Búcsúnapjaim Koreában 2. – Varázslatos Haeinsa

Vasárnap reggel kellemesen felfrissítettük magunkat a jinjui jjimjilbangban, aztán irány a buszpályaudvar, és újabb buszozás a fő célunkhoz: Hapcheon tartományba, a legendás Haeinsa kolostorhoz. Annyira vágytam látni ezt a kultikus helyet, hogy őszinte meghatottság volt rajtam, amikor átléptünk a Mt. Gayasan hegy nemzeti parkjának kapuját, ahol a templom fekszik. Óriási sziklák között szaladgáló patakok, idilli fahidak, hulló fehér cseresznyevirág szirmok és zöld, egyre zöldebb erdők kísérték az utunkat a kolostorig. Itt is már Buddha születésnapjára készültek, és a főépület körül megszámlálhatatlan színes lampion és zászló lengedezett a szélben. Szemet gyönyörködtető látvány volt, mely csak kiteljesedett a főépület udvara előtt. Ott vastag színes szalagokat feszítettek ki a levegőben, és középen lótuszvirág lámpásokkal kirakott labirintuson kellett végigmenni, - akárcsak egy zen meditációra felkészítő kerengő séta, - hogy Buddhához imádkozhasson a hívő. Olyan meghitt és léleknek kedves látvány volt, mintha Tibetben, a Tiltott városban járna az ember.

A templom igen régi, 802-ben alapították. Hivatalosan is az UNESCO kulturális világörökség részét képezi. Itt találhatóak ugyanis a buddhista kánon legfontosabb és legrégebbi darabjai, a Tripitaka fadúcos faragványai. A legteljesebb buddhista szentírás található itt, még kínai nyelven. A nyomtató formák folyamatosan ki vannak téve a természet csapásainak, de kreatív építészeti technikával helyezték el a szerzetesek, hogy egyúttal folyamatosan védve is vannak. A különböző méretű rácsozott ablakok természetes szellőzést biztosítanak a kincseknek, míg az anyaguk elnyeli a páratartalmat. A fanyomatokat szigorúan őrzik, még vaku nélkül is tilos fényképezni őket, de azért megpróbáltam megörökíteni.

Haeinsa azt jelenti, „Temple of Reflection on a Smooth Sea.„ Tisztán lehetett érezni az elcsendesülést, ami körüllengte a fenséges völgyet. Ahogy sétáltam kábultan az elbűvölő régi pagodák között, nagyon mélyről jövő nyugalom szállt meg. Az emberek felkapaszkodtak a nagy kőlépcsőkön, hogy tiszeteletüket tegyék minden dharma hall-ban. Mindenhol a színes szalagok, lampionok és virágok díszítették az ősi épületeket. Az emberek megpihentek, és ittak a hegyről érkező kristálytiszta forrásból. Sokan kívánságokat írtak papírlapokra, és elhelyezték a templomokban. Volt, aki hangosan énekelt, miközben imádkozott. A levegőben füstölő illata terjengett, lent a falak mellett szerzetesek dolgoztak, ásták a kertet a növényeknek. Az egyik téren színkavalkáddal díszített fehér elefánt szobra állt, kikészítve a nagy ünnepre. A meleg tavaszi nap sugarai át-áttűntek a hullámos tetők felett, és bevilágították a halkan morajló embertömeget. Minden olyan szép és nyugodt volt, minden olyan egyszerűen és lassan mozdult a harmónia felé, mintha valóban Buddha áldása szállt volna le a völgybe.

Sokan mondják, hogy ha már láttál egy kolostort Koreában, mindegyiket láttad. Nem így van. A Haeinsa bebizonyította, hogy minden szent buddhista helynek különös és egyedi varázsa van, és páratlan szépséggel rendelkezik valamennyi. Barátnőim, Monika és Ivana is átélték azt a komplex lelkibékét, melyet nem is lehet nem érezni ebben a templomban. Hálásan és örömökkel telve ereszkedtünk lefelé a buszmegállóhoz vezető úton. S amikor közben megálltunk egy pihenőnél, leültünk egy árnyas fa alá, és meguzsonnáztunk, - odenget ettem és koreai, édes babbal és dióval töltött gombócokat, hozzá pedig a friss forrásvizet kortyolgattam – csak annyit éreztem, hogy a két legboldogabb napomat éltem meg Koreában ezen a hétvégén. Égi ajándék, hogy ilyen páratlan élményekkel, jóbarátok között, letisztult nyugalommal és boldog lélekkel tölthettem a búcsúmat. Méltón a Koreához és ahhoz a sok csodához, ami itt történt velem a közel egy év alatt, a Csendes Hajnalok Országában.