Bakancslista térképpel 1.

Van egy tuti kis zöld könyvecském, Seoul Best 100 címmel. Minden nagyobb Tourinformnál ingyen adják. Ezzel, és az angol nyelvű metró térképpel a hónom alatt – kis jóindulattal – kijelenthető, hogy nem veszítem el magamat a fővárosban. Nem mondom, hogy mindent láttam, de gyűlnek a kipipált helyek. Megjártam a pompázatos királyi palotákat, és lassan már meg is tudom különböztetni azokat. Ámuldoztam a Myeong-Dong forgatagában, és voltam a – cseppet sem koreai, hanem inkább globális – Itaewonban. Tettem lakatot a Namsan torony kerítésére (!!!???), és kipihentem magamat a bűbájos Cheong gye Cheon patak partjain, fahéjas huddock-ot rágcsálva. Megilletődve hajlongtam Szöul legszebb buddhista kolostoraiban, aztán lattéról lattéra mászkáltam egyik kávézóból a másikba, - nem beszélve a fánkozós helyekről. Voltam a tengernél és táncoltam az emberekkel a világ legszebb fesztiválján, Buddha születésnapi lótusz lámpás ünnepén. Kipróbáltam egy röpke időre a szerzetesek kivitelezhetetlenül nyugalmas életét, és soha nem feledhető emlékeket kaptam a két Korea határán, a demilitarizált zónában.

A kötelező, turistáknak szánt helyeket tehát jórészt végigloholtam, persze csak a fővárosban. Ám a koreai bakancslistámon bőven maradt elérendő cél, felfedezetlen terep és meg nem élt élmény. Úgy sejtem, ezek nagy részét majd egy következő életben tapasztalom meg, de talán akad még olyan, melyet én magam is meg tudok valósítani a hátralévő időmben. A célok tehát, vagy legalábbis egy részük:

• Haeinsa kolostor – az egyik legkülönlegesebb templom egy déli tartományban, egy gyönyörű nemzeti park közepén. A 802-ben épített, páratlan szépségű kolostor páratlan kincseket is rejt: egy több mint 80 000 darabból álló fa klisét, mellyel szentírásokat nyomtattak, és gyakorlatilag a legrégebbi és legteljesebb buddhista kánon megtalálható e szent helyen.

• Nanta – ha nem láttál Nanta előadást Koreában, akkor nem teljes az élményed erről a csodaszép országról. A Nanta a legnépszerűbb show műsor, ami főleg dobolásból áll, de azt mindenféle rögtönzött eszközzel, és elképesztő intenzitással és vitalitással csinálják a művészek.

• Jeju do – Jeju szigete olyan, mint egy elveszett paradicsom. Az ország déli részén található, és repülővel vagy – a jóval izgalmasabb – komppal lehet elérni. A sziget közepén alvó vulkán van, meseszép tóval a közepén. Vízesések, erdei utak, hegyi szerpentinek, folyócskák és barlangok lelhetőek a dús növényzetű, mérsékelt éghajlatú kis kánaánban.

• Hanbok – a gyönyörű, végtelenül nőies és mégis titokzatos népviselet Koreában. Csodálatos anyagból készült, a szivárvány minden színében pompázó, egyszerű vonalvezetésű ünnepi ruha ez, mely méltóságot kölcsönöz annak, aki hordja. Nagyon szeretnék egyszer hanbokot viselni.

 • KTX – ez nem más, mint a koreai csoda expressz vonat. (Korea Train Expressz) A csúcstechnológia vívmánya, több mint 300 km/órás sebességgel tud hasítani, és luxus körülmények között – és rekord idő alatt – lehet rajta utazni Szöultól a déli Busanig. (onnan pedig már csak egy ugrás Japán, de ez már egy másik bakancslista tétele...)

