A legáthidalhatatlanabb ellentmondás számomra itt Koreában az evőpálcika használata. Értsd úgy: minél elszántabban akarom használni, - mert szeretném, tényleg! - annál kevésbé sikerül. Bősz igyekezetem feloldhatatlan fordított arányosságban nyilvánul meg: minél inkább próbálom és minél többet gyakorlom, annál kétségbeejtőbb a bénázásom és szánalmasabb az eredmény.
Mert vegyük például az udongot, ami egyike a nyerő ételeknek a koreai étlapon - legalábbis számomra. Az udong vastag tésztából készült leves, némi puffasztott tengeri herkentyűvel és moszattal. Na már most ne mondja nekem senki, hogy EZT lehetséges pálcikával enni! /Persze hogy lehetséges... nap mint nap látom, az öt éves gyereknek is gyerekjáték, nekem meg olyan, mintha lyukas kanállal kanalaznám a csontlevest.../ Kezdjük azzal, hogy az éttermekben és foodcourt-okban fémpálcikát adnak, jó csúszós felülettel, ellaposodó véggel. Nehezített pálya. Ezért mostanság fa evőpálcikát is hordok magammal, ha el nem feledem, mert mintha azzal egy nüansznyival könnyebb lenne felcsípni az étket. Na már most az második kritérium az, hogy villát és kést én még az istennek sem kaptam itt a kajához. Nem jár, nem szokták, nem erre szocializálódtak.
Amint az ékesen látható az oktató jellegű képeken, valami elképesztően pocsék a pálcika kéztartásom. Valami nem stimmel, érzem én, olyannyira, hogy görcsbe jöttek az ujjaim, amíg ezt a pár képet csináltam. (És akkor most itt van a nagy gyónások ideje: elárulom, hogy minden kép, amin úgy tűnik, hogy magabiztosan étkezem chopstick-kal, szemfényvesztés és hamis illúzió! Beállított jelenet, pár másodperces diadal, és az exponálás utáni pillanatban a falatok a gravitációnak engedelmeskedve zuhantak vissza a tányérba, - tucatnyi foltot fröcskölve a ruhámra - na ezt már nem örökítettük meg az utókornak, szerencsére...
Tehát rosszul fogom. Mint egy ceruzát, vagy mit tudom én. A koreai étkezési etikettet pedig notóriusan megszegem. Olykor vadul beleszúrok az ételbe, hogy legalább saslikszerűen funkcionáljon a pálcika, amit ugye tilos. Továbbá ha nagynéha megcsípek valamit, azt pálcával együtt tömöm a számba, amit szintén nem szabad. A koreaiak nem is érintik az ajkukhoz a chopstick-ot. Evés befejeztével pedig jólnevelt európai módjára keresztberakom a tányéron, mint a kést és villát otthon. Amint olvastam, ezt sem így kell. Tányér mellé helyezzük, vagy a külön erre a célra kirakott pálcika tartóra. Amint az a fentiekből kiderül, a pálcika és én nem vagyunk jó barátok. De igyekszünk. Én legalábbis. "I think this is the beginning of a beautiful friendship!".
Tetszik! Bár nem mindenben értek egyet. Mert az lehetséges, hogy valami arisztokratikus, konfuciánus (mittomén milyen) etikett értelmében szépen kell fogni a pálcikát, meg nem szabad vele döfölni az ételt, én mégis azt látom magam körül nap mint nap, hogy az egyszerű nép igencsak haszonelvűen közelíti meg ezt a dolgot! A cél szentesíti az eszközt, ezért menzán és food courtban, kis kifőzdében és komolyabb étteremben az emberek egyetlen dolgot akarnak: valahogy betűrni a szájukba az ételt! Ha megy, hát pálcikával csippentve (vannak, akik tényleg nagyon kecsesen használják, sőt, kombinálják a kanállal), ha nem, akkor bizony döfnek vele és karmolnak, marokra fogják, és szétfeszegetik vele a pádzsan-t. Ha valaki rámjan-t eszik melletted, egészen biztos lehetsz benne, hogy pillanatok alatt fölhangzik a jellegzetes hang: a dolgozó a pálcikával betömi a szájába a tésztahullám egyik végét, aztán hangos sziszegéssel vagy szlörpöléssel elkezdi fölszívni azt. Egy éhes koreainak egy rámjan kb. 3-4 szlörp, s ha ehhez hozzávesszük, hogy az (általában) nem csak eszetlen csípős, de forró is, meg kell hajolnunk a teljesítmény előtt.
VálaszTörlésAz meg, hogy nem veszik a szájukba a pálcikát, csak huncutság! Veszik, nyugi, ők is veszik.
