China in your hand

... és megint Ázsia, egy ugrással közelebb Koreához. :) Innentől kezdve élmények Kínából, Kantonból, Guangzhou városából. Love Asia...! <3

http://www.mirakinaban.blogspot.com/

Anglia

Innentől - kalandok Britanniában. :) http://miranglia.blogspot.com/

Kezdetek és végek

A Koreai anzixnak ezennel vége. Nem térek már vissza Koreába, hacsak nem turistaként. Hamarosan Angliába vezet az utam, később pedig Kína a cél, a távoljövőben pedig mindenképpen Ázsia. Köszönöm mindenkinek, aki figyelmet szentelt a gondolataimnak, élményeimnek. Köszönöm azt is, ha a továbbiakban is nyomon követitek sorsomat. Egy röpke ideig Magyarországon leszek, az "otthoni" történéseket a magyar webnaplómba jegyzem le, bár azok különösebb érdeklődésre aligha tartanak számot. http://miramagyarorszag.blogspot.com/2011/04/fel-nem-dolgozhato-kontrasztok.html  Utána azonban - nincsenek határok, vagyis a határ a csillagos ég. :)

Klikk az idézetre, és legyenek szép, gondolatokkal és élményekkel teli napjaitok!  

"Mindig tudni kell, mikor ér véget az élet egy-egy korszaka. Ha mindenáron időzni akarsz benne, a kelleténél is tovább, akkor már se örömöt, se értelmet nem találsz a maradékban."

Paulo Coelho

Búcsúnapjaim Koreában 3. – „All you can eat”, koreai módra

Ori, az imádnivaló fényeivel

Miután túlestem a bepakolás lehetetlen küldetésének paranoiás hisztériáján, utolsó estémen elvittek egy búcsúvacsora féleségre, az Orihoz, egy úgynevezett „all you can eat” étterembe. Voltam már párszor hasonló helyen otthon, de bátran állíthatom, hogy a koreaiak ezen a téren is bőven kitesznek magukért. Az étterem hatalmas volt, és a hétköznap ellenére szinte tele volt emberekkel. Elhűlten konstatáltuk, hogy a svédasztalok olyan lucullusi bőséget kínálnak, hogy a töredékét sem tudjuk végigenni. Hatalmas húsok, tenger gyümölcsei, levesek, tömérdek saláta, rengeteg féle köret, különleges gyümölcsök, olasz, kínai, japán kaja, rogyásig rakott deszertes asztal, többféle üdítő, fagylalt és kávégép állt rendelkezésre. Az első tányérom súlyos főételeket tartalmazott, a másodikra könnyű halféléket pakoltam, a harmadik édességgel volt tele, a negyedik pedig gyümölccsel... Nem voltak ostobák a régi görögök és rómaiak, akik a tort kitalálták. Az alapos evészet és ivászat ugyanis kellőképpen túlterheli az ember gyomrát, fizikumát, és ezáltal eltompítja a szellem fájdalmait is. Jómagam képtelen voltam a búcsúzásra koncentrálni, szomorúságom kimerült a gyomortérfogatom nem megfelelő nagyságán való kesergésen.

Éjszaka még találkoztam a barátnőmmel, Momoval, és legfőképpen megpróbáltunk nem sírni az elválás miatt. Szerencsére fáradtak voltunk a depresszióhoz, és abban mindenképpen megegyeztünk, hogy hamarosan találkozunk Angliában, Koreában vagy Kínában. Nagyon kíváncsi vagyok, melyik jön össze... J Monika egy csomagot adott át nekem búcsúajándékként, egy levéllel együtt. Az volt a feltétele, hogy csak a repülőgépen nézhetem meg. Betartottam. (Csodálatos ajándékokat kaptam Tőle, pont olyanokat, amelyekre vágytam. Egy hangul írásos terítőt, egy szerencsét hozó talizmánt, és egy kis királyi párt egy szép selyem tasakban.)

A repülőtéren kellemes és szépséges meglepetésben volt részem. A tranzitban egyszer csak megjelent a „Királyi család”. Hevenyészett kis kosztümüs bemutatót tartottak az utazóknak, felvonultak, és a végén élőképet alkottak, lehetőséget adva arra, hogy mindenki fényképezkedhessen velük. Mögöttük egy kulturális centrum volt, amiben zenés műsor is volt. A tradicionális, szomorúan szép hangú koreai hangszeren, a haegeum-on játszott egy művésznő. Pazar kis búcsúajándék volt az utazás előtti utolsó pillanatokban.

A repülőgépen is jó dolgom volt. Úgy 85%-osan volt csak telített a gép, így átülhettem egy jó helyre. A középső, négyüléses sor egyik hátsó sorában, ahol nem ül mögöttem senki, és teljesen hátratolhatom a székemet. A csomagoknak is több hely marad, és el lehet „feküdni” a mellettem lévő üres ülésekre. A Korean Air-rel utaztam, szerencsémre. Ők egészen jó ellátást biztosítanak. Vagy 100 film közül lehet választani, mindig adnak forró higykendőt, és folyamatosan lehet snack-et enni az utazás alatt. Miután kibontottam a barátnőm levelét, nem sikerült megállnom a sírást. Egészen jól tartottam magamat az utolsó percekig. Hiába, mert azt azért nem tagadhatom, hogy szívem és lelkem egy jó nagy darabját hagyom itt Koreában.

Ahogy visszaolvasom ezt a bejegyzést, látom, hogy túl sok benne a „búcsú” szó. Lehetséges, hogy most vége szakad életem egyik legboldogabb, legérdekesebb és legélvezetesebb periódusának, és emellett nem tudok csak úgy, könnyedén és vállvonogatva elmenni. De azt sem akarom és fogom elfelejteni, hogy mint minden búcsú, ez is magában hordozza egy másik, egy új élet lehetőségét. A búcsú és a lezárás után szükségszerűen és logikusan érkezik egy újrakezdés is. A következő élménnyel teli életszakaszom első napjait kezdem meg tehát most.

Búcsúnapjaim Koreában 2. – Varázslatos Haeinsa

Vasárnap reggel kellemesen felfrissítettük magunkat a jinjui jjimjilbangban, aztán irány a buszpályaudvar, és újabb buszozás a fő célunkhoz: Hapcheon tartományba, a legendás Haeinsa kolostorhoz. Annyira vágytam látni ezt a kultikus helyet, hogy őszinte meghatottság volt rajtam, amikor átléptünk a Mt. Gayasan hegy nemzeti parkjának kapuját, ahol a templom fekszik. Óriási sziklák között szaladgáló patakok, idilli fahidak, hulló fehér cseresznyevirág szirmok és zöld, egyre zöldebb erdők kísérték az utunkat a kolostorig. Itt is már Buddha születésnapjára készültek, és a főépület körül megszámlálhatatlan színes lampion és zászló lengedezett a szélben. Szemet gyönyörködtető látvány volt, mely csak kiteljesedett a főépület udvara előtt. Ott vastag színes szalagokat feszítettek ki a levegőben, és középen lótuszvirág lámpásokkal kirakott labirintuson kellett végigmenni, - akárcsak egy zen meditációra felkészítő kerengő séta, - hogy Buddhához imádkozhasson a hívő. Olyan meghitt és léleknek kedves látvány volt, mintha Tibetben, a Tiltott városban járna az ember.

A templom igen régi, 802-ben alapították. Hivatalosan is az UNESCO kulturális világörökség részét képezi. Itt találhatóak ugyanis a buddhista kánon legfontosabb és legrégebbi darabjai, a Tripitaka fadúcos faragványai. A legteljesebb buddhista szentírás található itt, még kínai nyelven. A nyomtató formák folyamatosan ki vannak téve a természet csapásainak, de kreatív építészeti technikával helyezték el a szerzetesek, hogy egyúttal folyamatosan védve is vannak. A különböző méretű rácsozott ablakok természetes szellőzést biztosítanak a kincseknek, míg az anyaguk elnyeli a páratartalmat. A fanyomatokat szigorúan őrzik, még vaku nélkül is tilos fényképezni őket, de azért megpróbáltam megörökíteni.

Haeinsa azt jelenti, „Temple of Reflection on a Smooth Sea.„ Tisztán lehetett érezni az elcsendesülést, ami körüllengte a fenséges völgyet. Ahogy sétáltam kábultan az elbűvölő régi pagodák között, nagyon mélyről jövő nyugalom szállt meg. Az emberek felkapaszkodtak a nagy kőlépcsőkön, hogy tiszeteletüket tegyék minden dharma hall-ban. Mindenhol a színes szalagok, lampionok és virágok díszítették az ősi épületeket. Az emberek megpihentek, és ittak a hegyről érkező kristálytiszta forrásból. Sokan kívánságokat írtak papírlapokra, és elhelyezték a templomokban. Volt, aki hangosan énekelt, miközben imádkozott. A levegőben füstölő illata terjengett, lent a falak mellett szerzetesek dolgoztak, ásták a kertet a növényeknek. Az egyik téren színkavalkáddal díszített fehér elefánt szobra állt, kikészítve a nagy ünnepre. A meleg tavaszi nap sugarai át-áttűntek a hullámos tetők felett, és bevilágították a halkan morajló embertömeget. Minden olyan szép és nyugodt volt, minden olyan egyszerűen és lassan mozdult a harmónia felé, mintha valóban Buddha áldása szállt volna le a völgybe.

Sokan mondják, hogy ha már láttál egy kolostort Koreában, mindegyiket láttad. Nem így van. A Haeinsa bebizonyította, hogy minden szent buddhista helynek különös és egyedi varázsa van, és páratlan szépséggel rendelkezik valamennyi. Barátnőim, Monika és Ivana is átélték azt a komplex lelkibékét, melyet nem is lehet nem érezni ebben a templomban. Hálásan és örömökkel telve ereszkedtünk lefelé a buszmegállóhoz vezető úton. S amikor közben megálltunk egy pihenőnél, leültünk egy árnyas fa alá, és meguzsonnáztunk, - odenget ettem és koreai, édes babbal és dióval töltött gombócokat, hozzá pedig a friss forrásvizet kortyolgattam – csak annyit éreztem, hogy a két legboldogabb napomat éltem meg Koreában ezen a hétvégén. Égi ajándék, hogy ilyen páratlan élményekkel, jóbarátok között, letisztult nyugalommal és boldog lélekkel tölthettem a búcsúmat. Méltón a Koreához és ahhoz a sok csodához, ami itt történt velem a közel egy év alatt, a Csendes Hajnalok Országában. 

Búcsúnapjaim Koreában 1. – Jinju és jjimjilbang

Pihenő az autópályák mellett

Az volt az elhatározás, hogy búcsúzásként pazar és "csakazértis" vidám programokat szervezünk a szlovák és cseh tanárnő barátnőimmel, és várakozáson felül be is jött a terv. Jinjuba indultunk, dél felé a Gyeongsang tartományba, a Seoul Nambu Terminálról. Itt Koreában a távolsági buszjáratok tiszták, kényelmesek és jól prosperáló úthálózattal rendelkeznek. Minél délebbre haladtunk, a táj annál szebb és változatosabb lett. A hegyek magasodtak, a teraszos rizsföldek kizöldültek, a virágzó hófehér vagy halványrózsaszín cseresznyefák is sűrűsödtek. A közel négy órás utazás közben egyszer tartottunk pihenőt. Itt szeretem az autópályák melletti pihenőhelyeket. Az otthoni helyzettel ellentétben itt nem három-négyszeres szórzóval lehet vásárolni ételt és italt, hanem pontosan ugyanannyiért, mint bármelyik közértben. A parkolók tiszták, akárcsak a rengeteg rendelkezésre álló mosdó. Mindent lehet kapni, amire utazáshoz szükség lehet. 

Jinjuba a gyönyörű, szinte nyári nap kellős közepén értünk. Egy Ted nevű koreai srác fogadott minket, Monika régi ismerőse. Szerencsénkre gavallérosan elkalauzolt bennünket a városban. Első utunk a Jinjuseonghoz vezetett, a város erődjéhez. 1592-ben óriási csata folyt itt a koreaiak, és természetesen a japánok között. Egy bátor kiszeng (koreai kurtizán, a japán gésákhoz hasonló) is életét vesztette, amikor magával rántott a várat körölvevő sziklákról egy japán generálist, és együtt zuhantak a Namgang folyóba. Emlékére egy csónakon himbálózik alant a két történelmi figura, és hatalmas halak úszkálnak a bárkájuk körül. Jinju történelmi belvárosa olyan klassz volt, hogy nem tudtunk onnan elszabadulni. A hatalmas, lábakon álló központi pavilon, a Chokseongnu most már nemzeti kincs lett. Legszívesebben órákat ejtőztünk volna ott, ahogy a többi ember.

