy szezonális meteorológia jelenség, és a Mongóliából vagy Észak-Kínából szél által idesodort sárga/ kínai port/homokot jelenti. Ha aggódni és aggasztani akar az ember, akkor hozzáteszi, hogy némi nehézfém, toxikus és rákkeltő anyag is van a porózus sivatagi homokban. Persze közel sem biztos, hogy szezonja van ennek az alattomos jelenségnek. Csak olyan, mintha totálisan megéreztem/átéreztem volna. Mintha bekúszott volna a hajamba, a fejbőröm alá, a ruhám gyűrődésébe és a csontjaimba, a torkomon át a tüdőmbe. Az egész testemet beszórta, meg a lelkemet is átszitálta ez a fullasztó Sárga Homok. Itt ül, ülepedig lassúdad bennem, érzem én.

Lehet, hogy vicces látvány leszek – én már rég nem röhögök a koreaiakon – és most is láttam sok emberen. Szóval én is veszek olyan mindenhol és olcsón kapható, orr és száj elé tehető maszkot, amely valamennyire megszűri az ilyen káros dolgokat. Mert nekik nem ciki a preventív hozzáállás a fizikai és lelki egészségük megőrzésének érdekében.


2011. március 18., péntek

Itaewon, a "globális falu"

Ha a tradicionális "hanok village"-ről írtam nem rég, most épp az ellenkezőjét mutatom be, az Itaewon-t, melynek a gúnyneve "global village". Szöulnak ez az egyik top turisztikai zónája, pedig minden, csak nem hagyományos és nem koreai. Olyan, mintha az összes különböző nemzetiségű bevándorló ebben a körzetben telepedett volna le. Koreai embert alig látni, annál több amerikait és fekete bőrűt. Köszönhető ez annak is, hogy az egyik legnagyobb amerikai támaszpont egy köpésre van innen. Elvileg az itt állomásozó katonák és családtagjaik ellátására alakult ki és szakosodott az Itaewon régen. Így rengeteg nyugati, vagy inkább amerikai típusú étterem, szórakozóhely és butik van itt.

Emellett a dél-ázsiai régió bevándorlóinak is itt a központja, valamint a muszlin negyed is itt található, elég markáns megjelenéssel. Van igazi mecsetjük, minaretjük, számtalan arab éttermük és fűszerboltjuk, valamint egy komoly fürdőjük. Muzulmán vallásos szertartást naponta ötször tartanak, és angol nyelven is vannak előadások azoknak, akik érdeklődnek az arab kultúra iránt. Kétségkívül itt fordul meg a legvegyesebb etnikumú és legszínesebb bőrű ember. Az amerikai fekete katonától kezdve az egyiptomi falafel áruson át az ukrán transzvesztitáig, és még sokan mások. Az Itaewon szigorúan véve egy utca, de ebbe sikerült belezsúfolni közel 2000 nightklubot, rockkocsmát, karaoke-t és disco-t, és persze a kereskedelmi egységeket. Ha már halálra frusztrál a koreai nők és férfiak XXS-es mérete, illetve az, hogy nem találsz magadnak M-esnél nagyobb ruhát, akkor ide kell jönni.

Engem most éppen az motivált, hogy itt van Szöul egyetlen ismert szoláriuma. (Nem találtam meg.) A sok specifikus étterem helyett találtam egy apró koreai "handmade" kifőzdét. Annyit szerencsére megértettek, hogy "no spicy", így aztán ettem egy finom bulgogit (szójaszószban és szezámmagban pácolt húscafatkák) rizzsel, párolt zöldségekkel és sárga retekkel. Estémet egy Starbucks-os vanília lattéval koronáztam meg, mert ezek az édesszájúak már megint egy ellenállhatatlan nyalánkságot találtak ki: epertortás nyalóka. (!!!) Hát nem ki kellett próbálnom... :)

                                                                                                

2011. március 16., szerda

Van egy hely...