• S ha már Japán csak egy másik álomban szerepelhet, csodás élmény lehet itt megélni a Cherry Blossom, vagyis a Cseresznyevirágzás Fesztivált. Szöul egyik részén, Yoido-ban állítólag ugyanolyan gyönyörű a hópehelyként hulló fehér virágszirom ünnepe, mint Japánban. Remélem, ott leszek

Pillangók nyomában Szöulban

Szöulban jártunk a barátnőmmel, Momoval, a pillangók miatt, - de erről majd később. Amolyan egész napos, tipikusan turistás loholós napot terveztünk. Végül aztán elég nyomorultul indult, mert valamivel elcsaptuk a gyomrunkat a Paris Baguette-ben, ahol mindig találkozunk. Talán a tojásos szendvics volt rossz, vagy az apró fánkok, de hullafehéren pihegtünk a gyorsjáraton, émelygéssel küszködve minden lassítás-fékezés kombónál, - és higyjétek el, a koreai buszsofőrök vezetési stílusa bizony ebből áll...

Szóval a pillangókat kerestük volna, de le kellett szállnunk szusszanni kicsit, így Bundangnál lesétáltunk a meterséges folyó partjához, ahol jóleső csend és nyugalom fogadott, meg az ébredező tavaszi  melegfényű napocska. Itt elcsacsogtunk a koreai férfiakról meg arról, mennyire nagyon tudnánk ebben az országban élni. A rövid szieszta után új erőre kapva siettünk a belváros felé, ahol is a Doksugunk palota volt a cél, az éppen aktuális Királyi Őrségváltás miatt. (Persze Momo sejthetett valamit a másik programunkról, mert a Jongno-nál rábeszélte magát egy klassz kis hangulos táskára, mert abban totálisan egyetértünk, hogy sálból, nyakláncból és vászontáskából sosem elég.) Itt már mintha érezhetően mocorogtak volna a pillangók.

A Doksugungnál nagy tömeg fogadott, meg hosszú sor a bejáratnál, - ahol 1000 won egy jegy, átszámolva ez kábé 180 ft. (!!!) De őrségváltás a Daehanmun-nál, a főkapunál volt, a palotán kívül. Önkéntesek rendezték a terepet, hogy legyen hely a színpompás őröknek, zászlóknak, doboknak és hangszereknek. Hamarosan megkezdődött a ceremónia, melyet hangulatfokozó koreai zene kísért, meg többnyelvű magyarázó kommentár. A pillangók intenzíven verdestek a szárnyukkal, és amikor vége volt a őrségváltásnak, hosszú és rendezett sor alakult ki két – kimondottan erre a célra kihelyezett jóképű :)- királyi gárdista előtt. Mert hogy kezdődött az elmaradhatatlan fényképezkedés. Hamarvást újabb kicsi őröcskék jelentek meg, és kiderült, hogy a gyerekek ingyen beöltözhetnek a korabeli jelmezekbe, hát, volt is nagy nyüzsgés.

A Dunkin Donughts-ban egy lattéval megerősítve magunkat elindultunk a Nagy Sejong király szobrához, ahol Momo egy földalatti múzeumba vezetett. Tisztán éreztem a pillangókat, mert tudtam a fejemet hova kapkodni, mert olyan szuper dolgokkal volt tele a koreaiak kedvenc királyának múzeuma. Volt ott egy hangulatos hangul kiállítás, a koreai abc-ről; egy óriási „teknőc hajó”, a majdnem ugyanolyan nagyrabecsült Yi Sunshin generálisról, a japánok ellen vívott tengeri csaták hőséről. Úgy éreztem, hogy a hangul megérdemel tőlem annyi tiszteletet, hogy vettem egy pompás vászontáskát, nagggyon jó áron! – Momo is akart egyet – és ezáltal büszkén fogom hirdetni a koreaiak legnagyobb kulturális kincsét. Eztán filmeket néztünk Sejong találmányairól, hangul betűkkel írtuk le hanji papírra a nevünket, és végül résztvettünk egy 4D-s filmvetítésen, aminek keretein belül bőven kaptunk vizet és szelet az arcunkba a nagy tábornok egyik tengeri csatáján. Elképesztő élmény volt... és Mindezt, MINDENT, - ingyen! Hihetetlen!

