2011. március 2., szerda

Szöulba tegnap beszökött a tavasz

Tegnap sétáltam a Jongno-n, és nagy örömömre felfedeztem a város egyik „100 forintos” boltját. Más régió, más váltópénzt, tehát azt jelenti, hogy átlagosan 1000 wonért (körülbelül 180 ft) lehet venni mindenféle – férfiak által totálisan haszontalannak tartott – dolgokat. 5 emelet telis tele jórészt kínai giccsel, és – apró örömök az életben! – még az otthoni áraknál is olcsóbban. Mivel jómagam (mások szerint már szinte betegesen) megrögzött amatőr dekoratőr vagyok, nagy örömmel láttam neki a nézelődésnek. Hiányoztak a színek a lakásból, már hiányzott a tavaszi dekoráció, nagyon...

Egy órás nézelődés után - miközben örömmel konstatáltam, hogy a koreai FÉRFIAK milyen érdeklődéssel turkáltak és vásároltak a giccsek között – gazdagabb lettem egy-két ’létfontosságú’, zöld-sárga színvilágú dekorral. Úgy mint vidám kaspó, cserepes begónia, betűző virágdísz, ajtódísz, kicsi koszorú és lógós „valami”. Ennél jóval nagyobb volt az örömöm azért, mert IGAZI szalvétát találtam. Tudjátok, azt a 4 rétegű, vastag, színes és szép, kocka alakú szalvétát! Itt Koreában nem lehet kapni ilyet, mert egyszerűen nem használják. Ez volt a mai nap boldogsága.

Hazafelé egy autentikus virágárus bácsitól vettem 1000 wonért szépséges és illatos fréziát, - kompenzálandó valamelyest az igazi tavaszi kedvenceimet: a krókuszt, a jácintot és a nárciszt. Otthon aztán kipakoltam, felraktam a dolgokat. Szerettem volna egy kicsi tavaszi feelinget vinni a négy fal közé. Nem sikerült. Hiányoznak az évek óta gyűjtögetett, minden évszakra és ünnepre szóló aktuális díszeim. Hiányzik egy otthon – AZ otthon. De leginkább a tavasz és a meleg hiányzik a szívemből.

 
                                                                                                           

5 megjegyzés:

  1. Húúú régen én is össze-vissza vásároltam mindenféle "hasznos és nélkülözhetetlen" mütyürt.:)))Aztán egy nap felébredtem és úgy éreztem hogy túl sok tárgy vesz körül és elajándékoztam a mütyürjeim nagyrészét...de most hogy írod... 5 emelet!!!! tele olcsó mindenfélével...valami elkezdett ott legbelül mocorogni és már látom magamat ahogy pakolom tele a kosaramat!:))Azt hiszem az ilyen boltokat majd messzire el kell kerülnöm!:)
    Amúgy azt a rózsaszín tavasztündért én se bírtam volna otthagyni, szép nagyon!:)

    VálaszTörlés
  2. Én azt gondolom, hogy a nők genetikailag kódolva vannak a környezetük csinosítgatására. :) Lehet ízlésesen is szelektálni ezekből a - valljuk be: általában kínai - bóvlikból. Azt hiszem, akárhová is visz az utam, minden országban van ilyen "százforintos", így mindig tudok hódolni a dekorációs hajlamaimnak.

    VálaszTörlés
  3. Nem lesz soha férfi-női teljes egyenjogúság. Nemcsak azért, mert képtelen lennék gyereket szülni hanem, mert a képek belőlem nem váltottak ki semmit. Nem érzem, hogy egy olyan áruházba nekem be kéne menni

    VálaszTörlés
  4. Drága Gyula, ha a férfi-női egyenjogúság dilemmája ilyen nüansznyi "baromságon" múlna, mint a tavaszi dekoráció, akkor nagyon boldog életet élne minden férfi és nő! :))) Persze, hogy normális, ha téged hidegen hagy. Szerintem ilyenkor a nők csak puszta empátiával is beérik, magyarán hogy például ne ugassa le a párjuk őket azért, mert ilyen "hülyeségekre" költik a pénzt. :) Az mondjuk engem is meglepett, hogy a férfiak itt jóval inkább szeretnek turkálni, vásárolni, nézelődni, mint otthon.

    VálaszTörlés
  5. Magyar terméket láttál már koreai boltban?

    VálaszTörlés