Egy kicsike buddhista templom is volt a vár területén, eldugva egy bambuszerdőben. A neve Hoguksa, és persze ez is elbűvölt a gazdag díszítésével, színeivel. De leginkább tényleg a fekvésével, hangulatával. Van egy kültéri színpada is az erődnek, ahol – nagy szerencsénkre – folkfesztivál zajlott. Középkori vásári komédiához hasonlatos játékot láttunk, meg tradicionális koreai dobosokat és táncosokat. Volt egy káprázatos mudong szertartás is, a koreai buddhista sámánasszonyokat nevezik így. A színpompás katonai őrségváltást is sikerült elcsípni, amit általában mindenhol önkéntes fiatalok végeznek. Bónszként a speciális jinju-i bibimpabot  vacsoráztuk, ami abban különbözik a többitől, hogy szezámolajban pácolt, fűszerezett nyers marhahús csíkokat raknak bele. Isteni volt!

Helyi specialitású bibimpab

 

Kegyesek voltak az Égiek, hogy ilyen pompás búcsúnappal ajándékoztak meg, de azért a végét kicsit jobban át kellett volna gondolnom... J Autentikus élményként bevállaltuk a helyi jjimjilbangban az éjszakai ottalvást... Hmm. Mondjuk, hogy egyszer az életemben átéltem, és azt hiszem, elég is volt. Nálam kevesebb komfortot igénylő, vagy inkább kevésbé kényes emberek bátran bevállalhatják. A koreai szaunába akár minden nélkül is lehet érkezni, mert potom pénzért kap az ember szállást, és egész napos fürdő élményt. Ha nincs tisztasági felszerelésed, bármit kapsz 500 wonért, egyszer használatos szappant, sampont, balzsamot, pakolást. Testápoló és fogkrém ingyen használható, hajszárító is van, és több törülközőt kapsz a recepciónál. Nonstop büfé működik, és bármikor bemehetsz a szegregált alvótermekbe, ahol párnát és takarót is kapsz, amennyire szükséged van.

A forró fekete köves szauna nagyon jó
masszázsként funkcionált

Lehűlés a fagyos falak közöttt

Spártai szálláshelyünk éjszaka a
jjimjilbangban

A sószauna a légzésünknek is jót tett

Közös hálóban aludtak a koreaiak,
mi a külön hálót választottuk

A nap koronázásaként kipróbáltuk az összes fantasztikus szaunaszobát, a hatalmas fekete kövekből álló fekvőszaunát, a sóbarlangosat, meg a simát és a majdnem 100 fokos kemencét is. Lehűtöttük magunkat a jégfalú szobában, aztán megmártóztunk a jakuziban és a hideg vizes medencében. A napunk olyan tartalmas volt, hogy már éjfél felé kornyadoztunk a jóleső fáradtságtól és a forró gőzöktől. Szóval akár lehetett volna egy nyugodt éjszakám is a közös hálóteremben, ha nem fűtötték volna fel a padlót körülbelül 50 fokra, és nem hallottam volna minden alkalommal a terem ajtaját, amikor bejött vagy kiment valaki. Ennek ellenére mindenkinek ajánlom a jjimjilbangot ottalvásra is, aki nálam jobb alvó. Így én kissé fáradtan, de annál nagyobb lelkesedéssel álltam neki a másnapi fantasztikus búcsúprogramoknak. 

63

Ha Cherry Blossom, akkor Yeouido, mert itt van a legnagyobb cseresznyevirágzás hepaj Szöulban. A 7 kilométeres sétányon közel 1400 cseresznyefa sorakozik a Han folyó mellett, - én valóban nem láttam még ilyen sokat egy rakáson. Ha jó idő lett volna, és nem februári hideg, jobban lehetett volna élvezni a sétát és a fantáziadús ázsiai ikebana kiállítást. De így megvett minket az Isten hidege, és a környék egyik turisztikailag frekventált helyére menekültünk.

Ez pedig a 63 /Yuksam/ épület, ami kicsit szimbolikus Szöulban. Messziről látni az óaranyra foncsorozott ablakokat a folyó partján, amelyek 63 emeletnyire magasodnak ki az amúgy sem alacsony felhőkarcolók közül. Ez egy újonnan épült torony, egy jól menő üzleti és pénzügyi negyed közepén. Van benne bevásárló szint éttermekkel, IMAX mozi és "sea world", hatalmas akváriummal. Van egy wax múzeum is, viaszbábu panoptikum az ismert koreai sztárokkal és egyéb neves történelmi személyiségekkel. A torony legklasszabb része az 59-60. emeleten lévő tetőterasz obszervatórium, ahonnan belátni az egész fővárost, ha szép tiszta az idő. A Yuksam-ban egy egész napot is el lehet tölteni, érdemes komplex jegyet venni az összes látnivalóra, mert úgy egész jól megéri az árát.