Estefelé járt már, és Momo ígért egy sabu-sabut, ami egy tipikus japán leves, és véleménye szerint megkoronázása a napunknak. Akkor még nem voltam vele teljesen tisztában, de a pillangók uszályként repültek utánunk, ahogy a Bosingak melletti kis sikátorba húztunk, és felmentünk a japán étterembe. Telt ház volt, meg csoda, hogy az utolsó két személyes kis asztal nekünk jutott, és hamarosan hozták a sabu-sabu kellékeit egy kiskocsin. Óriási tálban felforraltuk az alaplevet az asztal közepén, és lassan rakosgattuk bele a tálra készített hozzávalókat: zöldségeket, húst, tésztát, mandut, rizst. Köretként alig erős kimcsit kaptunk meg salátát, és bennem óriási harc dúlt, amikor is döntenem kellet, hogy vajon a kedvenc koreai ételen, a samgetang helyét átveszi-e a sabu-sabu...

Jó későn éjjel gyalogoltunk át Szöulon, és miközben felvillanyozódva találgattuk, hogy miként van ennyi energiánk, miért nem vagyunk fáradtak, miért nem zavar, hogy talán lekéssük az utolsó buszt, és közben emelgettük a fejünket a város gyönyörűségesen villódzó fényei felé, és mondtam, hogy imádom ezt a várost, és közben szárnysuhogásokat hallottunk mindenhonnan... szóval akkor Momo megszólalt, és olyat mondott, amit sosem feledek el. Hogy tudom-e, milyen érzés az, amikor az ember szerelmes, és amikor találkozik azzal, akit szeret, akkor mintha millió pillangó verdesne a gyomrában. (Persze, hogy tudom....) Szóval amikor Ő Szöulban jár, és látja, hallja, érzi a város zajait, képeit, illatait, akkor mindig úgy érzi, hogy millió pillangó verdes a SZíVÉBEN. És akkor megálltunk egy pillanatra, és csak annyit mondtam, hogy EZ AZ, és Momo meg azt a szót fejtegette, hogy „soulmate”, és könnyes szemmel, boldogan vigyorogva loholtunk bele az éjszakába. (Pillangóktól kísérve, pillangókkal tömve, belül mindenütt...:)) 

Különböző kultúrák kollekciója

A Koreai Nemzeti Múzeum a világ hatodik legnagyobb múzeuma. A belépés ingyenes, és a PDA-s, MP3-as idegenvezetés mellett még olyan különlegességekkel is rendelkezik, mint például a napelemmel működő belső világítás, mely az épület jelentős részén természetes erőforrásokat használ a lámpákhoz. A felbecsülhetetlen kincseket óvandó a falakat olyan megerősítéssel építették, hogy a Richter skála szerinti 6.0-s földrengést is kibírják. No és persze tűzálló anyagokból készült a múzeum nagy része.

Nem kell ahhoz kultursznobizmus, hogy az ember hosszabb időt töltsön a helyen. Egy szlovák tanárnő ismerősömmel öt és fél órán keresztül róttuk a termeket, őszinte és nem fogyatkozó érdeklődéssel, - és korántsem értünk a néznivalók végére. Az épület három emeletes, és szimbolikusan bal és jobb félre van osztva. A bal oldal a múltat, a jobb oldal a jövőt jelképezi. A koreaiakat jó értelemben vett nacionalizmus jellemzi. Óriási – és elismerő –érdeklődéssel adóznak népük kultúrája, történelme és hagyományai iránt. Nagyon sok családot láttunk, akik kollektívan fedezték fel a kincseket, iskolai osztályokat, akik az egész napot itt töltötték, és a legkisebbek úgy használták a modern számítástechnikából fejlesztett idegenvezető kütyüket, ahogyan én sosem fogom.

A több mint 200 000 darab műtárgy elenyésző részét sikerült csak megcsodálni, habár amiért idejöttünk, azt megtaláltuk, és infantilis lelkesedéssel próbáltunk fotót készíteni róla :) – ami ugye lehetetlen, a félhomály és a golyóálló üvegkalitka miatt. A Silla dinasztia és királyság Arany Koronájáról van szó, ugyebár, amit imádott koreai történelmi drámáimban lehet látni, - jelenleg éppen a legnépszerűbb – Magyarországon a Silla királyság ékköve című - sorozatban is, Seondeok királynő fején. (Nos, rajta azért - valljuk be - impozánsabb és előkelőbb az 5. századból származó színarany, meseszép fejék.)

               

Szót érdemel még a monumentális Tíz Történet pagoda, amely a múzeum belső terében kapott helyet, és három emeletnyit nyújtózkodik a napkollektorok felé. A Töprengő Bódhiszattva (Pensive Bodhisattva) nagyon híres még, amely Rodin Gondolkodójára hajaz, és Siddhartha-t ábrázolja, amint az élet négy nagy fázisán mélázik: születésen, felnövésen/öregedésen, betegségen és halálon. Kicsit tényleg megrendítő volt üldögélni a sötét szobában, és figyelni a megvilágított és méltóságot sugárzó alkotást – a szobor külön termet kapott, ahol meditálni lehetett, megállni kicsit a nagyon rohanásban, és elidőzni az időtlen gondolatok, kérdések és válaszok között.

                 

Virtuális válás Valentinkor

Ha azt mondom, hogy a koreaiak minden alkalmat megragadnak arra, hogy ünnepeljenek, akkor azzal egyáltalán nem túlzok. Hetek óta VALENTIN lázban ég az egész város, az áruzakban, közértekben, kávéházakban és pékségekben karácsonyi dekorációt megszégyenítő díszítéssel figyelmeztetnek a Szerelmesek (?) napjára. Persze – mint mindig, a koreaiaknál :) - ez alkalommal is akad rendhagyó momentum. Erősen csodálkoztam, amikor a Kyoboban nézelődtem, hogy csak lányokat látok nyomorogni a piros szíves dobozkák, masnis csokoládék, sarang-os képeslapok környékén. Mint kiderült, - és erre egy Magyarországon élő ismerősöm hívta fel a figyelmemet, köszönöm, Györgyi! - február 14-én CSAK a lányok vesznek ajándékot a fiúknak. Ez elsősorban csokoládé – ha lehet, kézzel készített (?) - , és üdvözlőkártya. A fiúk (barátok, vőlegények, férjek, titkos szerelmek...) csak várják a beérkező kalóriabombákat.

Március 14-én ellenben van egy úgynevezett FEHÉR NAP, amit a Valentinnál is jobban várnak a nők. Ekkor ugyanis a férfiak viszonozzák bőségesen a kapott édességet, és ők ajándékozzák meg a lányokat csokoládéval, kártyával, virággal és „mütyürrel”. (A „mütyürről” majd később, megér egy plusz bejegyzést, mert a „mütyür biznisz” óriási üzleti lehetőségeket rejt magában. A koreaiak fékezhetetlen mütyür-vásárlók. Ha angolra fordítanám, az „accessories” állna hozzá a legközelebb, de abban jóval több benne foglaltatik: folyamatosan tombol a kulcstartó, mobildísz, táskafityegő, ruhadekor, hajbavaló, kabala és mindennemű ékesség és díszecske divatja...) Egy szó, mint száz, a március 14-i Fehér Napon a férfiak adják vissza nőiknek kamatostul a Valentin napi meglepetést.

