PRO: Levelet kaptam otthonról, melynek egy rövid részét – ismerősöm utólagos engedélyével – idemásolom.
„Gondoltam, hazafelé bemegyek egy Tescoba. Elintézem a három napra a bevásárlást, vagy egy hétre. Vásárlás után a pénztárnál felejtettem valamit. Erre nagyon gyorsan rájöttem, még a kocsinál sem jártam. Rohantam vissza a pénztárhoz. Nem az ára fáj annak, amit ez alatt a 2-3 perc alatt valaki lenyúlt, hanem a hozzáállás (ha már te is használtad ezt a szót a FB-on), hogy sem a pénztáros, sem a pénztárnál álló tesco alkalmazott, sem a pénztárnál sertepertélő őr, sem a kamera nem látott semmit, én viszont igen - kárörömöt a szemükben, de jó, hogy valaki másnak rossz.”
KONTRA: a minap tömegközlekedtünk Szöulba. Egyik megállónál a buszvezető hangosan hátraszólt a mellettünk épp felszálló utasnak valamit. „Mi történt?” – kérdem a Férjemet, aki a „hendöphon” szót tudta kivenni a beszélgetésből. Aztán a rákövetkező eseményekből megfejtettük a történetet. Az utas szétnézett, majd helyeslően mondott pár szót, és a mögöttünk lévő üléshez lépett. Felvett onnan egy mobiltelefont, előrement és átadta a sofőrnek. Nyilvánvaló volt, valaki elhagyta a mobilját, beszólt az erre a célra fenntartott ügyfélszolgálati számra, ahonnan értesítették az érintett járat vezetőit. Ezek után a következő megállónál rostokoltunk pár percet, és mire az utasok türelmetlenkedni kezdtek volna, a buszvezető pár szóban elmagyarázta, hogy a telefon tulajdonosát várjuk – aki meg is érkezett, és átvette a mobilját.
Nem akarnék most belebocsátkozni a konfuciánus etika hosszas fejtegetésébe, vagy abba, hogy a mobiltelefon milyen multifunkcionálisan létfontosságú a koreai embernek. (persze, a magyarnak is, de nagyon sok koreai például a telefonjába behelyezett chip-pel utazik, vagy azon néz tévét.) Az elképesztő különbség lényegi jellege enélkül is kiordít ebből a két rövid történetből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése