Elment a Bálint, a kis-nagylányom szerelme. Hazautazott Magyarországra. Pontosan tudom, mit éreznek most a gyerekek. Túl sokszor búcsúztam én is attól, akit szeretek... és úgy érzem, még fogok is eleget. Tudom azt is, milyen lelkiállapotban lesz Bia, amikor visszajön a reptérről. Nem lesz semmi, ami felvidítja – talán az sem, hogy valamivel több mint három hét múlva már mi is otthon leszünk. És villámgyorsan elillannak a hetek, napok. Mégis könnyezem én is, ahogyan ezeket a képeket nézem... Az embernek mindig a gyereke a legfontosabb, mindenki és mindenek előtt való. Senkit nem szeretünk a jobban a világon; gyermekünk öröme a sajátunknál is nagyobb, bánata is sokkal fájóbb nekünk, mint neki, saját magának.
„Búcsú volt, valahányszor a tudtára adtam, hogy milyen fontos nekem, valahányszor tettekkel és szavakkal igazoltam szeretetemet. Az élők az élet minden napján búcsúznak. Szerelemmel, barátsággal, annak a megerősítésével, hogy az emlékek megmaradnak, ha a test elenyészik is.” (Robert Anthony Salvatore)
Remelem hogy Bianak is az a "röpke" 3 het hamar eltelik!! Habar tudom hogy milyen hosszu az a 3 HET.
VálaszTörlésTovabbi szep napot (ejjelt) nektek!!
es legeslegjobbakat az uj evre!!!:)
Tudod, Iza, én is remélem, hogy hamar eltelik. Már szeretnék otthon lenni. Szerintem nem hosszú ez a három hét. Csak azt veszem észre, hogy vágtatnak el mellettünk a napok, hetek, hónapok. De ezt már nagyon sokan mondták előttem. Túl sokminden történik, és túl gyorsan... nincs is idő átélni, megélni a dolgokat. Kicsit lassítani kellene... :) Vidám és filozofálgatás mentes 2010-et kívánok Neked is!
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésLassitani? Szolj ha tudod hogy kell, nekem is kellene. :)
VálaszTörlés