2010. január 17., vasárnap

Koreai skanzen és global village – 1. rész


Egész napos programot terveztünk ma Szöulban, bár a dermesztő hideg próbált visszatartani minket. A Namsan Hanok Village-be mentünk először, vagyis tradicionális koreai falut látogattunk. Ez olyan, mint egy tájjellegű skanzen. Műemlék épületekben mutatják be az régi koreai házakat, berendezéseket, használati tárgyakat, életmódot. Aktívabb programként lehet enni hagyományos koreai ételt, vagy zenés-táncos előadásokon résztvenni, vagy akár egy díszes esküvői ceremónián. A hagyományokon van a hangsúly.

   

Volt még ott egy érdekes dolog, ami nagyon tetszett nekem. A szöuliak egy időkapszulát ástak el a parkban 1994-ben, azzal az utasítással, hogy 400 év múlva ássák ki az utódok, amikor a főváros 1000 éves lesz. Maga a kapszula egy buddhista harang alakjára hasonlít, és 600 darab emléket helyeztek bele a polgárok: olyan miniatűrákat, mikrofilmeket, cd-ket, melyek tükrözik az 1994 évi Szöul és lakói mindennapi életét. Vannak benne ruhák, ételek, média termékek, könyvek, szóval mindenféle praktikus dolog. A legkedvesebb tételek azonban szerintem – összesen 99 darab – a polgárok gondolatait tartalmazzák: az élet értékéről, az élet élményeiről, a jövőről alkotott véleményüket mentették el, a hermetikusan lezárt időkapszulában, vákumban és argongázba burkolva. :-) Szerintem mindenkinek kellene egy ilyen saját időkapszulát örökítenie az utána jövők számára.

   

Voltak azért kevésbé felemelő és filozofikus dolgok is a koreai skanzenben. Korabeli gyerekjátékokat lehetett kipróbálni, a fémkarika gurítást, (nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik!) a régi fa pörgenytyűt, (ami a mi búgócsigánkhoz hasonlatos) és a célba dobálást – speciális szalagos botokkal. Az épületek tájház jellegűek voltak. (Érdekes volt magunkban összehasonlítani mondjuk az őrségi pityerszeri tájházakkal, vagy a jósvafőivel.) Az igazi hagyományos koreai ház, vagyis a hanok jellegzetessége az ázsiai épületekhez hasonlóan az oldalra eltolható ajtó, a speciális kézműves papírral borított fal, és a földön történő mindennapi élet (étkezés, alvás, stb...) A konyhák elengedhetetlen tartozéka a megannyi hatalmas kimcsi tartó edény.

 
 

Nem tudom, tudnék-e élni egy ilyen hanokban. A nyugat-európai ember megszokta a szűk, kicsiny tereket, az elzárható és különnyíló szobákat, vastag falakat és biztonságosan csukható ajtókat. A „civilizációs fóbiáinkhoz”, na meg persze a zordabb időjárásunkhoz tartoznak ezek a feltételek. Itt Koreában egyébként szervezett utak és tradicionálisan megőrzött, eredeti állapotú helyek és szállások vannak azok számára, akik a régi koreai adottságoknak megfelelően életet akarnak kipróbálni.


5 megjegyzés:

  1. Nagyon jok a kepek.. erdekes latni!!
    :)

    Meg elgondolkodtam hogy mit is tennek az en idökapszulamba :)

    VálaszTörlés
  2. Én most ott tartok, hogy az időkapszulámba beletenném Buddha minden bölcsességét. Anélkül, hogy bigott és demagóg hívő lennék, úgy érzem, hogy vannak átörökítendő gondolatok a buddhizmusban: "Amit gondolunk, azzá’ leszünk." „Mindannyian saját tetteink rabszolgái vagyunk:
    Miért haragudnánk emiatt másokra?”

    VálaszTörlés
  3. Amit gondolunk, azzá' leszunk.. mennyire igaz...
    Meg most is a munkahelyemen itt a falon van egy közmondas fele amit szinte naponta elolvasok:
    "Know that your moods and feelings are driven by your thoughts. And thoughts can be changed."
    Mindig oda huz a szemem ra.. es csak ugy lecsekkolom hogy meg mindig igy van..
    volt egy masik közmondas amit itt irtal (meg is talaltam)ami nagyon tetszett...
    "Ne zsúfoljátok tele lelketeket haszontalan gondolatokkal.
    Minek rágódni a múlton, elébe menni a jövönek?
    Maradjatok a jelen pillanat egyszerűségében."
    (Buddha)
    " volt több ilyen közmondas amit irtal.. most nem tudom itt elöszedni az összeset mert akkor mar nem megjegyzes lesz belöle hanem kisregeny :)
    Szoval remelem folytatod blogodat ha mar nem is Koreaban fogsz lenni (fizikailag.. de ugy latom lelekben igen) :)

    VálaszTörlés
  4. Most találtam rá a blogodra! Szeretnék érdeklődni mit tudsz a koreai tradicionális táncokról, de a legjobban a kard tánc érdekelne!
    Amennyiben megoldható, e-mail-ben kérném a válaszod, ide: silla09@citromail.hu vagy megtalálsz az oldalamon: www.sillakiralysag.lapunk.hu

    VálaszTörlés
  5. Kedves Saphira! Örülök neki, hogy rátaláltál a blogra, de annak még inkább, hogy olyan érdekes témát vetettél fel, ami számomra is újdonság. Nem sokat tudok a kard táncról. Csak kétszer volt szerencsém látni. Egyszer egy Seolnal ünnepség alatt a Namsangol Hanok Village-ben, másokszor egy Jinju-i kirándulás folytán, vidéken. Ritka alkalmakkor adják elő, de most, hogy felvetetted, ígérem, utánanézek. Meglátogattam az oldaladat, szép és informatív, és nagyon sok lelkesedést tükröz. További sok sikert kívánok hozzá, és amint van információm, jelentkezem nálad. Szeretettel üdvözöllek Szöulból!

    VálaszTörlés