Cherry, hanbok, KTX

Egyszerűen nem bírtam továbbmenni. Szigorú beosztású napi programtervezet ide vagy oda, ottragadtam a Jamsilnál. És az csak egy szimpla lakótelepi parkoló volt! Telis de teli hófehér virágfelhőbe borult cseresznyefás sétányokkal. A vakító fehérséget itt-ott szépséges téglalap alakú, piros-kék koreai lampionokkal dobták fel. Az ember csak mászkált fel s alá, révült mosollyal a szája sarkában, mert olyan jóleső volt. 

Egész Szöul Cherry Blossom  (Cseresznyevirágzás) lázban ég, és gondolom, egész Ázsia is. "It happened too fast." - mondta a szlovák barátnőm, és igen, mindössze pár nap alatt pattantak ki a gyűrött fehér szirmocskák. Olyan meseszép, mintha a fák menyasszonya tobzódna büszkén habos ünnepi ruhájában. Emiatt a mesebeli hangulat miatt álltam le a Seokcho tónál is, és folytam bele a pompázatos promenádot ünneplő embermasszába. Mindenki nevetett, sétált, fényképezett. Idilli volt a hangulat, mintha nem is létezne rossz a földön, csak ez a habkönnyű, tiszta és szép világ. Betelhetetlen volt a látvány. 

No de dolgom volt, mentem az Insadongba, a tradicionális bevásárló utcába, ahol hanbokban  lehet fényképezkedni. Régi romantikus álmom volt a nők gyönyörű népviseletét magamra venni és megörökíteni. Nagyon kedves volt a fotográfus lány, felajánlotta, hogy a saját gépemmel is készít képeket - ez bónusz a műteremben. Őszintén méltattuk egymás országát, és megegyeztünk, hogy én szívesen élnék Koreában, ő meg Magyarországon. /Döbbenet, de komolyan is gondolta. Én is. Kár, hogy nem létezik ilyen nagy volumenű csereprogram az államok között./ 

Már alkonyodott, amikor hirtelen elhatároztam, - hiszen nincs több időm - hogy szeretnék utazni a KTX-en.  Csak annyit tudtam, hogy a Seoul Station-nél is van megállója. Odamentem, és megkérdeztem, mikor megy a következő vonat és mi az első település, ahonnan még van esélyem visszajutni a fővárosba. 20:00, Cheonan-Asan, na, oda kértem jegyet. Infantilis öröm fogott el, amikor megláttam az elegáns járművet, amire egyébként  nagyon büszkék a koreaiak, akárcsak a metrójukra. Utazni a KTX-en, végre valahára, pompás érzés volt. A vonat úgynevezett "super high speed", 300 km/h-ra van kalibrálva. Ahogy hátradőltem a hátrahajtható kényelmes székben, szinte észrevétlenül suhant 305 km/órával, ez volt a maximum, amivel mentünk - mutatta a kis óra a képernyőn az utasoknak. A vonat belülről is csinos, olyan okosságok vannak rajta, mint internet hozzáférés, publius net, telefon töltési lehetőség, szoptató szoba, ital automaták. A személyzet udvarias, kétszer hajolnak meg az utasok felé; amikor bejönnek és amikor kimennek. A jegyemet senki nem ellenőrizte. 

Cheonan-Asan bizonyára klassz hely, de én nem láttam belőle semmit, mert vonatfordultával jöttem vissza Szöulba. Cherry blossom, hanbok, KTX: kipipálva a koreai bakancslistáról. :)

Boldogságos búcsúnapjaim

Mert hogy lehetne másként is. Magamba roskadón, gyászolván az elmúlt szép napokat; keserű könnyeket hullajtván, szánakozva azon, hogy itt kell hagyni ezt a szép országot; pánikrohamban tördelni a kezemet, hogy nem tudok összepakolni; - valóban képtelen vagyok a közel egy év alatt felhalmozott motyómat szortírozni és egy darab utazóbőröndnyire redukálni... Ám elhatároztam, hogy nem kevés tartalmat adok az utolsó napoknak, és megpróbálom egy maratoni csörtébe belesűríteni a hátramaradt szép és fontos dolgokat – vagy inkább csak azok töredékét.

