Farkasordító hidegek az éjszakák mostanában Szöulban, mégis az utcán töltöttük a Szilvesztert. A gyerekek előtte a Lotte Vidámparkban melegítettek, mi meg magunkhoz vettünk egy finom jázminteás, kínai vacsorát, és irány a belváros, a Chungmuro. Ez az egyik legnagyobb sugárút Szöulban, és minden nagyobb felvonulást és rendezvényt itt tartanak.
Csontig hatoló fagy ellenére óriási, masszív tömeg fogadott, rohamrendőrökkel körülbástyázva. Az utat keresztező buddhista harangnál, a Bosingaknál volt a szabadtéri színpad és a műsor. Hatalmas kivetítőkön mutatták az élő koncerteket, vérpezsdítő káosz és izgatott hangulat volt, bár moccanni sem lehetett. Körülöttünk petárdák százai repkedtek a levegőben, a felhőkarcolók ránk hajoltak. Hangok dübörögtek, - koreai dobok, afrikai zenészek, a hazai sztárok a színpadon – fények villogtak, - tüzijátékok, fényszórók, a város színei... az óriási káoszban egy biztos pont volt, ahogy szorongattam a Párom kezét. A gyerekek előttünk nyújtogatták a nyakukat a színpad felé. Csak az számított, hogy együtt vagyunk, csak mi, a Család, - de együtt vagyunk többszázezer jókedvűen reménykedő, boldogabb 2010-et váró emberrel is. Éjfél előtt egy perccel óriási digitális órán követve kezdődött a visszaszámlálás, mi magyarul üvöltöttük, hogy 10, 9, 8, 7, 6...
Aztán a mindent elsöprő ovációban, a „Happy new year!”-ek között halkan hallottam a Férjem hangját: „Boldog új évet!” Csak átöleltem és sírtam, miközben körülöttünk eufóriában tombolt a világ. Előttem a fiatalok idétlenkedtek, és ahogy elnéztem a boldog gondtalanokat, tiszta szívből kívántam, hogy legalább az Ő kívánságaik váljanak valóra az új esztendőben.
Boldog új évet, Család, boldog új évet, Világ!
Itt van tehát: megjött az Új év,
Mint biztató előlegem;
Háromszázhatvanöt nap-éjre
Halvány reményszínt hoz nekem.
Arany János
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése