Mert az ember megszokja...

2010. szeptember 16., csütörtök

Mert az ember megszokja...

...akárhogy is idegenkedik tőle. Mert hiába vagy retrográd kézzel levelet író, megrögzött képeslap küldő, elvetemült napló körmölő... Sajnos átveszi a helyét a kommunikációs megnyilvánulásaidban és kontakt ápolásodban az ad hoc, az azonnali, a gyors, az online, a több emberhez eljutó, modern fórum. A chat, az msn, a skype, a twitter. A fészbúk. A blog. És hiába nem kedveled igazán, ezek megkönnyítik a kapcsolattartást azokkal, akik messze vannak, és nem áll módodban személyesen találkozni, beszélgetni Velük.

Már csak a puszi hiányzik, és az ölelés... :-(

2 megjegyzés:

Csücsök2010. szeptember 20. 2:24
Szia! Olyan szívesen meglátogatnálak! De ha jól tudom, akkor sajnos most sem nyertünk a lottón. Azért én szívesen beszélgetnék Veled skype-on. Te lennél a harmadik Ember és a második Barátom, aki a távolban él. Puszi
VálaszTörlés
Válaszok
Marity Melinda (mira)2010. szeptember 20. 16:06
Csücsök, Drága, küldd el a skype és msn elérhetőségedet, és én is elküldöm, privát levélben. /Hogy miként kell felvenni partnereket, azt még nem tudom... de próbálkozzunk! :)/ Igen...sajnos egy lottó nyeremény kellene ahhoz, hogy én is meglátogathassam az összes szeretteimet és barátomat, olyan sűrűn, ahogy én azt szeretném...:(
VálaszTörlés
Válaszok

Megjegyzés hozzáadása

Prológus

Anyonghaszejo! Vagyis jó napot kívánok, koreaiul. Melinda vagyok - egy régebbi becenéven "mira"-, és immáron ötödik alkalommal tartózkodom huzamosabb ideig Dél-Koreában, Gwangju helyett most Szöulban. Másodsorban azért vagyok itt, mert szeretném megismerni és másokkal megismertetni a ’Land of the morning calm’ /csendes hajnalok? nyugodt reggelek?/ népét, kultúráját, nyelvét és mindennapi életét - és az abban rejtező csodákat. Elsősorban miért...? Mert imádom Koreát...

Menni vagy maradni? Évek óta ez a kérdés nyugtalanít, mert nem igazán találtam otthon a helyemet. Sokáig azt hittem, hogy én is a röghöz kötött, letelepedős fajta vagyok, aki ragaszkodik a kialakított életéhez, a megszokott környezetéhez, és a – vélt vagy valós – járt út biztonságához, melyet a járatlan bizonytalanságáért el nem hagy semmiképp. Aztán rájöttem, hogy a hazám, otthonom, magyarságom mellett – identitászavar nélkül – békében megférnek az ideiglenes, átmenetileg választott hazák és otthonok. Most Ázsiába sodort az élet, hamarosan továbbállok, és új kalandoknak nézek elébe.

Koreában csendesek a hajnalok. A fehér ködgomolyba burkolt hegyeket mindenhonnan látni. Az ősi paloták színes pagodáiból mélységes nyugalom és bölcsesség árad. A koreai zászló két félgömbből áll, egyik piros, a másik kék. Ezek a ’yang’ és az ’um’, melyek az ellentétes, de egymást kiegészítő egyetemes erőt szimbolizálják. Semmi nem állandó, minden változik, minden elmúlik, és minden kezdődik újra. Valahol azt olvastam, hogy nem a megérkezés számít, hanem a megtett út. Igyekszem a külső és belső utazásaimról egyaránt maradandó élményeket megosztani. Kamszahamnyida! Vagyis: köszönöm! :)

Koreai anzix 2009 - 2012

2010. szeptember 16., csütörtök