Ezen elgondolásból a mai virágba borulós gyönyörű napon a Gyeonghuigung palotában kezdtünk barátnőmmel, Momoval, ahol taekwando bemutatót ígértek az útikönyvek. Nos, a performansz elmaradt, így „csak” egy szépséges palota idilli környezete jutott nekünk. Azután Momo elcipelt a közeli Történeti Múzeumba, ahol egy cseh fotográfus kiállításának a megnyitója volt. Őszinte rémületünkre ott volt a külföldi konzulátusok színe-java, többek között a magyar nagykövet is. Egyesült erővel, fehér kesztyűben vágták át a szalagot. A tárlat egyébként nagyon élvezetes volt, az 1900-as évek első dekádjaiból látatta Szöult és a szöulitákat.

Akkor visszakanyarodtunk a Gwanghwamun térre, ahol megcsodáltuk a szökőkutat és a tavaszi virágokkal pöttyözött plázát. Majd lementünk a föld alá a Sejong múzeumba, és újfent leírtuk a nevünket hangulul. J Mivel megéheztünk, kerestünk egy kajáldát, de szerencsétlenségünkre egy magkoli bárba tértünk be, ahol pusztán kétfajta étek volt: pajeon és manduguk. (mert hogy  lényeg az ivászat volt, és mivel mi látványosan nem éltünk ezzel a lehetőséggel, nosza, megkínált minket a rizsborával a szomszéd asztalnál ülő két hölgy.)

De akkor már rohannom kellett a Sejong Centerbe, egy koreai énekesnő koncertjére, aki a mi Zeneakadémiánkon tanult. A követség tiszeteletjegyeket ajánlott fel az itt tartózkodó magyaroknak, és így meghallgathattam – többek között -, hogy milyen furcsa egy koreai szoprán szájából hallani az ízesen magyar „csárdás kisangyalom” kifejezést.  A koncert jó volt, és találkoztam pár régi tanítványommal, akik nem voltak hajlandóak magyarul megszólalni, csak angolul. Túl szégyenlősek, pedig én aztán sosem voltam velük szigorú! J   A nap vége – és egyben csúcspontja – pedig az volt, hogy koreai ittlétem alatt most először egyből megtaláltam a kedvenc Crispy Cream fánkozómat a belvárosban, és még az áhított, rózsaszínű cseresznyevirágokkal mintázott termoszra is ráleltem egyik Starbucksban. Bónusz: a lampionokat kiaggatták a lakótelepünk környékén is. :)

ps: Istenem. Kérlek adj erőt, hogy a hátralévő búcsúnapjaimat is ilyen tartalmasan és jókedvűen, könnyedén tudjam meg – és átélni.

Korea, Anglia, Kína...

Amikor bezárul egy ajtó...

 ... mindig kinyílik egy ablak. Ezt firtattam egy-két hete a Facebook-on az ismerőseim között. Hogy vajon mennyire igaz, ki hisz benne igazán, és ki tapasztalta már, hogy valóban így van. Sokféle válasz érkezett, sokat gondolkodtam rajta, mert mindegyikből tudtam kimazsolálzni egy kis részigazságot. Hinni szerettem volna abban, hogy ha rosszra fordul az ember sorsa, ha úgy érzi, hogy a gödör mélyén van és a nehézségek olyannyira megroppantják, hogy nem tud körbetekinteni és látni az esetleges kiutat... akkor Isten, vagy Buddha, az Égi Gondviselés vagy a Jószerencse - tetszés szerint behelyettesíthető a megfelelő opció... - kinyit egy ablakot neki.

Hugi és a Családja

Levelet kaptam  a Húgomtól, körülbelül két hete. Nem értekeztem Vele előtte az életem aktuális fordulatairól, saját magától keresett meg. Ő Kínában él, immáron 12 éve, Hongkongtól nem messze, Kanton tartományban. Hat gyönyörű gyereke van, és egy japán férje. Most jutottak el odáig a hivataloknak packázásai miatt, hogy privát nyelviskolát tudtak nyitni, nem messze a lakóhelyüktől. Ebben angolul tanítják a óvodás és iskoláskorú kínai gyerekeket. Igen nagy igény van az angol tanulásra, így privát felnőtt tanítványok is akadnak bőven. Hugi elvégzett egy olyan tanfolyamot, amely lehetővé tette, hogy iskolavezetőként, legálisan is pedagógusként tanítson. (Kínában lehetséges nem angol anyanyelvű embernek is tanítania angolul. Dél-Koreában és Japánban például csak „native english speaker” taníthat az anyanyelvén.)

