Azt hiszem, pátosz nélkül állíthatom, hogy nincs nagyobb öröm, mint látni a gyermeked boldogságát. És kevés szomorúbb dolog van, mint ellátogatni arra a helyre, ahol tudvalevően hamarosan véget ér a boldogságod. Ez történt ma, amikor fogadtuk a lányom kedvesét a reptéren, ahonnan hamarosan én is hazarepülök.
Szöul egyik legimpozánsabb reptere az Incheon-i. Egy végeláthatalan út és híd vezet a terminálokhoz, keresztül az alacsony, befagyott tengeri részen, mintha belefutnánk az Arktisz közepébe. És akkor egyszer csak ott van egy futurisztikus, második évezredbeli design, ultramodern épületekkel és technikával, mégis szem előtt tartva a feng-shui és a természet harmóniáját.
A landolási oldalon el-elnézegettük a főként a környező ázsiai régiókból érkezőket. Óriási a különbség - mondjuk a londoni vagy a római reptérhez képest – már ami a hangulatot illeti. Itt nem volt üdvrivalgás és hangos, kitörő öröm az érkezésnél. Az emberek nem ugrottak egymás nyakába, amolyan „európai és amerikai” módra, nem ölelgették meg egymást, és legfőképpen – nem adtak egymásnak puszit. A legszemélyesebb fogadás egy-egy kézszorítással kombinált meghajlás vagy váll-lapogatás volt a családtagoktól. Furcsa, mennyire mások vagyunk, mi, emberek... így szinte illetlenül hatott az az érzelemteli ováció, hosszas egymás karjaiban csüngés és forró csók, amit Bianka és szerelme, Bálint produkáltak az első könnyes találkozáskor.
A lányom és a barátja nagyon boldogok voltak. Én is megkönnyeztem a találkozásukat. És most csendben örültem neki, hogy nem vagyok koreai ember. Hogy bátran és bármikor ölelhetem és csókolhatom a szeretteimet. Nem is tudnék enélkül meglenni.
Meg en is meghatodtam :)
VálaszTörlésBUÉK!
Tudod, Iza, furcsa... az ember azt hiszi, hogy minél nagyobbak lesznek, annál könnyebb leválni Róluk. Nem így van... minél nagyobbak, annál könnyebben válnak le RÓLUNK, mi pedig annál nehezebben engedjük el Őket...Majd Te is meglátod. :)
VálaszTörlésSok örömöt és valóra vált vágyakat kívánok az új esztendőre Neked is!