2011. február 1., kedd

2011 - The Year of the Rabbit


Sokan gondolják úgy itt Koreában, hogy az elmúlt ’ádáz’ 2010-es év leköszönésével - ami a Tigris éve volt – külön örömmel üdvözlik a derűsebb, nyugodtabb holdújévet, ami a Nyúl éve lesz. Itt az ideje csendesebb vizekre evezni, és megpihenve nyalogatni a küzdelmek után maradt sebeket, és feledni a régi év minden fronton történt csatározásait. Ha 2010-ben valaki úgy érezte, hogy hullámvasút az élete, azt bizony a Tigris csinálta... „Legyen béke és nyugalom!” – ez a Nyúl mottója, és aki eszerint cselekszik, többet ér el. Ha szeretné javítani az esélyeit bármilyen téren, akkor bizony tárgyalni kell és kooperálni, nem izomból cselekedni. Bocsáss meg és felejts. Szeretkezz, ne háborúzz. Ha tavaly a hangsúly a markáns és durva döntéseken és változásokon volt, az idei év a harmóniáé kell, hogy legyen.

Az ázsiai jósok és a koreai zodiákusok jegyeinek elemzői szerint a Nyuszi évében az emberek elismerik, hogy a meggyőzés hatékonyabb, mint a nyers erő. Eképpen a diplomácia, a nemzetközi kapcsolatok és a politika terén is pozitív változásokra van kilátás. A hétköznapi kisember pedig lényegesen több mérlegelési és döntési lehetőséget kap a saját kis kompetenciáiban, sőt, ésszerű engedményeket tud tenni a dolgaiban, anélkül, hogy ez túl sok lemondással és nehézséggel járna. Az állatjegyek kutatói szerint tehát laza és nyugodt évünk lesz. A szabályokat kissé figyelmen kívül hagyjuk, és a kellemetlen feladatokat halogatjuk, ameddig lehet. Esélyesebb lesz most pénzt keresni, túl sok munka elkerülésével is.

És most lássuk, hogy milyen a Nyúl ember, vagyis az, aki a következő évek valamelyikében született: 1939, 1951, 1963, 1975, 1987, 1999 és 2011. Anélkül, hogy fényezném a Nyulakat, bizony mindegyik horoszkópban a következő jellemvonásokkal ruházzák fel őket: élénk és bölcs, nyugodt és derűs, megfontolt és kedves egyéniség a Nyúl. Krízishelyzetekben sem mutat agresszív viselkedést, és kerüli a konfrontációt minden áron. Ha elégedetlen valamivel is alig emeli fel a hangját. A Nyúl emberek kedvelik az eleganciát, és imádják a szépséget. Az eszméiket követik, életüket precízen és rendezetten élik. Melegszívű társak és vendégszerető, jó házigazdák. Viszonylag óvatosak, ha a saját pénzügyeikről van szó. Természetükből kifolyólag érzékenyek a betegségekre és az allergiára. A stressz vagy konfliktus az egészségük kárára megy. Otthonaik és munkakörnyezetük egyszerűen vannak berendezve. Legnagyobb képességük a nagyszerű kommunikációs készség. Jó tanárok és tanácsadók, diplomaták válnak belőlük.

Csodás lehetőségek várnak tehát a Nyulakra, de jó kilátásokat ígérnek az Ökörnek, Tigrisnek, Kígyónak és Kutyának is. A Patkány, a Ló, a Majom és a Kakas kicsit fogja magát vissza 2011-ben. Vagy csapódjon egy Nyúlhoz, és akkor szerencsésen alakul számára is az új esztendő. Javasolják a jósok még, hogy ez évben jeleskedjünk az oktatás vagy a tanulás terén, helyezzünk kilátásba egy kényelmes utazást, és a hobbinkra áldozzunk több időt. Ezek fognak ugyanis boldog pillanatokat szerezni idén.

A Nyúl szellemében azt kívánom tehát, hogy legyen béke veletek 2011-ben. :)


ps: A koreai folklórban a nyúlnak igen jó híre van. Egyik híres fabulában még a nála oly erősebb tigrist is legyőzi, furfanggal persze. A mesét itt láthatjátok, gyerekeknek szánt verzióban, koreai mesélővel. :)

http://kr.infant.kids.yahoo.com/infantzone/index.html?service=story&mode=view&contents_no=3664

2 megjegyzés:

  1. Ez nagyon lájk! Erre a gyerekoldalra rá fogok szokni, olyan jópofa^^

    VálaszTörlés
  2. Nekem is nagyon tetszett. :) Rákerestem, de nem találtam más "interaktív" oldalt, ahol rajta van ez a történet. Egyébként a koreaiak egyik legfontosabb népmeséje.

    VálaszTörlés