Nos, a levél egy invitálás volt. Ildi – így hívják a Hugit – arra kér, hogy menjek ki Hozzájuk Kínába. Szeretné, ha segítenék az iskolában. Mivel bőven van munka, angulul is tudnék tanítani, de ehhez azért szükséges elvégezni párhuzamosan azt a bizonyos tanfolyamot. Persze számít arra is, hogy a gyerekeit tanítom eközben magyarra is, mert fontosnak tartja, hogy az anyanyelvükön is beszéljenek. (A kölkök angolul folyékonyan beszélnek, meg kínaiul is, és az „apanyelvükön”, japánul is valamelyest. A magyar alig megy nekik, mert igen nehéznek tartják, és nincs nyomás rajtuk, hogy gyakorolják. J A családban angolul és kínaiul beszélnek.) A testvérem szállást és fizetést is adna az iskolán keresztül. Lakhatnék a pedagógusok szállásán és Náluk is, mert mindössze negyed órára laknak a sulitól.

Nagyjából ezek a tények. Ezeken gondolkodom nap mint nap. Rengeteg érvet hoztam fel, pro és kontra, és egyszer csak azt vettem észre, hogy a kontra érvek kezdenek elfogyni. Nagyon sok Ázsiában élt embertől hallottam azt, hogy miután megtapasztalták, hogy milyen ezen a kontinensen élni, egyszerűen nem akarnak, nem tudnak visszamenni Európába, a hazájukba. Mindig azt hittem, hogy a dolgok túlmisztifikálása és eufemizálása van a véleményük mögött, de most már tisztán látom, érzem, TUDOM, hogy így van. Hiszen átéltem. Én nem akarok többet Európában élni. Engem minden idegszálam Ázsiához köt, és nem akarom azt mondani, hogy csak Koreához, pedig itt éltem huzamosabb ideig. De nem csak éltem. Megéltem, átéltem az életet, ... és ez a majd egy év elegendő alapot adott ahhoz a döntésemhez, hogy nem maradok huzamosabb ideig „otthon”.

A Sors (Fátum? Végzet?) fintora, hogy egy ugyanolyan nevű városban fogok élni, mint amiben most. Gwangju  az, ahol jelenleg lakom, és Guangzhou az, ahova megyek. „Gvandzsu” mindkettő J, nem csak azért, mert etimológiailag és nyelvtanilag sok koreai kifejezés származik kínai szóból. Mondhatnám azt is, hogy ez egy égi jel, de ezentúl nincs szükségem égi jelekre. Két éve ilyenkor jártam Kantonban a Húgomnál. Láttam a várost, - ami egyébként a tartomány fővárosa, és Kína harmadik legnépesebb városa. Hasonló kaliberű helyre megyek, mint ahol eddig éltem. Óriási fejlődést produkáltak az elmúlt két évben, ha csak azokra az impozáns felhőkarcolókra és tornyokra gondolok, amelyek 2009-ben még nem álltak készen, ma pedig már az eget hasítják. Gondolom ott is hasonló a tempó, mint itt. Van Starbucks. J J Van folyó, tenger, hegy, és szubtrópusi éghajlat. Van saját reptere és metrója, és nagysebességű vonat, amit annyira szeretnék kipróbálni. És persze van sok, nagyon sok szép látnivaló.

Egyszóval, a Koreai anzix hamarosan talán Ázsiai anzixra változik, és talán lesz lehetőségem beszámolni más nézőpontból is erről a csodálatos kontinensről, melyet nem akarok elhagyni. Na persze most előbb irány London, ahol össze kell szedni hamar a repjegy és a vízum árát, és gyűjteni egy kis tartalékot. A Lányommal mindent átbeszéltünk, és a legteljesebb mértékig támogat mindenben és örül neki, hogy így döntöttem. De a tudat, hogy akár most is mehetnék, és SZERETNEK ÉS VÁRNAK, hogy van, akire IGAZÁN számíthatok, végtelenül nyugodttá tesz. Célom, tervem van, és ehhez most már biztos elhatározásom és akaraterőm is. Ja, és igen, teljes bizonyossággal hiszek benne. Ha úgy érzed, hogy bezárul minden ajtó, egy ablak kinyílik, az biztos.