Napfényben fürdő langymeleg őszutó, szinte indiánnyár fogadott, amikor ma bementem sétálni Szöulba. Nekem a biztos kiindulási pont, az a bizonyos „kályha” a Jamsil. Ez egy hatalmas bevásárló és szórakoztató központ, rengeteg földalatti shoppal, kávézóval és étteremmel, vidámparkkal és jégkorcsolyapályával. Innen metróval mentem tovább a kedvenc helyemre, aminek a neve Cheong gye cheon. Ez egy mesterségesen kialakított kis patak a belvárosban, ami ott fut a felhőkarcolók lába előtt, sok kicsi híddal, sétáló partrésszel a két oldalán. Nem csak én, a szöuliak is imádják ezt a bűbájos kis folyócskát, és sokan járnak ide, főleg fiatalok, akik elüldögélnek a köveken, fahéjas fánkocskákat eszegetve (erről a fánkról majd később, külön bejegyzést érdemel...).
Amint odaértem, láttam, hogy hatalmas papírmasé lampionokat tesznek ki az emberek a folyó felszínére, két oldalra, és a felette függő drótokra. Szebbnél-szebb lámpások százai vártak felfüggesztésre, és hatalmas, színes papírfigurák tucatjait eszkábálták össze a HiSeoul munkásai. Nagyon megöröltem neki, mert – amint az a turisztikai irodában kiderült – hétvégén lesz a Seoul Lantern Festival. Életem legnagyobb élménye volt, amikor áprilisban elkaphattam a Buddhista Lampionos Lótusz Fesztivált itt Szöulban, és szívből reméltem, hogy lesz még hasonló alkalom. Szerencsésnek tartottam magamat, hogy pont akkor sétáltam arra, és a Jósorsom megajándékozott ezzel az információval. Lefényképeztem a lampionokat, de úgyis tudom, hogy ennek a mélységesen szép, szívet és lelket melegséggel eltöltő lampionos ünnepnek a hangulata majd hétvégén éjszaka jár át igazán.
Hazafelé sétáltam a belvároson keresztül. A mustársárga gingko sétányok még tartották magukat, nem hullajtották el élénkszínű lombjaik egészét. Arra gondoltam, hogy odahaza már tombol az ünnepi hangulat. Úgy hallottam, minden ízében a karácsonyra készül a város, így küllemében is. Tele van Budapest karácsonyi fényekkel, fenyőkkel és girlandokkal, mikuláscsomagokkal és szaloncukrokkal. Hirtelen hálátlan módon szerettem volna az Andrássy úton sétálni, bámulni a télies kirakatokat, mélyet szippantani a sült gesztenye árusok portékájának illatából. Aztán Simone Well igazul gyönyörű gondolata jutott eszembe: „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.” Így tehát beültem egy Starbucks kávézóba, vettem egy white latte-t és egy cheescake-et, valamint egy szépséges szép termoszt. És amint kifelé bámultam az alkonyodó Szöul fényeibe, hálát adtam azért, amiért itt lehetek.
További képek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése