....melyekhez nem érhetek én fel soha, bármennyire is igyekszem. Melyeket hiába próbálok feszegetni, makacs kagylóhéjként őrzik a kódjukat, és nem engednek hozzáférést a lényeghez. Vannak dolgok, melyeket csak a Beavatottak vagy az e helyütt születettek értenek, tudnak és alkalmaznak. Vannak dolgok, amelyeket én, mint örök ’outsider’ külföldi, - más kontinensről érkezett vándor, más kultúrában nevelkedett idegen, más isteneket félő (veszett hitetlen hívő), más értékrendet próbálgató és át-áthágó Ember – nem érthetek itt meg soha.
A kibunról szeretnék most mesélni, arról a koreai 'alapentitásról’, melyet legjobb tudásom és igyekezetem ellenére sem sikerült felfejtenem. A kibun a legfontosabb a koreai ember számára. Amikor rákérdeztem a tanítványaimtól, még ők is nagyon nehezen tudták megmagyarázni, mit is jelent valójában. A papírra olyan szavakat írtak, mint ’feeling’ és ’emotion’, ’gyönyörű és jó’. Én csupán sejtem, hogy ennél jóval többről van szó. Óriási késztetés van bennem, hogy felfogjam a kibun IGAZI értelmét, és heves vágy, hogy megértessem azt másokkal. Mert az a valószínűtlen helyzet állt elő, hogy nap mint nap ÉRZEM a kibunt, tapasztalom, hogy MI EZ a csodálatos DOLOG, de elmondani aligha tudom.
Magának a szónak nincs közvetlen fordítása. Nem pusztán hangulatot jelent, ahogy azt a nyugatiak vélik, hanem sokkal több annál, egy komplex állapot: hangulat + lelkiállapot + érzés együttesen. Az itteniek szerint mindenkinek van kibunja. Ebben kárt okozni olyasmi, mintha negatív hatást váltanánk ki minden fronton egy emberben: mentálisan, szellemileg és fizikailag egyaránt. Egy olyan országban, melynek nemzeti mottója a következő: „Jóakarat az emberiségnek” (!!!) (널리 인간세상을 이롭게 하라 (홍익인간), minden bizonnyal hiteles igyekezet az egyensúlyra és a harmóniára való törekvés, mikroszinten is. A koreaiak szerint a nyugati emberek mindennapos cselekvéseik és kommunikációjuk során folyamatosan sértik mások kibunját. Amikor beszólunk valakinek vagy nyilvánosan kinevetjük, felemeljük a hangunkat vagy leszidjuk valamiért, ez mind a kibun kárára megy. Itt Koreában velem még soha nem kötekedtek a férfiak, soha nem voltak ellenségesek az eladók, soha nem gúnyoltak ki a nők, hogy például hogyan öltözködöm, és soha nem mulattak a diákok, ha valamit ügyetlenül csináltam vagy mondtam.
A még mindig konfuciánus hierarchiát szem előtt tartó Dél-Koreában a kibun független a társadalmi ranglétrától és egyéb betöltött hatalmi státuszoktól, - azt illetően, hogy ugyanolyan mértékben fontos és tiszteletben tartandó mindenki számára. Az üzleti életben például egy menedzser kibunja sérül, ha a beosztottjai nem mutatnak kellő tiszteletet, de a beosztott kibunja is sérül, ha a feljebbvalója bírálja őt nyilvánosság előtt. A kibun sértés legegzaktabban talán a büszkeség és méltóság sértésével kategorizálható.
Naponta tapasztalom, hogy Koreában az egyéni és társadalmi harmónia döntő fontosságú. Ennek jegyében a koreaiak szerint képesnek kell lennünk megítélni a másik ember komplex lelkiállapotát. A nuenchi az a képesség, - gondolom legközelebb áll az empátia és tolerancia gyakorlati alkalmazásának technikájához – ami a kibunt feltérképezi és meghatározza. A koreai embernek fura mód fontos az, hogy a saját maga érzéseit ne mutassa ki, másokét viszont hamar átlássa, pontosan a nuenchi segítségével. Valamiféle hatodik érzéknek is szokták nevezni ezt a képességet, és a testbeszédet, hangnemet, egyéb nonverbális kommunikatív megnyilvánulásokat figyelembevéve lehet fejleszteni. (Igen, ez lehet a nagy titok valószínűleg, – a TITOK – hogy ugye ODA KELL FIGYELNI az emberre... nehéz lehet ez, nekünk, outsider-eknek...) Hosszas megfigyelés után arra jutottam, hogy ha itt Koreában egy koreai ember mond valamit, akkor az valójában MÁST jelent, mint amit mond... Tudom, kissé bonyolultnak tűnik, de próbálom példával alátámasztani. Ha egy koreai azt kérdi: éhes vagy? – ez valójában azt jelenti: „én éhes vagyok, együnk valamit.” A kérdésére tehát a rossz válasz az lesz, hogy „nem”, mert ez sérteni fogja az ő kibunját. A jó válasz az, ami választást adhat neki: „igen, ehetnénk valamit”, vagy „nem igazán, de tudnék enni”. Azt a példát olvastam még valahol, hogy ha egy koreai ember azt mondja egy kérésedre vagy kérdésedre, hogy „talán”, akkor az azt jelenti, hogy „nem”. Ha azt mondja, hogy „majd holnap”, akkor azt azt jelenti, hogy „soha”. Nem fogja a kizárólagos és megfellebbezhetetlen kifejezéseket használni veled szemben, mert az sérti a kibunodat, ezért harmonikusabb módon fogalmazza meg a válaszát. Én is csak nagyon sokára értettem meg ezeket a dolgokat.
Csodálatos ez az ország. Csodálatosak az emberek benne. Látom, érzem, tapasztalom ezt. Az egymást kiegészítő két legnagyobb rejtélyt próbálom nap mint nap megérteni, a kibunt és a neunchit. Ahogy utánanéztem, ez csak az első két tétel a koreai lélek hat legfontosabb összetevőiből. Négy még hátravan: chemyeon, bunuiki, jeong és han. Nagyon sokat kell még tanulnom.
(ps: legközelebb azt szeretném elmesélni, hogy konkrétan én milyen szituációkban tapasztaltam meg a kibun és a neunchi működését az itteni életemben.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése