Termelés bármi áron

     A lakótelepen, a játszótéren, bent a városban az utcákon lépten-nyomon ismerős és beazonosítatlan, szárított izékbe ütközöm. Most van az idénye például a 'kocsu'-nak, vagyis a méregerős, koreai paprikának. A kimcsiket is most teszik óriási, érlelő kőhordókba. Ismeretlen zöldségek, gyökerek és füvek aszalódnak a legváratlanabb helyeken. Olyan, mintha láthatatlan manók tennének eleget az őszi idény termelési, betakarítási és elrakási feladatainak.

     Aztán egyik nap, ahogy kinéztem a legfelső, 15. emeletről, láttam, hogy egy töpörödött nénike mászkál a szemközti ház legtetején, és rendezgeti a szárított zöldjeit. Másnap egy másik mama járt a tetőn, és a kimcsis edényekből vett ki egy adagot. Harmadjára egy idős mamót lestem meg, ahogy a játszótéren villámgyorsan felszedi a hatalmas ponyvára kitett aszalt gyökereket, és menekíti az eső elől. És amikor lenézek a monumentális magas házak közé, a vékony zöld sávokban egyszerűen kialakított, de példásan megművelt kicsi kerteket látok. Látom azt is, hogy nincsenek ezek a zsebkendőnyi kertek igazából elkerítve. Látom, ahogy nap mint nap mennek le oda az idős emberek, és pedánsan művelgetik, gazolgatik a földjüket. Persze, valószínűleg nem az Ő földjük. Valószínűleg nincs róla hivatalos papír vagy legális 'felosztás'. Ezek az idős emberek egyszerűen találtak pár méternyi megművelhető földecskét, a monstrum panelek között, és azonnal birtokba vették. Ezek az emberek pár tucat évvel ezelőtt - mert a koreai gazdaság, és ezzel együtt az infrastruktúra, építkezési beruházások villámgyorsan megtörténtek - mérhetetlen nagy változáson estek át. Az egyszerű kis falusi környezetükből bekerültek a család fiatalabb generációjával együtt az ultramodern lakókörzetekbe. Elveszítették az addigi életformájukat, a földjüket, a mindennapi és havi kis rutinjukat.

     Láthatóan nem adják fel. Ahol van egy talpalatnyi föld, azonnal beültetik. Amint lehet, kapálnak, ültetnek, vetnek, aratnak, szüretelnek, szednek, szárítanak, befőznek, eltesznek. MERT ÉLNI AKARNAK. Ugyanúgy, hogy eddig. Megőrizve a saját kis mikroszintjükön a HAGYOMÁNYAIKAT. Lehet, sőt, biztos, hogy a családfő fillérekért megveszi a Lotte Markt-ban azt a paprikaszószt, szárított gyömbért vagy kimcsit, amit Ők keserves munkával előállítanak, de nem adják fel. Csinálják. Ez tartja Őket életben. És EZ is Korea EGYIK arca.