2011. február 20., vasárnap

Pillangók nyomában Szöulban

Szöulban jártunk a barátnőmmel, Momoval, a pillangók miatt, - de erről majd később. Amolyan egész napos, tipikusan turistás loholós napot terveztünk. Végül aztán elég nyomorultul indult, mert valamivel elcsaptuk a gyomrunkat a Paris Baguette-ben, ahol mindig találkozunk. Talán a tojásos szendvics volt rossz, vagy az apró fánkok, de hullafehéren pihegtünk a gyorsjáraton, émelygéssel küszködve minden lassítás-fékezés kombónál, - és higyjétek el, a koreai buszsofőrök vezetési stílusa bizony ebből áll...

Szóval a pillangókat kerestük volna, de le kellett szállnunk szusszanni kicsit, így Bundangnál lesétáltunk a meterséges folyó partjához, ahol jóleső csend és nyugalom fogadott, meg az ébredező tavaszi  melegfényű napocska. Itt elcsacsogtunk a koreai férfiakról meg arról, mennyire nagyon tudnánk ebben az országban élni. A rövid szieszta után új erőre kapva siettünk a belváros felé, ahol is a Doksugunk palota volt a cél, az éppen aktuális Királyi Őrségváltás miatt. (Persze Momo sejthetett valamit a másik programunkról, mert a Jongno-nál rábeszélte magát egy klassz kis hangulos táskára, mert abban totálisan egyetértünk, hogy sálból, nyakláncból és vászontáskából sosem elég.) Itt már mintha érezhetően mocorogtak volna a pillangók.

A Doksugungnál nagy tömeg fogadott, meg hosszú sor a bejáratnál, - ahol 1000 won egy jegy, átszámolva ez kábé 180 ft. (!!!) De őrségváltás a Daehanmun-nál, a főkapunál volt, a palotán kívül. Önkéntesek rendezték a terepet, hogy legyen hely a színpompás őröknek, zászlóknak, doboknak és hangszereknek. Hamarosan megkezdődött a ceremónia, melyet hangulatfokozó koreai zene kísért, meg többnyelvű magyarázó kommentár. A pillangók intenzíven verdestek a szárnyukkal, és amikor vége volt a őrségváltásnak, hosszú és rendezett sor alakult ki két – kimondottan erre a célra kihelyezett jóképű :)- királyi gárdista előtt. Mert hogy kezdődött az elmaradhatatlan fényképezkedés. Hamarvást újabb kicsi őröcskék jelentek meg, és kiderült, hogy a gyerekek ingyen beöltözhetnek a korabeli jelmezekbe, hát, volt is nagy nyüzsgés.


A Dunkin Donughts-ban egy lattéval megerősítve magunkat elindultunk a Nagy Sejong király szobrához, ahol Momo egy földalatti múzeumba vezetett. Tisztán éreztem a pillangókat, mert tudtam a fejemet hova kapkodni, mert olyan szuper dolgokkal volt tele a koreaiak kedvenc királyának múzeuma. Volt ott egy hangulatos hangul kiállítás, a koreai abc-ről; egy óriási „teknőc hajó”, a majdnem ugyanolyan nagyrabecsült Yi Sunshin generálisról, a japánok ellen vívott tengeri csaták hőséről. Úgy éreztem, hogy a hangul megérdemel tőlem annyi tiszteletet, hogy vettem egy pompás vászontáskát, nagggyon jó áron! – Momo is akart egyet – és ezáltal büszkén fogom hirdetni a koreaiak legnagyobb kulturális kincsét. Eztán filmeket néztünk Sejong találmányairól, hangul betűkkel írtuk le hanji papírra a nevünket, és végül résztvettünk egy 4D-s filmvetítésen, aminek keretein belül bőven kaptunk vizet és szelet az arcunkba a nagy tábornok egyik tengeri csatáján. Elképesztő élmény volt... és Mindezt, MINDENT, - ingyen! Hihetetlen!

Estefelé járt már, és Momo ígért egy sabu-sabut, ami egy tipikus japán leves, és véleménye szerint megkoronázása a napunknak. Akkor még nem voltam vele teljesen tisztában, de a pillangók uszályként repültek utánunk, ahogy a Bosingak melletti kis sikátorba húztunk, és felmentünk a japán étterembe. Telt ház volt, meg csoda, hogy az utolsó két személyes kis asztal nekünk jutott, és hamarosan hozták a sabu-sabu kellékeit egy kiskocsin. Óriási tálban felforraltuk az alaplevet az asztal közepén, és lassan rakosgattuk bele a tálra készített hozzávalókat: zöldségeket, húst, tésztát, mandut, rizst. Köretként alig erős kimcsit kaptunk meg salátát, és bennem óriási harc dúlt, amikor is döntenem kellet, hogy vajon a kedvenc koreai ételen, a samgetang helyét átveszi-e a sabu-sabu...



Jó későn éjjel gyalogoltunk át Szöulon, és miközben felvillanyozódva találgattuk, hogy miként van ennyi energiánk, miért nem vagyunk fáradtak, miért nem zavar, hogy talán lekéssük az utolsó buszt, és közben emelgettük a fejünket a város gyönyörűségesen villódzó fényei felé, és mondtam, hogy imádom ezt a várost, és közben szárnysuhogásokat hallottunk mindenhonnan... szóval akkor Momo megszólalt, és olyat mondott, amit sosem feledek el. Hogy tudom-e, milyen érzés az, amikor az ember szerelmes, és amikor találkozik azzal, akit szeret, akkor mintha millió pillangó verdesne a gyomrában. (Persze, hogy tudom....) Szóval amikor Ő Szöulban jár, és látja, hallja, érzi a város zajait, képeit, illatait, akkor mindig úgy érzi, hogy millió pillangó verdes a SZíVÉBEN. És akkor megálltunk egy pillanatra, és csak annyit mondtam, hogy EZ AZ, és Momo meg azt a szót fejtegette, hogy „soulmate”, és könnyes szemmel, boldogan vigyorogva loholtunk bele az éjszakába. (Pillangóktól kísérve, pillangókkal tömve, belül mindenütt...:)) 


13 megjegyzés:

  1. Nem erre gondoltam!!!!Kétségtelen viszont, hogy érdekes kirándulás volt!

    VálaszTörlés
  2. Gondoltam, hogy nem erre gondoltál. :) Én nem tudom, hol vannak azok a bizonyos pillangók, és bár megnézném őket, szerintem nem találok oda. Ez a kiruccanás "csak" arra volt jó, hogy rádöbbenjek - immáron sokadszorra -, hogy milyen élhető és élvezhető ez a hatalmas metropolisz. <3

    VálaszTörlés
  3. A "királyi gárdista" nagyon szigorúan néz, semmi mosoly, semmi lazaság - hát igen, ez a munkája. :)

    VálaszTörlés
  4. Én ha Seoul-t így képről látom, már akkor repkednek a pillangók a gyomromban.Akkor ez most egy plátói szerelem?:)
    Mira a kérdésedre felelve a plátói szerelmemmel való találkozás májusra tolódott...újra kell kezdenem a számolást, hogy mennyit kell még addig aludnom:(, viszont a május egy gyönyörű hónap, gondolom Koreában is.:)
    A királyi gárdisták között lehet válogatni, hogy kivel akar fényképezkedni az ember lánya vagy azt kapod, aki éppen akkor van szolgálatban?:)Mert ha lehet én szívesen válogatnék...;)

    VálaszTörlés
  5. Annyira szép nap lehetett! :) Jó pasik a gárdisták :D! Most engem is jobb kedvre derített a jobb idő, ezen vasárnapon elkezdtem lemarni magamról a téli rozsdát, és keményebb túrát bevállaltam :))).

    VálaszTörlés
  6. csak annyit tudok mondani, hogy csini vagy! :)

    VálaszTörlés
  7. @Kal-Cit: ha hiszed, ha nem, a királyi gárdista csendben, ám határozott udvariassággal köszönt nekünk, amikor "eléjárultunk", és még azt is megköszönte, hogy fényképezkedtünk vele. :) Engem is meglepett, mert ahogy tapasztaltam, ez nem jellemző Londonban az őrökre, vagy a vatikáni gárdistákra.

    VálaszTörlés
  8. @Mariann: mi ketten, a szlovák tanárnő barátnőmmel, HALÁLOSAN és reménytelenül, plátóian szerelmesek vagyunk Szöulba. Úgy tűnik, hamarosan mennünk kell innen mindkettőnknek, Ő minden követ megmozgat, hogy legálisan maradhasson, nekem nincs ilyen lehetőségem. Nem éreztem ekkora vonzódást más európai város iránt, talán csak Róma és Dublin érintett meg annyira, hogy tudnék ott élni.
    Kár, hogy májusban már nem találkozunk... :(
    Két gárdista állt ott fényképezés céljából, a barátnőm kedvéért mindkettőhöz odaálltunk.
    A pillangók a szívben, nonstop verdeső szárnyakkal... ezt csakugyan csodálatosan megfogalmazta a barátnőm... :)

    VálaszTörlés
  9. @Évi: ez egy KIVÉTELESEN szép és különleges nap volt. A gárdistákért meg valóban rajong a barátnőm, - mondjuk inkább az Ő korosztályába tartozó pasik rostokolnak ott. :) De Monika ragaszkodik hozzá, hogy máskor is menjünk el. Minden nap van ilyen őrségváltás, háromszor is. Szóval átélhető még párszor... :)
    Hamarvást meglesem, hogy milyen túrán is voltál Te hétvégén..

    VálaszTörlés
  10. @Jantu: Neked csak szimplán KÖSZÖNÖM. <3 Ezekre a megerősítésekre van most leginkább szükségem. :) Legyen szép napod, Kedves!

    VálaszTörlés
  11. ma végigolvastam mira: land of the morning calm blogot. van közöd hozzá?
    A két legjobb blog között van,amit Koreáról olvastam. /nem tudok dönteni melyik a legjobb/

    VálaszTörlés
  12. Nem, nincs közöm hozzá. :) Én is meglepődtem, amikor idejöttem, hogy van még egy "mira" Koreában. Nagyon jó blog, sokfelől hallottam róla. Talán csak annyi a közös bennünk az ismeretlen mirával, hogy mindketten nagyon szívünkből szeretjük Koreát. :)

    VálaszTörlés
  13. Igen! ezt visszatükrözi az írásod !

    VálaszTörlés