Korea, Anglia, Kína...

Amikor bezárul egy ajtó...

 ... mindig kinyílik egy ablak. Ezt firtattam egy-két hete a Facebook-on az ismerőseim között. Hogy vajon mennyire igaz, ki hisz benne igazán, és ki tapasztalta már, hogy valóban így van. Sokféle válasz érkezett, sokat gondolkodtam rajta, mert mindegyikből tudtam kimazsolálzni egy kis részigazságot. Hinni szerettem volna abban, hogy ha rosszra fordul az ember sorsa, ha úgy érzi, hogy a gödör mélyén van és a nehézségek olyannyira megroppantják, hogy nem tud körbetekinteni és látni az esetleges kiutat... akkor Isten, vagy Buddha, az Égi Gondviselés vagy a Jószerencse - tetszés szerint behelyettesíthető a megfelelő opció... - kinyit egy ablakot neki.

Hugi és a Családja

Levelet kaptam  a Húgomtól, körülbelül két hete. Nem értekeztem Vele előtte az életem aktuális fordulatairól, saját magától keresett meg. Ő Kínában él, immáron 12 éve, Hongkongtól nem messze, Kanton tartományban. Hat gyönyörű gyereke van, és egy japán férje. Most jutottak el odáig a hivataloknak packázásai miatt, hogy privát nyelviskolát tudtak nyitni, nem messze a lakóhelyüktől. Ebben angolul tanítják a óvodás és iskoláskorú kínai gyerekeket. Igen nagy igény van az angol tanulásra, így privát felnőtt tanítványok is akadnak bőven. Hugi elvégzett egy olyan tanfolyamot, amely lehetővé tette, hogy iskolavezetőként, legálisan is pedagógusként tanítson. (Kínában lehetséges nem angol anyanyelvű embernek is tanítania angolul. Dél-Koreában és Japánban például csak „native english speaker” taníthat az anyanyelvén.)

Nos, a levél egy invitálás volt. Ildi – így hívják a Hugit – arra kér, hogy menjek ki Hozzájuk Kínába. Szeretné, ha segítenék az iskolában. Mivel bőven van munka, angulul is tudnék tanítani, de ehhez azért szükséges elvégezni párhuzamosan azt a bizonyos tanfolyamot. Persze számít arra is, hogy a gyerekeit tanítom eközben magyarra is, mert fontosnak tartja, hogy az anyanyelvükön is beszéljenek. (A kölkök angolul folyékonyan beszélnek, meg kínaiul is, és az „apanyelvükön”, japánul is valamelyest. A magyar alig megy nekik, mert igen nehéznek tartják, és nincs nyomás rajtuk, hogy gyakorolják. J A családban angolul és kínaiul beszélnek.) A testvérem szállást és fizetést is adna az iskolán keresztül. Lakhatnék a pedagógusok szállásán és Náluk is, mert mindössze negyed órára laknak a sulitól.

Nagyjából ezek a tények. Ezeken gondolkodom nap mint nap. Rengeteg érvet hoztam fel, pro és kontra, és egyszer csak azt vettem észre, hogy a kontra érvek kezdenek elfogyni. Nagyon sok Ázsiában élt embertől hallottam azt, hogy miután megtapasztalták, hogy milyen ezen a kontinensen élni, egyszerűen nem akarnak, nem tudnak visszamenni Európába, a hazájukba. Mindig azt hittem, hogy a dolgok túlmisztifikálása és eufemizálása van a véleményük mögött, de most már tisztán látom, érzem, TUDOM, hogy így van. Hiszen átéltem. Én nem akarok többet Európában élni. Engem minden idegszálam Ázsiához köt, és nem akarom azt mondani, hogy csak Koreához, pedig itt éltem huzamosabb ideig. De nem csak éltem. Megéltem, átéltem az életet, ... és ez a majd egy év elegendő alapot adott ahhoz a döntésemhez, hogy nem maradok huzamosabb ideig „otthon”.

A Sors (Fátum? Végzet?) fintora, hogy egy ugyanolyan nevű városban fogok élni, mint amiben most. Gwangju  az, ahol jelenleg lakom, és Guangzhou az, ahova megyek. „Gvandzsu” mindkettő J, nem csak azért, mert etimológiailag és nyelvtanilag sok koreai kifejezés származik kínai szóból. Mondhatnám azt is, hogy ez egy égi jel, de ezentúl nincs szükségem égi jelekre. Két éve ilyenkor jártam Kantonban a Húgomnál. Láttam a várost, - ami egyébként a tartomány fővárosa, és Kína harmadik legnépesebb városa. Hasonló kaliberű helyre megyek, mint ahol eddig éltem. Óriási fejlődést produkáltak az elmúlt két évben, ha csak azokra az impozáns felhőkarcolókra és tornyokra gondolok, amelyek 2009-ben még nem álltak készen, ma pedig már az eget hasítják. Gondolom ott is hasonló a tempó, mint itt. Van Starbucks. J J Van folyó, tenger, hegy, és szubtrópusi éghajlat. Van saját reptere és metrója, és nagysebességű vonat, amit annyira szeretnék kipróbálni. És persze van sok, nagyon sok szép látnivaló.

Egyszóval, a Koreai anzix hamarosan talán Ázsiai anzixra változik, és talán lesz lehetőségem beszámolni más nézőpontból is erről a csodálatos kontinensről, melyet nem akarok elhagyni. Na persze most előbb irány London, ahol össze kell szedni hamar a repjegy és a vízum árát, és gyűjteni egy kis tartalékot. A Lányommal mindent átbeszéltünk, és a legteljesebb mértékig támogat mindenben és örül neki, hogy így döntöttem. De a tudat, hogy akár most is mehetnék, és SZERETNEK ÉS VÁRNAK, hogy van, akire IGAZÁN számíthatok, végtelenül nyugodttá tesz. Célom, tervem van, és ehhez most már biztos elhatározásom és akaraterőm is. Ja, és igen, teljes bizonyossággal hiszek benne. Ha úgy érzed, hogy bezárul minden ajtó, egy ablak kinyílik, az biztos.