Egyébként én is bénán fogom, de egész hatékonyan tűröm az arcomba az ételt. A neng mjan néha azért föladja a leckét: tele a szád vékonyka tésztával, de még ugyanannyi lóg ki az arcodból vaskos kötegben, és nem, és nem szakad el ... Nincs más hátra, jön a szlörp ...!
Egyszer már én is elhatároztam, hogy megtanulom e nehéznek tetsző étkezési formát. A gyakorlást elősegítendő vettem is egy csomag szívószálat - azok voltak hivatottak helyettesíteni az evőpálcikát. Néhányszor meg is kíséreltem rendeltetésszerűen használni őket... Mondanom sem kell, csúfos kudarcba fulladt a dolog!
VálaszTörléssk: az ember csak próbálna kultúráltan enni, cuppogás és fröcsögés nélkül. A 'szlörp' hátulütőjét sajnos konstatáltuk az anno hófehér nike-os pólódon, soha ki nem jövő kocsus folt formájában. Hogy a neng mjan mit jelent, nem tudom. Nekem a koreai, oldalasból készült marhahúsleves átlátszó üvegtésztája jelenti a mission impossible-t.
VálaszTörléssimemona: szerintem semmilyen üreges, műanyag és könnyű cucc nem megfelelő céleszköz. :)A pálcika legyen minél tömörebb, súlyosabb, és elsősorban fa. Ha hazamegyek, viszek Neked abból, ami nekem bevált. :)
A fa tényleg királyság! CSAK Koreában létezik fém pálcika, egyébként! Ez a nép szereti a kihívásokat!
VálaszTörlésA pólót egyébként arrabiata szennyezte, ám ez a "szlörp" hátulütőit nem árnyalja.
Az udongot sokan úgy eszik, hogy a kanállal kicsit rásegítenek. Nekem ez a módszer bevált. Kicsi tésztát kiemelnek, szépen alácsúsztatják a kanalat, és amikor már biztos a fogás, felhörpintik. :-) Így nem is fröcsköl annyira. 1-2 év és belejössz! :-)
VálaszTörlésNagyon köszönöm a felajánlást! De valahol, lényem legbelső szegletében tudom, érzem: reménytelenül béna és ügyetlen vagyok!:)
VálaszTörlésSzia Mira!:)Nagyon tetszik a blogod!Rendszeres olvasód vagyok!:)
VálaszTörlésIgaz,hogy én még csak nemrég kezdtem el gyakorolni a pálcikával evést, de olyan béna vagyok, hogy hihetetlen!:)Valami probléma lehet az ujjkordinációmmal, mert ha a kezembe veszem a pálcikákat, az ujjaim egyszerűen megbolondulnak,nem azt csinálják amit "mondok" nekik és ebből kifolyólag a két pálcika is teljesen önnálló, független életet él a kezembe!:)A megoldás a problémámra a "hordozható villám" lesz.Csak előveszem, megtörlöm és lehet enni, semmilyen szürcsögős tészta nem fog majd ki rajtam!:)A két botot pedig meghagyom a nálam ügyesebbeknek!;-)
Manócska: régen hallottam Rólad! :) Remélem, jól vagy. Mondd csak, nem hiányzik Korea? Nekem nagyon hiányozna... Igen, nagyon szeretném az 1-2 évet megérni itt.
VálaszTörlésMariann: csak megköszönni tudom a rendszeres olvasást. Sokszor érzem úgy, hogy felesleges írnom, úgysem olvassa senki. A hordozható villán jót mosolyogtam, de én úgy vagyok vele, hogy szeretnék asszimilálódni az étkezési szokások terén is. Ma például egész jól pálcikáztam ki a szójabab csírát meg a kagylót a levesből, a tapadós rizsből is tudtam csippenteni, és a kimcsis levest is kóstolgattam. :) Alakulok, remélem! :)
Szerintem nem ördöngösség. Oké, a legyet nem tudom elkapni vele, mint a kung-fus filmek mesterei, és sosem leszek olyan profi, mint egy hároméves ázsiai kisgyermek, de azért meg lehet tanulni, szokni. (Most eszembe jutott, hogy tessék mindenkinek megnézni, mit művel Jackie Chan egy pálcikával a légy ellen a Karate Kid tavalyi feldolgozásában). Ám mióta kaptam [tőletek] egy hatalmas csomag pálcát, mindent, még a tarhonyát meg a lasagné-t is azzal eszem itthon a többiek legnagyobb megrökönyödésére. Hiába - mondogatom nekik -, a világ változik.
VálaszTörlésPedig igazán nagyon egyszerű enni ezekkel a pálcikákkal, csak helyesen kell fogni őket.....
VálaszTörlés