„You should see your faces.” – hangzik el a filmben. Látnotok kellene az arcotokat. Igen, mindenki arcát látni kéne, miközben nézik James Cameron 15 évig dédelgetett, saját képzeletéből felépített vágyálmát, az Avatart. De én az első pillanattól kezdve az utolsóig képtelen voltam a szememet levenni a vetítővászonról. A filmről, amely már most legendává nőtte ki magát, csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni. Számomra a legjobb film, amit valaha láttam. Emlékszem, még a múlt évszázadban, mi több, évezredben történt. Igen, 1975 táján. Apám kint dolgozott Ausztriában. Jeles eseményekre – születésnapomra, névnapomra, karácsonyra – úgynevezett három dimenziós képeslapokat küldött nekem ajándékba. Ezek a fantasztikus, furcsa és titokzatos képek elkápráztattak engem. Akkoriban még kuriózumnak számított minden ilyesmi, vagy egyéb hasonló hologrammos csecsebecse. Egész kis gyűjteményem volt a „térhatású” csodákból, 3D-s Bambiból, Hófehérkéből és Kis gyufaáruslányból. Azóta is kincsként őrzöm őket. Azért írtam le mindezt, mert ugyanaz a több mint 30 évvel ezelőtti örömteli érzés, a „csoda átélésének eufóriája” tört rám a vége főcím után.
Bár sokan vetették a rendező szemére a szimpla forgatókönyvet, ez valóban nem más, mint egy egyszerű és tiszta történet. Archaikus mese a Jó és a Rossz prototípusaival, a szeretetről és a szerelemről, hűségről és önfeláldozásról, életről és halálról. Gonosz földi katonák érkeznek Pandora kisbolygóra, hogy kizsákmányolják és elpusztítsák az őslakos na’vikat, a méregdrága természeti kincseik miatt. Főhős beépül az avatar program segítségével. Tanulmányoz, tanul, elgondolkodik, videonaplót vezet, szerelmes lesz, átáll. Nagy végső csata, győzelem sok-sok áldozattal. Ennyi. Csakugyan ennyi? Mégis mi az, ami ennyire megérinti a nézők millióit világszerte, osztatlanul és palástolatlanul, valahol mélyen, legbelül...?
Elsősorban tagadhatatlanul a látványvilág lélegzetelállítóan lenyűgöző promenádja. Amit látunk, az már szinte érzetté konvertálódik az ember zsigereiben. Én életemben először ültem 3D-s moziban, de valóban beleszédültema a mélységekbe, felbámultam a magasságokba... A páfrányok levelei az arcomat simogatták, a felszálló füst pernyéi a hajamba hullottak... SOHA nem éltem még át ilyen intenzív térhatású, sejtjeimbe hatoló audiovizuális befogadást és katarzist. Egy mesésen fluoreszkáló és lüktető, tengeri flórából és faunából megálmodott és kreált, minden fantáziát felülmúló természeti világ a na’vik bolygója, ahová az ember az első képsorok (és dallamok!-zene-James Horner!) után eszelősen vágyakozik. A rousseau-ista, „vissza a természetbe” életérzés és életigenlés lehengerlő ereje egyébként minden képkockából kikiabál. (A Mester H.G. Wells – Időgép című regényéből készült 2002-es Dreamworks film idillikus Eloi világára hangulatilag asszociál Cameron édenje. A Halleluja hegyek pedig pavlovi reflexként a Birodalom visszavág Felhővárosát idézik. Komoly elődök.)
Mindez nem releváns semmilyen hermeneutikai aspektusból, mert a spirituális, közös gyógyító szeánszos jelenetnél már elfogott belül a remegés, és mintha transzba estem volna én is. A zaklatottság és felfokozott állapot kitartott a film végéig. Az utolsó betétdal, az I see you Leona Lewistól már gyomorszorító belső sírást produkált. Elementáris emocionális ereje van ennek a filmnek.
Mi, elfogult sci-fi és fantasy fanok, megléptünk már egy pár igazi mérföldkövet a témában. Rettegtünk Ellen Ripley fémnyálat csorgató bio-acél alienjétől...ökölbe szorított kézzel drukkoltunk az orkok ellen a Helm szurdokbeli csatában.... száguldoztunk szlalomozva Neoval és Trinityvel a valóságos világ és a mátrix között... Az Avatart viszont mindenkinek meg kellene néznie, és feltétlenül 3D-ben, ha lehet, IMAX-ban. Mi több jöhet még ezután? Lehet, hogy ez csak egy sokadik mozgóképes médiaváltás. Mégis úgy érzem, hogy az Avatarnál már csak az lehet komplexebb élmény, amikor majd mind az öt érzékszervünkkel éljük át a mozit: a filmet nem csak látni és hallani, de tapintani, szagolni és ízlelni is fogjuk... Persze annak más lesz a neve. Talán úgy hívják majd, hogy VR movie – és virtuális valósággá válik egyszer a mozgóképre álmodott fantáziavilág.
Ps1: aki még hinni tud abban, hogy a filmtörténelem nem ér véget az Avatarral, annak feltétlenül ajánlom az aktuális premiert, a Mozimágus Terry Gilliam legújabb csodáját, a Dr. Parnasszus és a képzelet birodalma (The imaginarium of Doctor Parnassus) c. fantasyt.
http://www.port.hu/doctor_parnassus_es_a_kepzelet_birodalma_the_imaginarium_of_doctor_parnassus/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=100916&i_city_id=3372&i_county_id=-1
Ps2: a témába vágó rendező, Peter Jackson a Gyűrűk Ura trilógia után képes volt még egy „életművet” produkálni. A Komfortos mennyország (The lovely bones) fantasy-thriller-drámát hamarosan bemutatják.
http://www.port.hu/komfortos_mennyorszag_the_lovely_bones/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=100596&i_city_id=3372&i_county_id=-1
Ps3: az Avatar egyik főszereplőjének, Sam Worthingtonnak legújabb filmje, a Titánok harca (Clash of Titans) márciusban kerül bemutatásra a hazai vetítőkbe. Úgy tűnik, érdemes még moziba járni, és ezzel kiragadni magunkat a szürke hétköznapokból egy kicsit! :-)
http://filmek.s9.hu/titanok-harca/
