Elvitt az Uram búcsúvacsorára, amolyan igazi koreai sütögetős helyre. Tudni kell, hogy az itteniek nagyon komolyan veszik az étkezéseket, kellőképpen megadják a módját, és ennek a legjellegzetesebb módja, ha olyan helyre mennek, ahol húsokat lehet sütni, saját kezűleg.
Én a kacsát választottam, mert bár nem egy diétás kaja, de oltári finom. Tavaly már írtam erről az étteremről, de nem tudok betelni vele. Egyrészt mert a szokásos méregerős sidedishes-eken kívül más finomságokat is adnak az étel mellé. A kötelező rizs mellett külön edénykében jár az ételhez savanyú retek, szójabab csíra, mulkimcsi, saláta levél, fokhagyma, és elviselhető erősségű paprikaszósz.
A bejáratnál lekerül a cipő, az étteremben a földön ülünk. Fogóval hozzák az izzó parazsat, amit betesznek az asztal közepén lévő mélyedésbe. Kis tálaló asztalon görgetik be a kacsa nyársakat és az egyéb köretet, meg vizet és nedves törlőkendőt. Mi magunk húzzuk fel a saslikot a parázs fölé, az oldalt található tálkákban pedig vékony szelet burgonya és hagyma pirul. Amikor megsült a kacsa, oldalra szervírozzuk a húsdarabokat, és kezdődhet a falatozás. Isteni lakoma, csak az embernek – jobban mondva a rugalmatlan európai embernek – öt percenként váltogatnia kell a lábát és kinyújtogatni, mivel nehézkesen megy a standard török ülés. (Mellettünk egy koreai lazán végigette a vacsoráját lótuszban, egyenes háttal, hát ez nem kis teljesítmény a részükről.)
Most valamiért teltház volt az étteremben, fiatalok nagy csoportja mondott tósztot egymás után, lehetséges, hogy az egyetemi diákönkormányzati választások miatt voltak ilyen emelkedett hangulatban. Folyt a víg társalgással egybekötött evészet, no meg a szodzsu és a makkori (koreai pálinka és rizsbor). Sokszor magasztaltam már egekig Koreát, de tapasztalatból mondom, hogy a konyhájuk, az étkezési kultúrájuk és az ételeik vitán kívül lenyűgözőek és világhírűek. Még egy dolog, ami nagyon fog hiányozni, amikor nem leszek itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése