Mert hogy lehetne másként is. Magamba roskadón, gyászolván az elmúlt szép napokat; keserű könnyeket hullajtván, szánakozva azon, hogy itt kell hagyni ezt a szép országot; pánikrohamban tördelni a kezemet, hogy nem tudok összepakolni; - valóban képtelen vagyok a közel egy év alatt felhalmozott motyómat szortírozni és egy darab utazóbőröndnyire redukálni... Ám elhatároztam, hogy nem kevés tartalmat adok az utolsó napoknak, és megpróbálom egy maratoni csörtébe belesűríteni a hátramaradt szép és fontos dolgokat – vagy inkább csak azok töredékét.
Ezen elgondolásból a mai virágba borulós gyönyörű napon a Gyeonghuigung palotában kezdtünk barátnőmmel, Momoval, ahol taekwando bemutatót ígértek az útikönyvek. Nos, a performansz elmaradt, így „csak” egy szépséges palota idilli környezete jutott nekünk. Azután Momo elcipelt a közeli Történeti Múzeumba, ahol egy cseh fotográfus kiállításának a megnyitója volt. Őszinte rémületünkre ott volt a külföldi konzulátusok színe-java, többek között a magyar nagykövet is. Egyesült erővel, fehér kesztyűben vágták át a szalagot. A tárlat egyébként nagyon élvezetes volt, az 1900-as évek első dekádjaiból látatta Szöult és a szöulitákat. 
Akkor visszakanyarodtunk a Gwanghwamun térre, ahol megcsodáltuk a szökőkutat és a tavaszi virágokkal pöttyözött plázát. Majd lementünk a föld alá a Sejong múzeumba, és újfent leírtuk a nevünket hangulul. J Mivel megéheztünk, kerestünk egy kajáldát, de szerencsétlenségünkre egy magkoli bárba tértünk be, ahol pusztán kétfajta étek volt: pajeon és manduguk. (mert hogy lényeg az ivászat volt, és mivel mi látványosan nem éltünk ezzel a lehetőséggel, nosza, megkínált minket a rizsborával a szomszéd asztalnál ülő két hölgy.)De akkor már rohannom kellett a Sejong Centerbe, egy koreai énekesnő koncertjére, aki a mi Zeneakadémiánkon tanult. A követség tiszeteletjegyeket ajánlott fel az itt tartózkodó magyaroknak, és így meghallgathattam – többek között -, hogy milyen furcsa egy koreai szoprán szájából hallani az ízesen magyar „csárdás kisangyalom” kifejezést. A koncert jó volt, és találkoztam pár régi tanítványommal, akik nem voltak hajlandóak magyarul megszólalni, csak angolul. Túl szégyenlősek, pedig én aztán sosem voltam velük szigorú! J A nap vége – és egyben csúcspontja – pedig az volt, hogy koreai ittlétem alatt most először egyből megtaláltam a kedvenc Crispy Cream fánkozómat a belvárosban, és még az áhított, rózsaszínű cseresznyevirágokkal mintázott termoszra is ráleltem egyik Starbucksban. Bónusz: a lampionokat kiaggatták a lakótelepünk környékén is. :)
ps: Istenem. Kérlek adj erőt, hogy a hátralévő búcsúnapjaimat is ilyen tartalmasan és jókedvűen, könnyedén tudjam meg – és átélni.
Jaj de szomorú.. és többet nem is fogsz vissza menni? Annyira jó lehetett kint.. remélem többször is fogsz még kimenni:) együtt érzek veled, hogy mennyire is nehéz elhagyni egy olyan országot amit megszerettél:)
VálaszTörlésÉrezzed jól magad Angliában, és ha a sors összehozza, Kínában is :))). A búcsú fájdalmas mindig, legalábbis nekem az szokott lenni.
VálaszTörlésNem tudom, mi van ezekkel a koreaiakkal. Én már megpróbáltam néhány magyar szakossal beszélgetni - interneten át. Azonban mindig azt a választ kaptam, hogy nem tud jól magyarul. Persze lehet, hogy leráztak, de komolyan nem értem, ha tanulnak egy nyelvet, akkor miért nem próbálják használni is néha. Senki nem várja tőlük, hogy perfekt magyarok legyenek.
VálaszTörlésKedves Mira!
VálaszTörlésKöszönöm a bejegyzéseidet, amelyek kiszínezték napjaimat és kárpótoltak kissé, amiért nem sikerült Koreában laknom eddig.
Sok sikert kívánok további életedhez. Hazajössz?
@Midoo: tudod, nem szabad most arra gondolnom, hogy nem jövök többet ide vissza. Valószínűleg beleszakadna a szívem. Nagyon szerencsés vagyok, hogy itt lehettem. Mindenképpen Ázsiában szeretnék élni a távoljövőben. Szóba jön Kína, Hongkong, talán Malaysia. Látogatóba biztos jövök a barátnőmhöz, már lezsíroztuk. :)
VálaszTörlés@Évi: most azért szívem szerint kihagynám Angliát, és egyből átugranék Kínába. Nem csak azért, mert sokkal olcsóbb és rövidebb út lenne. Valószínűleg eszelős nagy lesz a különbség a mindennapi életvitelem között, nem beszélve az emberekről, tájakról, történésekről. Nem vágyom az európai mentalitásra, közönyre, depresszióra, komor világra... remélem, hamar szabadulok Angliából.
VálaszTörlés@Kal-Cit: Ők NAGYON-NAGYON szégyenlősek. De komolyan, amikor tanítottam Őket, és közelebb álltam hozzájuk, mint tanár, akkor is ezt tapasztaltam. Van egy koreai-magyar oldal a facebook-on, ott talán szívesen beszélgetnek. Nem tudom az oldal nevét pontosan, de elég jó információk is vannak rajta - gondolom. Utána fogok nézni, és elküldöm Neked.
VálaszTörlés@Tazo: Téged hagytalak utoljára. :) Nekem nagyon jól esik, hogy ismeretlen emberek olvassák az írásaimat, azokon keresztül az élményeimet, gondolataimat, érzéseimet. SOHA nem gondoltam volna, hogy így lesz. Nagy érdem ez, és még nagyobb felelősség. Ne mondj le az olvasásomról, kérlek! :D Készülök írni egy angliai blogot, és a jövőben vagy ezt a koreait is folytatom, de még inkább Ázsiai anzix lesz belőle. Szeretnék továbbmozdulni más országokba is, Kína és - szándékaim szerint - Hongkong biztosan szerepel a terveim között, tartósan is. Szeretném bebarangolni az ázsiai régiót. Csillapíthatatlanul megszerettem ugyanis.
VálaszTörlésTazo, köszönöm a kedves soraidat. Igen, pár hétre hazamegyek, aztán Londonba, aztán oda, ahol szeretek. :) Minden olvasómnak külön írok majd invitálást a többi bloghoz, hátha van kedvük a továbbiakban is virtuálisan beszélgetni velem. :)