Színek a szívemben...

Elkezdődtek tehát Korea egyik (ha nem a) legszebb fesztiváljának előkészületei. Buddha születésnapjára öltözik ünneplőbe a város. Jól emlékszem, hogy amikor két éve ilyenkor először tettem a lábamat koreai földre, két dolgot láttam Orinál, mely lenyűgözött és belevésődött örökre az emlékeimbe: egy doboz epret és egy színes lampionfüzért. Igen... ilyenkor vidám gömbökkel díszítik fel az utcákat, fákat és épületeket, melyek éjjelente világító színes gyöngysorként szelik keresztül-kasul a várost. 

Buddha majd májusban születik meg, de a templomok már egy hónappal a nagy esemény előtt méltó ünnepi díszítést kapnak. Szöul központi kolostora, a Jogyesa szívszorítóan varázslatos ilyenkor. Ezer és ezer szivárványszínű lampion himbálózik a levegőben. Az ember csak megáll az udvar közepén, és szívét eltölti valami torokfojtogató gyönyörűség, ahogy körbenéz. Rózsaszín, sárga, zöld, kék és piros gömbök mocorognak a tavaszi szellőben mindenütt, és hallani a rájuk erősített kívánság-lapocskák zizegését is. A templom udvarának közepén álló fehér törzsű fenyőt is teleaggatták a szerzetesek, és kicsit a mi májusfánkra is emlékeztet ez a színorgia. 

Odébb a kis udvarban egészen más élmény vár;  káprázatosan világos, egyszerű tisztaságú hófehér lampionok sorakoznak egymás mellett. Egy ilyen különleges és jóságos lénynek, mint Buddha, kijár ennyi lélekemelő káprázat és méltatás, gondolom magamban, miközben csak lépdelek óvatosan, hogy hasra ne essek, hiszen felfelé nézek folyvást, és mosolyognom kell. Nem is tudom, miért. Mert annyira jó... gyönyörű, színes és szép, és olyan békés és nyugodt itt bent, - mintha egy óriás kaleidoszkóp színes kövecskéi alatt lennék... - amilyen soha nem lesz ilyen a világ ott kint.