Szilveszter Szöulban

Arra emlékszem, hogy tavaly az év utolsó napján farkasordító hideg volt a koreai fővárosban. A fiatalaok – a lányom és a párja – előre mentek a városba, bele a bulizó tömegbe. Mi ketten a Férjemmel a Jamsilban vacsoráztunk egy kínai étteremben, és próbáltuk húzni az időt, olyan elrettentő zimankó volt. Végül nem sokkal éjfél előtt keveredtünk be a belvárosba, ahol a főutcán, a Jongjo-n már magával ragadott a tömeg. Moccanni sem bírtunk, amikorra a Bosingak harang pagodája elé értünk, körülöttünk rohamrendőrök százai voltak, de csak a biztonság kedvéért. Hatalmas volt a hangulat, tradicionális koreai dobosok ugráltak körülöttünk, mindenhol apró tüzijátékok ezrei röpködtek a levegőbe. Vibrált egész Szöul, és éjfél előtt 10 másodperccel az óriási buddhista harangot megkongatták az arra kijelöltek. A körülöttünk lévő soknemzetiségű embermasszából mindenki a saját maga anyanyelvén számolta vissza a szekundumokat az óévből...

Elementáris élmény volt, életem egyik legkülönlegesebb szilvesztere. Azokkal voltam, akiket szeretek, a Családommal; ott voltam, ahol szeretek, Koreában. Boldog voltam. Igen, egészen egyszerűen boldog voltam – pedig szétfagyott a kezem-lábam, és hazafelé forró italokat vásároltunk, hogy valamelyest felmelegedjünk, és nagysokára keveredtünk a metrókocsiba az embermassza miatt, de mindez semmit sem vont le az élmény egyedülállóságából és nagyszerűségéből. Soha nem szilvesztereztem még egy monumentális metropolisz utcáján. :)

 

Idén „itthon” leszek, Budapesten. A barátaimmal járom a várost, és nem fogok bőgni, csakazértsem, mert ki ahogy végzi az óévet, úgy fogja kezdeni és folytatni az újat. Nem akarok többet sírni. Embertelen mennyiségű lencsét veszek magamhoz, ahogy Anyika tanította kicsi gyerekkorom óta. Tele lesz a zsebem is és a hasam is vele. Óriás dudákkal tülkölöm el a rosszkedvet, talán táncolok és iszom is egy kicsit. Szigorú számvetésemre, óévi mérlegemre, valamint a beteljesíthetetlen – ám mégis beígért újévi fogadalmaimra majd ráérek január első napján. Boldogabb új esztendőt mindenkinek, és mindenkinek érdeme szerint.

Különös szilveszter

Farkasordító hidegek az éjszakák mostanában Szöulban, mégis az utcán töltöttük a Szilvesztert. A gyerekek előtte a Lotte Vidámparkban melegítettek, mi meg magunkhoz vettünk egy finom jázminteás, kínai vacsorát, és irány a belváros, a Chungmuro. Ez az egyik legnagyobb sugárút Szöulban, és minden nagyobb felvonulást és rendezvényt itt tartanak.

   

Csontig hatoló fagy ellenére óriási, masszív tömeg fogadott, rohamrendőrökkel körülbástyázva. Az utat keresztező buddhista harangnál, a Bosingaknál volt a szabadtéri színpad és a műsor. Hatalmas kivetítőkön mutatták az élő koncerteket, vérpezsdítő káosz és izgatott hangulat volt, bár moccanni sem lehetett. Körülöttünk petárdák százai repkedtek a levegőben, a felhőkarcolók ránk hajoltak. Hangok dübörögtek, - koreai dobok, afrikai zenészek, a hazai sztárok a színpadon – fények villogtak, - tüzijátékok, fényszórók, a város színei... az óriási káoszban egy biztos pont volt, ahogy szorongattam a Párom kezét. A gyerekek előttünk nyújtogatták a nyakukat a színpad felé. Csak az számított, hogy együtt vagyunk, csak mi, a Család, - de együtt vagyunk többszázezer jókedvűen reménykedő, boldogabb 2010-et váró emberrel is. Éjfél előtt egy perccel óriási digitális órán követve kezdődött a visszaszámlálás, mi magyarul üvöltöttük, hogy 10, 9, 8, 7, 6...

   

Aztán a mindent elsöprő ovációban, a „Happy new year!”-ek között halkan hallottam a Férjem hangját: „Boldog új évet!” Csak átöleltem és sírtam, miközben körülöttünk eufóriában tombolt a világ. Előttem a fiatalok idétlenkedtek, és ahogy elnéztem a boldog gondtalanokat, tiszta szívből kívántam, hogy legalább az Ő kívánságaik váljanak valóra az új esztendőben.

Boldog új évet, Család, boldog új évet, Világ!

 

Itt van tehát: megjött az Új év,
Mint biztató előlegem;
Háromszázhatvanöt nap-éjre
Halvány reményszínt hoz nekem.
Arany János