Van egy hely Dél-Koreában, valahol az ország közepén a Naktong folyó völgyében, egyforma távolságra a két tengertől, amely mossa a keleti és nyugati partokat. (Japán és Sárga tenger) Sűrű, burjánzó növényzettel benőtt hegyek között húzódik meg egy ősi buddhista kolostor. Járatlan utakon lehet csak megközelíteni, átvágni magát az embernek monszunesőtől burjánzó, áthatolhatatlan flórán. Miután magunk mögött hagytuk Daejeon kiépített útjait, meredek, nehezen járható hegyvidékeken keresztül jutunk a rejtett temlomhoz. Nem segítenek útjelző táblák az eligazodásban, csak hallgatag zarándokokat követünk tisztes távolságból, akik egy szál hátizsákkal a hátukok, bottal a kezükben vágnak neki a kapaszkodónak.
Koreában - úgy tartják - mindenki barát lehet a hegyen. Utunkon hegyre fel friss ásványvizet kell iszogatni a két oldalt csobogó, kövekkel megszűrt, áttetszően tiszta patakvízből. Lefelé jövet meg már fura ízű rizsbort, a Makgeolli-t kell kortyolgatni, legalábbis ezt lehet hallani a jókedvű, alant ereszkedő utazóktól, akik saját kis fémbögréjükből kínálják a bort az idegeneknek is. Jó pár órás erőltetett menet után kitisztulni látszik a fejünk felett az égbolt, és eltűnik a keménylombú szubtrópusi ázsiai juharfák adta árnyék. Egy apró tisztásra érünk, és pár lépésnyire már egy hófehér sziklapárkány széléről nézhetünk le a szédítő mélységbe. Lenyűgöző látvány tárul a szemünk elé. Karnyújtásnyira egy vastag kötélből fonott hágcsó nyúlik be a völgy felett. Függőhíd ez, olyasmi, mint amilyet a kalandfilmekben látunk. Bizonytalan imbolygással hívogat, és csak remélni lehet, hogy a másik fele biztonságosan rögzítve van, mert a vége opálos ködpárába vész a túloldalon.
Valahol messze halvány kontúrokban engedi sejtetni magát az ősi templom színesre festett pagodája, ahonnan az esti buddhista imára szóló fából készült, hal alakú harangjának tompa hangja kúszik felénk.
Óvatosan megmarkoljuk a vastagon font kapaszkodót a két kezünkkel, és ráaraszolunk a függőhídra....

Na persze mindez nem történt meg. :) És valójában azt sem tudom, hogy igaz-e. A rendelkezésemre álló, tényeknek megfelelő információ csupán annyi, hogy létezik egy régi buddhista kolostor valahol Korea mélyén, amit egy függőhídon keresztül lehet csak megközelíteni. Többektől hallottam már róla, de sajnos nem tudom a nevét. Próbáltam rákeresni számtalan fórumon, de nyomát sem találtam. Tudom, hogy létezik, és szeretnék eljutni oda. Csak sejtem, hogy milyen lehet a hangulata, de megelőlegezem magamban az élményt. Mert olyan jó még csak elképzelni is, hogy valamikor tényleg a tenyeremben érezhetem annak a függőhídnak a korlátját, amikor megteszem rajta az első lépést... :)


Koreai fegyelem

A mai nap képe:


Egyébként imádom a koreaiak fegyelmét. Azt, hogy a 'nonsmoker' helyeken, utcákban, kerületekben és buszmegállókban valóban eszük ágában sincs rágyújtani. Szeretem, hogy betartják a "jobbra tarts!"-ot, és tényleg jobb oldalra állnak a mozgólépcsőn, jobb oldalon haladnak az aluljárókban, és jobb oldalon gyalogolnak a parkokban. Mert nem hülyék és tudják, hogy állati sokan vannak, és hogy ezzel a zsúfoltságot kerülik el. Na meg nem akarnak konfrontálódni, mint sok hülye másik, idegesebb és türelmetlenebb népség. Szeretem, hogy libasorban állnak a busz és a metró bejárata előtt, és nem tolakszanak a másik elé. Szeretem, hogy azokon a helyeken, ahol ikonok jelzik az idősek, sérültek és kismamák üléseit, senki nem ül le, aki nem idős, sérült vagy kismama. Szeretem, hogy betartják a szabályokat. Hogy lefertőtlenítik a kezüket, ha valami járvány van, minden adandó alkalommal, - mert hogy még mindig mindenhol kihelyezett baktériumölő és csírátlanító készülékek vannak - és ők élnek vele. Szeretem, hogy szigorúan szelektíven gyűjtik a szemetet. Hogy türelmesen várnak, míg előírásszerűen lefertőtlenítik a kocsijuk alvázát, ha kergemarhakór vagy madárinfluenza veszély van. Vicces, de nagyon tetszik, hogy hangosbemondó van minden lakásban, ahonnan központilag olvassa fel a Nagy Testvér a fontos felhívásokat, eseményeket és figyelmeztetéseket.

Szeretem a koreaiak fegyelmét, bár hallottam már olyan véleményt is, hogy ez az össznépi és egyéni konformitás és engedelmesség inkább a birkanyájakra jellemző viselkedést és uniformizálódást, és az önálló gondolkodás, egyéni kreativitás és kitűnni vágyás hiányát jelenti. Nem is tudom. Most, hogy hazafelé és "nyugatabbra" készülődöm, inkább szeretném, ha ott is hasonló mentalitású koreai-féle emberek vennének körül...