Ezzel még nincs vége! Azt hittem, hogy városi legenda, de bizony nem. Április 14-én jön a FEKETE NAP, amit óriási és rendkívül jópofa kezdeményezésnek tartok. Ugyanis azok, aki nem kaptak semmit sem Valentinra, sem Fehér Napra, - vagyis az egyedülállók és (nem feltétlenül!) magányosak –összegyűlnek egy kínai étteremben, és szólóságuk felett érzett bánatukat egy JACHANGMYEONG nevű ételbe fojtják, ami egy hagyományos kínai étel, és nem más, mint fekete szósszal (blackbean) nyakon öntött tészta. Ezen a napon pedig, amint látszik, új, szimbolikus értelmet is nyer egyúttal. Ezzel a speciális közös baráti vacsorával ünneplik, hogy ezúttal kimaradtak a szívecskés/képeslapos/virágos felhajtásból. :)

Mivel jómagam most éppen a leendő ex-férjemnek régebben vett finom csokoládét majszolom, és ajándékként csupán magamtól kapok egy megelőlegezett virtuális válást Valentinra, talán körbeírok majd: hé, srácok! Hol lehet csatlakozni? Ideje kipróbálni a jachangmyeong-ot egy jó kínai étteremben, és koccintani egyet szodzsuval a szimpatikus Fekete Nap alkalmából! :)

Temple stay - gyakorlatban.

Amit én a buddhizmusról ’tudok’, azt jórészt A kis Buddha című (egészen jó!) Bertolucci filmből http://www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/20080331/a_kis_buddha_megvaltoztatta_hollywoodot/  és az egyetemi vallástörténeti előadásokból tudom. Itt Koreában sokszor botlom szerzetesekbe, egészen hétköznapi helyeken, áruházban vagy metrón. Mindig is érdekelt, hogy miként élnek, hogy csakugyan betartják-e a napi rutinjukban is azt az állhatatosan szelid életet, amit hirdetnek.

Tudtam azt is, hogy egy huzamosabb, éjszakát is magába foglaló „temple stay”- t nem tudok csak úgy simán bevállalni. A rövid, két órás templomi tartózkodás felemelő és tanulságos élmény volt, és megmutatta nekem, hogy nem biztos, hogy az a helyes, ha gondolkodás nélkül ki akarok próbálni mindent és habzsolni az életet, amolyan „carpe diem” módra.

A Bongeunsa templom, ahol a program zajlott, egészen sajátságos hangulatú helyszín a nyugati ’barbár’ turisták számára, hogy kicsit lelassítsanak és magukba szálljanak. Az egész kolostor komplexum – szinte környezetidegen módon – bele van ékelve Szöul egyik legdesign-osabb, legmodernebb kerületébe. Az ember csak kapkodja a fejét értetlenül a csodálatosan festett archív pagoda cirádáiról a háttérben meredő kolosszális üveg és krómacél felhőkarcolók között. Ellentmondásos, kissé tudathasadásos látvány ez. Regisztráció, és egy rövid adatlap kitöltése után (mi okból vagyok Koreában, honnan értesültem a ’temple life’-ról, milyen nemzetiségű és vallású vagyok...) idősebb szerzetes lép a csoporthoz, és kiosztja a visitor kártyákat.

Rövid idegenvezetéssel kezdődik a túra, ami alatt megtudom, hogy a kolostorok bejáratánál álló harcos hindu istenségek, a devak, csak itt vágnak ilyen elrettentő arcot. Indiában és Kínában – ahonnan érkezett a buddhizmus Koreába – nem ilyen rémisztőnek ábrázolták őket. Az istenek előtt háromszor kell meghajolni, és engesztelő ajándékokat is szokás adni számukra, ami legtöbbször rizs, gyümölcs, virág és víz. Az iljumun, a nagy pilléres kapu szintén nincs máshol Ázsiában, csak itt. A túra során bebocsátást nyertünk a beopdang-ba, a nagy Dharma hall-ba, ahol éppen szertartás folyt. Megtanultuk a szükséges leborulást az imához. Először fél meghajlás, összetett kézzel, majd három teljes földreborulás, úgy, hogy amikor a fejünk a szőnyegen van, két tenyerünket felfelé tartjuk, mintegy magunkra vonván Buddha fényességét.

Ezután átsétáltunk a meditációs központba, és bemutatták nekünk a dado-t, a hagyományos tea ceremóniát. Csodálatos és európai ember számára szinte érthetetlen lassú és kecses mozdulatok alkotják a dado-t. Zöld teát és krizantém teát szervíroztak nekünk, és megtanultuk amolyan zen-módon élvezni az italt… vagyis először szagoljuk, majd nézzük, aztán kóstoljuk –tehát az illata, a színe, és végül az íze által az összes érzékszerveinken keresztül jusson el hozzánk a tea.

Ezután a chamseon-t, vagyis a meditációt gyakoroltuk. Egy fiatalabb szerzetes kápráztatott el minket azzal, hogy a kötelező buddhista jóga alatt oly mértékű rugalmasságot mutatott, ami megszégyenített minket. Kapálózó, görcsös lajhárként mozogtunk hozzá képest, aki két lábát spárgában széttárva előre hajtotta a fejét, és orrával a padlót érintette. Könnyedén. Persze az áhított szellemi és testi, spirituális relaxációt és ellazulást olyannyira nem sikerült elérnem, hogy a féllótusz ülés alatt is csak a hátamban lévő fájdalomra tudtam fókuszálni, meg arra, hogy nagyon ennék egy szamgetangot.

Az utolsó programot belső ujjongással vártam. Bizonyára ismerős Buddha életében a fontos szimbólum, a lótuszvirág. Nos, ilyen gyönyörűséges virágokat készítettünk színes papírból. Szívem szerint tucatot csináltam volna, főleg, amikor elmondták, mit jelent a virágból készült lámpás. Bölcsességet és együttérzést szimbolizál, és azt az őszinte szándékot,  hogy világítson egész életünkön keresztül, a tudatlanság és a sötétség ellen.  

 

Temple stay - elméletben.

A Temple stay – szabadon fordítva: templomi tartózkodás – nagyon népszerű program Koreában, és nem csak a külföldiek körében. A szervezők lehetővé teszik, hogy rövidebb-hosszabb időre betekintést nyerjünk a szerzetesek midennapi életébe és a zen buddhizmus szellemiségébe. A Temple life egy kicsi Temple stay, mindössze két órás gyakorlati gyorstalpaló tanfolyam az „ismerd meg a kolostorok napi legfőbb rítusait” témakörben. Tartalmazza az olyan alaptevékenységeket, mint a dado teaceremónia és a zen meditáció.

A hosszabb templomi tartózkodás egy teljes napot jelent, egy éjszakával együtt, és szoros napirendhez kötött. Kora délutáni érkezés után kiosztják a szerzetesi egyenruhákat. A nyitó szertartás és orientáció után egy órás templomi séta, illetve bemutató következik. Pihenést követően a vacsorát – amit az ember maga készít el a szerzetesekkel együtt – este 6-kor szervírozzák. 7-kor az esti buddhista ima és elmélyülés jön. Fél 9-kor mindenki elkészíti az egyszerű ágyát – koedukált szobák nincsenek, hanem csak egy légterű, nagy hálótermek, külön a férfiaknak és a nőknek. Este 9-kor (!!!) villanyoltás, és hajnali fél 4-kor (!!!) ébredés a kakasokkal.

Reggel 4-kor ülő és sétáló zen meditáció és pihenés. (Nem lepődnék meg, ha sokan bealudnának, persze a turistákra gondolok...) 6-kor reggeli, 7 órától pedig közösségi munka kezdődik – ez főként kollektív takarításból, pakolásból áll. 8-kor egy újabb séta, amivel a kolostort jobban megismerve közelebb jutunk az egész koreai kultúrához is. 11-kor van a záró ceremónia, 12-kor ebéd és 13 órakor eltávozás van. Templomonként és igény szerint egyéb speciális program is kerülhet a napi teendőkbe, úgy mint lótusz lámpás készítése, vagy buddhista imafüzér fűzése.

Ennyi tehát, elméletben. A mini változatot ezen a héten próbálom ki, az egy napos variánsra még trenírozom magamat.

Ízek, illatok, aromák

Idegen földön – főleg másik kontinensen – az ember óhatatlanul belefut valamilyen ízcsapdába. Keresi a megbízható otthoni aromákat, ugyanakkor ha kicsit vállalkozóbb kedvű, merészen belekóstol az ismeretlenbe. Jómagam nem vagyok nagy gourmand, jószerivel maradok a megszokott ízvilágomnál, de a csalódások mellett néha érnek kellemes meglepetések.

A különféle tengeri állatokkal ízesített chips-eket (kagylós, rákos) már megszoktam, sőt, az utóbbinak egész jó íze van. Egyébként burgonyaszirom fronton érdemes kísérletezni. Legérdekesebb „esettanulmányom” Kínában volt ezen a téren, amikor a Húgomat és családját látogattam meg. Az ottani supermarket láncban, a Costco-ban ugyanis lemon és blueberry aromájú chipsbe botlottam. Jól tettem, hogy megkockáztattam, mert a citromos egészen különleges volt. (Kínában ittam egyébként először mentás iceteát is, és nagyon bejött.)

Itt Koreában elkeserítően sok sweet potato-val (édes burgonya) kombinált termék van. Nekem ellenszenves az íze, a koreaiak imádják. Van sweet potato torta, sütemény, édes burgonyával töltött croissont és fánk. A legelrettentőbb variáció az itteni Pizza Hut találmánya: az édes krumplival megrakott és töltött pizza. Ott, ahol sajtnak kellene lennie, ez a szörnyű sárga massza van. Szóval ez nem jött be.

Igen nagy népszerűségnek örvend a szárított moszat. Minden főtt ételbe tesznek ilyet vagy szórnak rá. Az íze túl intenzív. Van egy étel, a kimbap, ami szezámolajjal megkent moszatlapokba csomagolt (vagyis feltekert) tapadós rizs henger, ami minden jóval töltve van: zöldséggel, hallal, savanyú sárga retekkel és tojással. A gyerekek sokszor ezt kapják uzsonnára a szendvics helyett. A kimpab-ot imádnám, (s talán némelyik szusit is) ha nem ezzel az erősen „tengerízű” moszattal vagy hínárral lenne körbetekerve.

Az italok közül nem sok kuriózumot próbáltam. Sokan szeretik a minden megállóban és közértben kapható „honey-water”-t. Ez nem más, mint egy kis üveg meleg mézes víz. (a kis bodegákban kétféle kis hűtő van, az egyik forrón tartja az ilyen „shot” jellegű italokat, amit egy húzásra lehajt az ember, miközben utazik. A másik a hideg hűtő, ahol például C-vitamin italokat lehet kapni, egy decis kiszerelésben.) A meleg kisüveges mézes ital másik vállfaja a ginzenges, magával a gyökérrel a fiolában, ami drágább és egészségesebb, - nem mellesleg iszonyú az íze, hiába mézezik. Na igen, a ginzeng a másik – számomra – befogadhatatlan íz (és illat!)itt Koreában, pedig a vörös koreai ginzeng az ország egyik legfontosabb export cikke és kuriózuma.

Mai szerzeményem egy szezámos tofu chips. Kevesebb kalória van benne, és nem kis meglepetésemre az íze is nagyon finom. Összehasonlíthatatlanul jobb, mint a hal ízű cukorka (!!!), amit Kínában élő Húgom a gyerekeinek ad, mert egészséges ropogtatnivalónak aposztrofálja. :) Igaz is, de ember legyen a talpán, aki megeszi...! :)