2011. március 27., vasárnap

Makkos vacsora

 
Professzorok, ha összejönnek
Konferencia volt az egyetemen. (Hankuk University of Foreign Studies) A Balkan Institute tartotta, vagyis a közép – és kelet európai tanszékek professzorai készültek előadással, így tehát képviseltette magát a bolgár, román, cseh, szlovák, talán szerb, és persze a magyar tanszék. Annyira nem untam, és még volt egy elég érdekes téma is, szóval helyzet – és esettanulmánynak megfelelt az élmény. A cseh tanszék koreai professzora nem hagyta annyiban, és engem is meghívott a konferenciát követő vacsorára. Utóbb már azt gondolom, hogy hála az égnek, hogy elmentem.

A hangulatot megalapozó rizsbor
Nem voltam én a magyar konyha ellensége, most sem vagyok az. Nem tudnék egyéb tipikus konyhát felsorolni az európai, ázsiai vagy amerikai kontinensről, amiért annyira odalennék. Egyébiránt, nem vagyok egy nagy gourmand. Ezért is volt furcsa tudomásul venni azt a lassú, ám biztos folyamatot, ahogy a koreai konyhaművészet eszelős rajongója lettem. Vannak pillanatok, amikor úgy érzem, hogy nincs jobb a koreai kajánál. Ez azért (is) kétségbeejtő, mert hamarosan már nem leszek itt, és valószínűleg már sosem leszek itt huzamosabb ideig. Az itteni konyha összetevőit, autentikus ízvilágát pedig LEHETETLEN bárhol másutt elővarázsolni. Lehet, hogy vannak jó kínai, mexikói vagy olasz éttermek Magyarországon, de igazán jó koreairól nem tudok. Nem egyszer tapasztaltam már, hogy otthon ellenállhatatlan vágy tört rám egy itteni íz után, és nem volt mivel pótolni, helyettesíteni.
Makklisztből készült tejszínes falatkák
Makklepény kagylóval és hagymával
E hosszadalmas bevezető csak azért volt, mert egy nagyon különleges étterembe mentünk vacsorázni. Az Isten háta mötöt, a hegyek között, egy aprócska tó mellett eldugva van ez a kajálda. Földön (vánkoson) ülős, melegített padlós, rengeteg fogásos, felszabadult – és a kulináris élvezeteket maradéktalanul kiélő – koreaiaktól hangos hely, amolyan tipikusan koreai. Rendelkezik azon kívül egy igazán kuriózumnak számító jellemzővel: (majd’) minden étel valamilyen formában MAKKBÓL készül. A makkból, vagy makklisztből gyúrt szószós falatkáktól elkezdve, a makkból és tenger gyümülcseiből sült lepényen át a makklevesig. Ez a ház meglepő specialitása, mely valószínűleg messzire vitte a jóhírét, mert tele volt vendégekkel. Meglepően jó, hangulatos és finomságokkal teli este volt. Levontam a konzekvenciát, hogy az ilyen (fél)hivatalos vacsorák is tudnak igen szórakoztatóan elsülni – köszönhető ez talán nem kis mértékben a bőségesen, és nagy öblös tálakban szervírozott magkoli-nak, a rizsből erjesztett koreai bornak is. IMÁDOK KOREÁBAN ENNI!!! :)
Makkból és szójából készült zselé

Makklisztből készült zöldséges rétes

A lucullusi lakoma maradványai :)

5 megjegyzés:

  1. Ezt a makkból való ételkészítést el kellene lesni, makk itt is van bőven. Magyar makkonyha viszont nincs.

    VálaszTörlés
  2. Érdekes, amit írsz, Kal-Cit, mert egyik koreai professzor, - aki éppenséggel magyart tanít - viccesen kérdezte, hogy szeretnék-e koreai éttermet nyitni Magyarországon. Erre azt válaszoltam neki, hogy inkább nyitnék magyar éttermet Szöulban. Valószínűleg - megfelelő anyagi háttérrel, lehetőséggel, jó hellyel és személyzettel - jól lehetne járni mindkét esetben. Addig viszont marad az álmodozás. :)

    VálaszTörlés
  3. Úgy tudom, talán van ilyen étterem Budapesten - bár én nem jártam még ott. Na mondjuk amilyen gyakran étterembe járok, valódi csoda lenne, ha már lettem volna ilyen helyen, stb. Az öreg prof. talán nyitni akar egyet? Lehet, hogy lenne benne üzlet, miután eléggé kezd népszerűvé válni Korea.

    Ja, úgy tudom, hogy van magyar étterem Koreában. Vagyis néhány éve még volt.

    VálaszTörlés
  4. Mikor olvastam a karácsony körüli bejegyzésedet, amit otthonról írtál- hogí vágyódsz az ázsiai kaja iránt, kicsit megmosolyogtam. De bevallom, pár hónap alatt átértékelődött a dolog. Lehet, ha júliusban hazautazom kis időre, akkor én is sokat fogok az ázsiai konyhára gondolni :). Lehet, mielőtt végleg hazatérek, veszek egy Ázsia-szakácskönyvet :D!De ezek a makklisztEs kaják jól hangzanak, még nem hallottam róla...

    VálaszTörlés
  5. Srácok, azt hiszem, van egy igazán jó, autentikus koreai étterem Budapesten, az Arany János utca környékén. Inkább olyan kis kifőzde jellege van, de most ajánlotta egy koreai professzor asszony, aki szintén nagyon meg volt vele elégedve. Évi, nagyon jó ötletet adtál, mindenképpen szerzek egy jó kis ázsiai szakácskönyvet. Nehéz lesz leállni ezekről a királyi ételekről... :)

    VálaszTörlés