Az úgy volt, hogy be akartuk vinni a „majdnemnagykorúkamaszunkat” Szöulba, hogy találkozzon a koreai barátnőjével. Ám amikor kikanyarodtunk a mélygarázsból, a párom megállította a kocsit, és csak annyit mondott csendeshalknyugodtan (egy félmosollyal a szája sarkában! – óh, Ti Teremtés Dicsőséges Koronái, és a Ti őszinte, vagy magatokra erőltetett haláli nyugalmatok...!), hogy mi most nem megyünk sehova.
Defekt, a kocsi bal hátsó kerekén. (A jó öreg, haragoszöld KIA, good old pal, egyszer már feladta a küzdelmet, Soraksanból hazafelé jövet; éjjel az autópálya közelében, egy elhagyott benzinkútnál, úgy, hogy miután bevontatták a helyi szervizbe, egy Psycho és Norman Bates féle garniszállón kellett töltenünk az éjszakát...) Na de most mi legyen? Vasárnap, koradélután, rohanvást a fővárosba... Gyerek lelombozódik, jómagam szokás szerint bepánikolok. Drágám cool marad, mint mindig, és nem adja fel, ahogyan sohasem. Telefonál a helyi érdekeltségű, egyes számú őrangyalunknak, Jinilnek, aki koreai tanár ember, - mellesleg magyart tanít az egyetemen, ahol a férjem is. (Másodállásban pedig 24 órás őrangyalunk és önzetlen segítőnk.)
Érkezik is a telefonos segítség, autó biztosítási papírjait elővenni, ezt és ezt a számot hívni. Kedvesem telefonál, de a koreai IVR-nál csöppet elakad. Telefon újra Jinilnek, aki felhívja a kárbejelentőket, és letárgyalja az autómentővel a teendőket, majd minket is informál. Köszönet újra Jinilnek, aki éppen hétvégi programként a feleségével ül és beszélget egy kávézóban.Várakozunk, és az esélyeket latolgatjuk, a magyar gondolkodásunkkal. Vajon mikorra érnek ide, kijönnek-e egyáltalán vasárnap uzsonnaidőben, helyben orvosolják a bajt vagy elvontatják a kocsit... mennyit áll mindebből a biztosító, és milyen horribilis összeggel terheli meg a család budget-jét a váratlan kiadás, így Karácsony előtt...? :-(
Alig félóra elteltével megérkezik a sárga angyalunk – ami egyébként kék, és egészen korrekt küllemű és felszereltségű szerviz autó. Karakán kis koreai szakember pattan ki belőle, és azonnal nekiáll a leeresztett gumit vizsgálgatni. Segítenénk bármiben, de mindent elhárít, nem engedi, mert hiszen ez az ő dolga. Valami felsejlik, hogy a mai napra ő a második őrangyalunk...Egy extra hosszú gumiszelep segítségével manuálisan kitapogatja a lyukat, és kioperál a gumiból egy bazi nagy szöget. Szó nélkül, profin dolgozik, felesleges mozdulatok nélkül. Próbálja megragasztani a lyukat, majd emelőt hoz, leszedi a defektes gumit, felteszi a pótkereket. Aztán elpakolja a cuccait, a rossz kereket is – mindezt cirka negyedóra alatt – majd élénken magyaráz nekünk valamit. Nem értjük, csak az őszintén hálás „kámszáhámnyidákat” nyögdécseljük. Telefon újra Jinilnek, aki letolmácsolja a kis ember szavait. A gumit elviszi a szervizébe javítani, majd jöjjünk be érte, mert a szelepnek is baja van, - amúgy az egész kiszállás, gyorssegély, kerékcsere – „services”.
A meghatott döbbenettől szólni is alig tudunk. Túl didaktikusan hangoznék, ha elkezdenénk filozofálgatni azon, hogy mindez miként zajlott volna odahaza, így nem is tesszük, mert TUDJUK. Ja, és a harmadik őrangyalról még egy gondolat. A névnapomra kaptam a páromtól – nálunk valahogy különleges szerepe van ezeknek az éteri, szárnyas lényeknek. A harmadik adventi gyertya meggyújtásánál csillogott rám a koszorú mellől. Advent van, és körülöttünk angyalokkal van teli a látható és nem látható világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése