Kalandok Yeosuban 1. – utazás a KTX-en

Háromnapos ünnep előtt, az utolsó pillanatra elhalasztva, „ahogy esik, úgy puffan...” alapon nekiindulni a vidéknek Koreában – főleg egy kiemelten frekventált helyre – jelesül a világkiállításra Yeosuban – enyhén szólva is kockázatos vállalkozás. A barátnőmék lefoglalták jó előre a helyjegyüket a buszra, és elmondása szerint az összes jegy elfogyott. Még éjszaka próbáltam a KTX  online foglalási rendszerén jegyet venni, de egyszerűen nem vette be az email címemet, illetve nyomtatni sem tudtam volna. Másnap dél felé a vesztesek nyugalmával értem ki a Seoul Station-re, ahonnan az elegáns KTX-ek indulnak. 12:50 volt, millió ember minden pénztárnál. 13:10-kor ment az a vonat, amivel én is szerettem volna... Az automatákhoz indultam, hogy lecsekkoljam, van-e jegy. A mai és a holnapi napra már mindent eladtak. A tavalyi tapasztalatok alapján nem adtam fel, hanem irány az információs pult. Csak annyit mondtam, hogy nekem ma Yeosuba kell mennem, mert várnak a barátaim. „Aisss, aisss.... „ – mondta félhangosan és udvarias fejcsóválással a hölgy, ami annyit tesz koreaiul jelen szituációban, hogy: "hát te hülye vagy, ha komolyan azt hiszed, hogy ezen a hétvégén lejutsz Jeosuba...” Majd ráfrissített a rendszerre, és apró csoda, egy jegyet töröltek, 3 perccel az indulás előtt. Pazar. Trappoltam végig a peronok mellett, és az uccsó figyelmeztetésnél felugrottam a vonatra. Nem tudtam nem vigyorogni, annyira örültem.

Nagy okosság a KTX. Ilyenek hasítottak a Csalagútban, több mint 300-zal, úgy, hogy meg sem érzi az ember. Tavaly még nem gondoltam, hogy ilyen hosszú utat is lesz lehetőségem végigsuhanni rajta, bár szívem szerint Busanba mentem volna ilyen módon. Az ülések economy class-on is oltári kényelmesek, légkondi, wifi, zenehallgatási lehetőség van. A stewardessek többször végigjárják a kocsikat, érkezéskor és távozáskor udvariasan meghajolnak. Kulturált a mellékhelyiség, van pelenkázó a babáknak, telefontöltő az üzletembereknek, ital és étel automaták az éhes/szomjasoknak. A rendőrök is folyamatosan cirkálnak, vigyáznak a rendre.

Ahogy haladtunk –mit haladtunk: lebegtünk, igen gyorsan és könnyed puhán, mint az UFO-k - , dél felé járva egyre zöldült és emelkedett a táj. Csodás kis hegyek olvadtak a ködbe, és hatalmas, sárgászöld, vízben tocsogó rizsföldek táblázták a síkokat. Amint mászkáltam a vonaton, egy kedélyes nyugdíjas csapat is megtalált, persze pozitív értelemben véve. Sózott hallal, kimbappal és szodzsuval kínáltak, és nem volt apelláta. A mellettem ülő fiatal srác is megszólított, csak gyakorolni akarta az angolt, de nagyon kétségesen segített, amikor azt kérdeztem, hogy találok oda a jjimjilbanghoz az állomásról. Megint csak arra döbbentem rá, milyen jó külföldinek lenni Koreában. Az itteni emberek kedvesek, őszintén vendégszeretőek és segítőkészek.

Csupa jó érzéssel szálltam le Yeosuban, ahol már pezsgett a fesztivál hangulat. Pozitív meglepetések zöme. A KTX állomás, - amit villámgyorsan építettek ki, direkt az Expo miatt – szinte belelóg a rendezvénybe, egyik főkapuja pontosan ott van, ahova befut a vonat. A turista infonál jól beszélnek angolul, és mindent kedvesen és részletesen elmagyaráznak, továbbá feltöltik a telefonomat, mivel az lemerült. A kiállítás előtti téren ugyanolyan kis közért van, mint Koreában bárhol, és még véletlenül sem emelt árakkal dolgozik. Minden annyiba kerül, mint amennyiért megveszem Szöul külvárosában, itt tiltva van a 300-400%-os rabló haszonkulcs. A belvárosba vezető buszjáratok ingyenesek, nem kell fizetni menetdíjat az expo miatt. Minden megállóban égszínkékbe öltözött expo informátorok vannak, és mindenben készségesen segítenek.

Korea, én egyre jobban szeretlek...